5. fejezet Ingyen reklám Tiffany-tól

Drága Olvasóim!

Úr isten,de szégyellem magamat,hogy ilyen későn hoztam. De nincs mit tenni elkezdődött a tanév és anyuék főmondata az lett,hogy az "Első a tanulás!" de evvel szerintem nem csak az én őseim vannak így. Szóval ez azt jelenti,hogy csak hétvégén van gépem,ami nem mindig elég arra,hogy elég egy számomra is megfelelő rész elkészítésére. De azért igyekszem amennyire csak tudok.
XoLove Sophie

Lana Brooks

Csurom vizesen,de boldogan mentem haza a medencés eset után. Miután kijött a medencéből Tiffany őrjöngött. Eszméletlen vicces volt látni,haragudtam rá tényleg. És most visszakapta mindazt ahogy az évek során viselkedett másokkal. Tudom,hogy sokan elképzelték ezt már,de eddig senki nem tette meg. Eddig. Én voltam az első és ennek borzalmasan örültem.

Másnap anyu kiabálására ébredtem.

-Lana Brooks! Mi a fene ez a sok csuromvizes ruha? Talán vizes póló versenyt tartottatok?!-csörtetett be a szobámba a vizes ruhákra mutatva amik az egyik széken hevertek.

-Csak ketten lettünk vizesek.

-És ha szabad tudnom ki volt a másik szerencsés akivel együtt fürödtél?-húzta föl a szemöldökét.

-Tiffany-ültem föl az ágyban,majd elmeséltem neki Tiffany fürdésének a történetét.

-Hát,úgy hallom jól érezted magad.-kezdte,de újra elnevette magát. Pár perc után abbahagytuk végre a nevetést,mire folytatta.-Segítened kéne a színházban,ha tudsz és van kedved.

-Mit szeretnél?-húztam fel a szemöldököm. Ha valami van a színházban amiben segítenem kell annak sosincs jó vége.

-Victoria lebetegedett és...

-Témánál vagyunk.-fekszem vissza az ágyamba.-Anyu tudod,hogy bármiben szívesen segítek,de tudod,hogy lámpalázas vagyok!

-Kicsim,csak egy próba. Vagy maximum egy előadás.-győzködött.

-Senki más...

-Nem senki! Csak te tudod még olyan jól Tori szerepét,Lolán kívül,de ő meg nyaral. Kérlek.-nézett rám.

-Jaj...-hagyta el egy gondterhelt sóhaj ajkaimat. Mindent imádtam. A színházat,a fényeket,a színpadot. Csak egyet nem,hogy tudta nem hibázhatok mert mindenki látja. Más szóval a lámpalázat. Ráadásul Vic darabja az egyik legjobb és tényleg mindent tudok amit kell. Sőt még azt is mondják,hogy tehetségem is van a színészethez,mert anyámat örököltem ebből a szempontból és még énekelni is tudok. Csak az a fránya figyelem. Ha nem kellene annyi ember előtt nyíltan fellépni,talán még hivatásomnak is választanám,de így? Anyura néztem. Szemei már nem azt tükrözték,hogy "Mérges vagyok,a vizes ruhák miatt!" hanem,valami ilyesmit mondtak "Lana,kérlek. Az egész társulat számít rád." Nagyot sóhajtottam.

-Rendben!-egyezek bele,majd felemelem a mutató ujjamat jelezve,hogy még nem fejeztem be.-Egy előadás! Csak egyetlen egy!-fejezem be.

-Annyira köszönöm kicsim!-ölel meg hirtelen.-Most pedig készülj 10 perc múlva indulunk a színházba.-csukta be az ajtót én meg nekiálltam előkészíteni magamat.

