2013. szeptember 15., vasárnap

6. fejezet Előadás

Drága Olvasóim!
Most már bizonyos,hogy részek csak a hétvége folyamán lesznek,de nem igérem,hogy hosszúk lesznek. Most viszont akartam még egyet hozni nektek,ami szerintem elég hosszúra sikeredett. Jó olvasást! Komikat,pipákat  és feliratkozókat is folyamatosan várok,hogy minél előbb értesülhessetek a friss részekről! :*
XoLove Sophie

Lana Brooks
Ha a szerencsétleneket versenyeztetnék tuti,hogy az első helyre kerülnék minden számban. Nem elég,hogy Tiffany elhíresztelte az előadásom dátumát,de még a fiúk is ragaszkodtak ahhoz,hogy holnap megnézzék a szereplésemet.
-Igazán nem fontos,igazából annyira biztos nem lesz jó,meg amúgy is van fontosabb dolgotok is!-érveltem immár a Nando's-ban. Igaz étvágyam egyáltalán nem volt.
-Lana szeretnénk elmenni!-nézett rám Louis.
-De...
-Nincs de ott leszünk,már annyit érveltél ellene,hogy tuti látnom kell!-kacsintott Harry. Hát persze már megtanulhattam volna. Ha valamire azt mondják ne csináld,tuti azt csinálod és ez alól a törvény alól Harry sem kivétel. Segítség kérően néztem barátnőmre aki csak a fejét rázta,majd visszafordult Niall-hez akivel éppen beszélgetett.
-Hát jó,gyertek.-adtam be a derekamat.-Holnap este nyolckor kezdődik az előadás. De érdemes előbb jönni mondjuk egy fél órával.-hadartam el az információt,majd megcsörrent a mobilom.
-Igen?-vettem a fülemre a készüléket.
-Szia drágám merre vagy?-hallottam anyám hangját a vonal túlsó végén.
-Lilly-vel és a fiúkkal a Nando's-ban vagyunk.
-Akkor kérlek szólj nekik,hogy Paul őrjöng,amiért eltűntek és üzenem Lilly-nek hogy puszilom,te meg gyere haza.-fejezte be a beszélgetést.
-Mi történt?-kérdezte Liam,miután elraktam a telefonomat.
-Paul őrjöng,Lilly-t puszilják,nekem meg haza kell mennem.-álltam fel.
-Király-nevetett Harry,majd összeszedtük a maradék kaját és mindenki elindult a maga útján.

-Lana ébredj!-rázta meg valaki a takarómat. Nem volt kedvem fölébredni,ha lehetséges a lepedőt még jobban magamra húztam. Ma tesi,irodalom és...Úr isten! Hiszen ma van az előadás! Azonnal lerántottam magamról a takarót és felültem. Legjobb barátnőmmel találtam szemben magamat aki izgatottan nézett rám.
-Jó reggelt Csipkerózsika!-ugrott mellém az ágyba. Ránéztem az órámra; reggel 9,állt a kijelzőn,úgy tűnik ma nem megyünk suliba.
-Ma van az előadás.-mondtam hangosan,inkább magamnak,mint Lilly-nek.
-Igen ma.-mosolygott.-Anyukád mondta,hogy keltselek fel. Ma nem kell suliba mennünk,anyuék engem is elengedtek.-magyarázta.-De kifelé az ágyból,mert menned kell próbára.-rántotta le rólam,a maradék anyagot.
-Talán jobb lenne,ha nem is mennék vagy ha lemondanánk...-szabadkoztam. Kezdett eluralkodni rajtam a félelem,pedig még van 11 teljes óránk az előadás kezdetéig. Mi lesz vajon az utolsó 11 percben? Bele sem merek gondolni.
-Profi leszel,én már csak tudom-mosolygott kedvesen.-De most nyomás készülni.-fejezte be és lelökött az ágyról egy hirtelen mozdulattal. Hát igen,ilyen a mi kapcsolatunk. A szeretet jele a testi fenyítés.