A színházban,a színpad. A színpadon a fények. A fényekben a szereplők. A szereplők között én. Mindig is csodálattal néztem anno még anyukámat,ahogyan játszik és a boldogságát amikor örömtelien jött le a színpadról teli büszkeséggel,hogy igen megint 100 százalékosan teljesített. Sokszor kiskoromban beraktak a "tömegbe" de tizenhárom éves korom óta nem merek senki elé kiállni. Egyik előadáson rossz irányba mentem és a színpad közepén jöttem rá így olyan hirtelen fordultam meg,hogy nekimentem egy másik szereplőnek és ez láncreakciót indított el és majdnem hazavágtam az előadást. Azóta féltem a fényektől. A többiekkel mindennap találkoztam mikor bejöttem egy-egy eseményre vagy csak úgy anyuékhoz.Viszont most,hogy újra itt vagyok egy szamárnak tartom magam amiért megijedtem. Hiszen élvezem. Élvezem ahogyan táncolok és énekelek. A szerepem szerint egy lányt játszom akinek minden álma,hogy énekesnő legyen,de ezt csak nagy nehézségek árán sikerül elérnie. Teljesen beleélem magam a "koncertbe" majd egy kisebb taps után leengedik a függönyt.

-Gratulálok emberek! Remek próba volt! Ilyet szeretnék az előadáson is!-tapsol meg minket Charlie a rendező.-Lana egy pillanatra.-szól utánam,majd lemegyek a színpadról. Vajon mit szeretne tőlem? A lassan a negyvenes éveit közelítő férfi éppen a stylist-al Sasha-val beszélget.

-Tessék?-lépek oda.

-Lana kérlek menny Sasha-val és válassz ruhát az előadásra.-mutat az öltöző felé,majd távozik és belekezd egy beszélgetésbe a telefonján.

-Minek új ruha?-indulunk el Sasha-val.-Vic ruhája miért nem jó?

-A méreteid alapján az övé nem 36-os,mint a tied hanem 38-as.-magyarázza,majd beterel a ruhákkal teli gardróbba. Régebben már jártam itt,de a hirtelen elém táruló ruhák látványa teljesen letaglózott. A szoba egyik sorát a csillogóbbnál csillogóbb női ruhák,a sor végét viszont az egyszerű hétköznapi ruhák foglalják el,szintén az előadásokhoz. Alattuk magassarkú és más csodás cipőkkel teli dobozok sorakoznak,melyek csak arra várnak,hogy az éppen színpadra lépő ebben mutassa meg tánc,vagy néha előrukkoló "Járni képes vagyok ebben a cipőben is." tudását. A női ruhákkal szembeni sorban a különböző férfi "egyenruhák" sorakoznak. Öltönyöktől a deszkás szerkókig minden megtalálható itt. Ez a hely maga a mennyország minden ember számára,hiszen aki itt azt mondja,hogy nincs mit fölvennie annak soha nem volt egy ruhája sem.

-Látom téged is elragadtak.-mosolyog Sasha.

-Kit nem?-kérdezem mosolyogva,majd közelebb megyek,hogy kiválaszthassuk a ruhámat.

-Arra gondoltam,hogy mivel Vic is egy csillogó ruhát viselt neked is azt kéne. Bár szerintem nem csak kéne inkább kell-mondja inkább magának,mint nekem.-Meg amúgy is a karaktered megkívánja.-vonja meg a vállát.

-Ezt nem hiszem el semmit nem találok-rogyik le fél óra után két ruha között.

-Segítsek?-kérdezem meg. Elég kellemetlen,hogy nem lehet ruhát találni nekem vagy száz csodaszép ruhaköltemény között.

-Hát olyan kell,ami tükrözi az eredeti ruhát,a karaktered személyiségét és téged. Ez segítség így?-néz fel rám.

-Azért megpróbálom.-lépek át rajta és belevetem magamat a ruhatengerbe. Már vagy a huszadik ruha mellett haladok el,de még mindig semmi. Hihetetlen,hogy semmit nem találok,mert van ami tetszik,de az nem az én méretem. Ami meg az az meg nem csillog az meg muszáj!

-Találtál valamit?-néz rám Sasha tíz ruhával arrébb.

-Nem,se...-kezdem,de ekkor megakad a szemem egyen. Hihetetlen,hogy vagy tízszer elmentem mellette,de csak most vettem észre. Ez az a ruha! mondom magamba és érzem,hogy megtaláltam azt a ruhát,amiben életem első főszerepének a fináléját végigvihetem. Gyorsan ellenőrzöm a méretét,ami legnagyobb boldogságomra egyezik az általam leadottakkal. Óvatosan emelem ki és tartom magam elé a mesés költeményt. Sasha amint meglátja a ruhát szája egyből O alakot formáz.

-Megvan a ruha.-mosolyog,majd beterel a próbafülkébe. Az anyag tökéletesen simul a testemre ahogy belebújok,a kövek is megfelelő mennyiségűek és tökéletesen elérhető velük a csillogás is,amit annyira akartunk. Az alul lévő szoknya pedig csak izgalmasabbá teszi az alapból is gyönyörű ruhát. Kilépek elé.

-Borzalmasan gyönyörű leszel!-ölel meg,majd gyorsan kiválasztjuk a cipőd és visszamegyek,hogy levegyem magamról ezt a csodát.

Már csak egy nap választ el az előadástól és a fiúk koncertje is vészesen közeledik. Hogy miért vészesen? Mert az egyik dolog,hogy a buli napja óta nem találkoztam a srácokkal és fogalmam sincs,hogy kell kinézni egy ilyen előadáson. Elenor-t hívtam el egy párszor fagyizni mindezt Lily társaságában és mi hárman egy igen jó csajcsapattá csiszolódtunk ezalatt a pár kávézás alatt. Egyre izgatottabb vagyok az előadás miatt is. Igaz,hogy mindent tudok oda vissza. Tényleg mindent! De mi van ha hibázol? Míg egy filmforgatáson újraveheted az éppen adott jelenetet,itt nem áll fent ilyen eshetőség. Itt csak az akkor és ott elv érvényesül. Egyszer már hibáztam,nem akarok még egyszer.

-Lana Brooks!-csapott valaki a padomra.-Már megint elmélkedik,térjen vissza ebbe a világba,vagy hagyja el az osztálytermet és ne hátráltassa a többi tanulni vágyó diák munkáját.-rikácsolt az igazgatóhelyettes,aki az idei évben a "szeretett" matematika tantárgyat próbálja még jobban az agyunkba vésetni. Felsóhajtok,majd bocsánatot kérek és próbálok újra az órára figyelni,a tőlem telhető legtöbb figyelemmel. A tanulmányi átlagomon szerencsére nem látszanak meg a folyamatos próbák és reflektorok jelei. De keményen teszek is azért,hogy ne látszódjon. Igaz,hogy csak egy előadás,de ha ezt túlélem akkor bármit túlélek már. Anyuék is izgatottak eme-számukra és valljuk be számomra is-nemes alkalom miatt is. Úgy izgulnak,mintha a Brodway-en lépnék fel. Igaz nem mondták,de tudom,hogy mindig is arra vágytak,hogy én is belelépjek számukra e majdnem tökéletes világba. Az óra végezetével sietős léptekkel hagyom el a helyemet,majd Lily szomszédos terme felé veszem az irányt. Az ajtón kiáradó tömegben későn veszem észre így belebotlok egy nem várt személybe.

-Odafigyelhetnél!-ordítja.

-Sajnálom Tiffany,véletlen volt.-szemeimmel Lily-t keresem. Hol a fenében van az a lány?

-Sajnálod,mi?! Ahogyan azt is,hogy belelöktél a medencébe.

-Nem az szándékos volt-vonok vállat-de ez véletlen,szóval leszállhatnál rólam.

-Mi az a reflektorok felvillanyoztak? Csak ne képzeld,hogy avval,hogy fellépsz a színházban egyből hú de nagy híresség válik majd belőled!-vigyorog gonoszan. Az ereimben egy pillanatra megáll a vér. Ráemelem a tekintetem,mely most lángokat szór felém. Körülnézek. A folyosón megálltak az emberek és van egy olyan érzésem,hogy ez annak a mondatnak is köszönhető amely a szőke szépség ajkait utoljára hagyta el.

-Ezt meg honnan tudod?-kérdezem óvatosan.

-Én mindent tudok Lana,ezt már megtanulhattad volna-vigyorog gonoszan.-Emberek figyeljetek rám!-csapja össze a tenyerét,mire felé fordulnak.

-Hagyd abba.-sziszegem a fogaim között.

-Csak figyelj,most jön a finálé-mosolyog rám.-Lana Brooks-mutat rám.-Holnap fellép London egyik  leghírhedtebb színházában,ráadásul-lassít-főszerepben! Várunk mindenkit szeretettel!-kiabálja,majd rám kacsint és távozik. Ennyi figyelem az elmúlt három évben közel nem övezett,mint az elmúlt időszakban az iskolakezdés óta. Rengetegen jöttek oda,hogy megtudják az előadásom időpontját,amit először próbáltam titkolni,de végül megtörtem így várhatóan többen lesznek a nézőtéren az ismerős arcok közül.

-Úr isten Lana jól vagy?-rohan hozzám Lily a parkolóban,majd a karjai közé zár.-Hallottam mit tett Tiffany,annyira szemét.-morogja.

-Csak attól félek,hogy elbukok.

-De nem fogsz!

-És ha mégis?-kérdezem és érzem,hogy mindjárt elbőgöm magam.

-Lana kérlek ne mondj már ilyeneket!-ölel meg. Egy páran elmennek mellettünk és furán néznek rám,de most ez érdekel a legkevésbé. Összeszedem magamat.

-De vajon honnan tudta meg?-teszem fel a kérdést.

-Nem tudom,de ideje mennünk,mert úgy tudom valakinek készülnie kell a holnapi előadására-mosolyog,majd még egyszer megölel és elindulunk a színházhoz.

A próba csodásan ment,szinte felüdülés volt újra a színpadon állni. Minden a helyén volt,a mai utolsó próbánkon,de még koránt sincsen vége,mivel a holnapra is egész napos próbák vannak betervezve.

-Csodálatos voltál Lana!-ölel meg Lily a színpad mögött. Ja igen,ő először látja az előadást.

-Hát igyekszem-érzem,hogy fülig vörösödöm a bók hallatán.-Gyere menyünk öltözni.-indulok el az öltözők felé,mikor hirtelen öt ember állja el az utamat.

-Szia Lana!-köszönnek szinte egyszerre. Érzem ahogy megmerevedek. Ugye nem látták az előadást?

-Király voltál a színpadon-vigyorog Zayn. Szent szar!

-Hát...öhm...köszi-érzem ahogy fülig vörösödöm. Újra.

-Nem is tudtam,hogy énekelsz?-mosolyog Harry.

-Mert nem is.-vallom be.-Igazából ez csak egy előadás és ez is kivételes,de mennem kell. Majd beszélünk sziasztok.-rohanok be az öltözőbe és azonnal bezárom az ajtót. Szent szar! Már csak az hiányzott,hogy ők is lássák az előadást. Most tuti egy gáz kis csitrinek tartanak,aki csak azért lóg velük,hogy elérjen valamit. Azért remélem nem gondolnak ilyeneket.

-Lily mit csináljak?-kérdezem,de semmi válasz. Körbenézek. Sehol senki,hol lehet Lily?-Bassza meg!-ejtek el egy káromkodást és kisietek. Persze,hogy én szerencsétlen megfelejtkeztem róla. A folyosón végigmenve meg is találom Lily-t,aki éppen a fiúk gyűrűjét élvezi.

-Hát itt vagy-lépek oda hozzá. Zavarban vagyok azt meg kell hagyni.

-Bocsi,hogy itt tartottuk,de bezártad az ajtót-nevetett Liam. Úgy látszik hozzá kéne szoknom,hogy minden percben elvörösödöm. Na rajta Lana húzd ki magad valahogy,biztat a belső énem.

-És amúgy mit csináltok itt?-teszem fel a kérdést.

-Három nap múlva koncert,jöttünk próbálni-magyarázza meg Louis.

-Értem-mosolygok. Mi mást csinálhatnék?

-Nincs kedvetek enni valamit?-szólal meg Niall. Hát persze mit is vártam?

-Hát nekem át kell öltöznöm,meg Lily-nek meg nekem házit kell írnunk meg minden...

-Nekem nincs házim felőlem mehetünk!-vonja meg a vállát Lily. A fiúk érdekes pillantásokkal illetnek. Sóhajtok. Nincs mit tenni.

-20 perc és találkozunk.-intek,majd Lily-t magam után húzva megyek be az öltözőbe.

Most már viszont tényleg kérek legalább egy kommentet,vagy egy pipát,hogy hozhassam a frisset minél előbb!