Teljesen más amikor a próbán adod elő az előadást ugyanazoknak az embereknek,ugyanazokkal a poénokkal és kiteljesedésekkel. De amikor a fényeket felkapcsolják és ott állsz a színpadon ki tudja hány szempár pillanatnyi középpontjában,akkor jössz rá,hogy nem elég az amit akkor a próbán nyújtottál. Nem csak játszanod kell a boldogságot,ha a szereped azt kívánja boldognak is kell lenned. Mikor az emberek újra beültek a nézősorokba,hogy megtekintsék a darab második felvonását az adrenalin szintem az egekbe szökött. Most jön a nagy finálém! Érzem,hogy tökéletes lesz. Minden a feje tetején áll a színfalak mögött,persze a pozitív fajtából. Egy utolsó fújás a hajlakkal és a fodrász lerohan a színpadról. A közönség sorai elsötétültek,hallom a háttérből. Megigazítom a cipőfűzőmet. Még egy óra a színpadon és megcsináltam azt,amit eddig lehetetlennek hittem,legyőztem a lámpalázamat. Hallom a "csengőt" majd a függönyt oldalra húzzák és a fény perzselő érintését érzem a bőrömön. Hajrá kislány,húzz bele az utolsó órába! korhol a belsőm,majd énekelni kezdek. Szinte mézédes érzésként hatnak a hangok a hangszálaimra,amint elhagyják ajkaimat és szabad utat nyernek a közönség felé. Minden tökéletes! A jelenetnek vége. Váltás van, Natasha-ék lépnek a színpadra,míg engem hátul ellepnek a sminkesek és megjelenik Sasha a ruhámmal.
-Fantasztikus vagy Lana,gyere öltözz gyorsan!-tesz elém egy széket. Nem érdekel ki lát,vetkőzni kezdek. Végül is mindenki ezt csinálja,nincs időnk a külön öltözőnkbe vonulni. Mindössze szűk tíz percem van a nadrágom és blúzom leváltására és a csodálatos ruhaköltemény felvételére. A sminkes Georgina lép hozzám és tesz rám még egy kis spirált és pirosítót,majd Charlie jelez,hogy készüljek,három percem van a fináléig.
-Sok sikert!-súgja oda Sasha,majd megölel.
-Köszönöm-formálom ezt a bizonyos szót ajkaimmal még mielőtt előre lépek. Újra a fények kereszttüzében vagyok,csak annyi a különbség,hogy rengeteg társam csatlakozott hozzám. Az egész színpadon szétáradt az energia,mely engem is szétvetett miután vége lett az előadásnak. Vagy háromszor vissza kellett mennünk,mert visszatapsoltak minket. Már pont a negyediknél tartottunk,mikor egy hirtelen ötlettől vezényelve mikrofont ragadtam és avval szaladtam ki a közönség elé.
-Köszönjük szépen!-mosolyogtam.-Tudom,nem ez a legelső előadás amit ebből a darabból előadunk,de nekem mégis különleges,hiszen ez volta az első alkalom,hogy a nagy színpadon állhattam ráadásul főszerepben! Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget az egész társulatnak,a rendezőnek Charlie Wine-nak,aki a bizalmába fogadott és felajánlotta ezt nekem. És nem utolsósorban szeretném megköszönni önöknek is,hogy eljöttek,tekintve arra is,hogy nem Victoria Sheep játszotta a ma esti főszerepet! Köszönöm szépen,további szép estét kívánunk Önöknek!-köszönök el,majd még egyszer utoljára meghajolok és leeresztik a vörös függönyt.
-Lanaaa!-rohant oda hozzám Lilly immár a színfalak mögött egy hatalmas ölelés kíséretében.
-Megcsináltam!-sírom el magam mindjárt,de persze csak az örömtől.
-Fantasztikus voltál!-ugrál és egy könnycsepp csillan meg a szemébe. Olyan szerencsés vagyok,hogy Lilly mellettem van! Örülök,hogy örül és,hogy most ketten sírunk!
-Oh Lana!-hallom meg anyut. Megfordulok és látom,hogy neki is vörös a szeme. Ő is sírt. Hatalmas öleléssel zár a két keze közé.-Olyan csodálatos voltál!-érzem a mosolyát a hajamban.-Büszke vagyok rád!
-Köszönöm!-suttogom. Maga elé tol és letörli a könnyeimet. Szinte ragyog. Apura nézek. Árad belőle valami,valami amit eddig ennyire erősen soha nem éreztem,a büszkeség. Büszkék rám!
-Lana-zár a karjai közé Charlie is.-Ez volt az eddigi egyik legjobb előadásunk! Köszönjük,hogy elvállaltad! Alig várom a következő alkalmat,hogy veled dolgozhassak.-kacsint rám,majd egy számomra ismeretlen öltönyös férfival elegyedik beszédbe.
-Ezt meg hogy értette?-húzom fel a szemöldökömet. Anyu a fejét rázza.-A fiúkat nem láttátok? Egyáltalán eljöttek?-feszengek. Azért remélem nem mondták le,bár tudom az elején nem örültem neki,de akkor is.
-Itt vannak nyugi-mosolyog huncutul Lilly mire a szemöldökeim szinte már az eget verdesik.
-Megyek átöltöztem.-túrtam bele eddig rendesen beállított hajkoronámba. A sminktükör elé lépve láttam meg magamon a ragyogást. Szó szerint ragyogtam a boldogságtól és elégedett voltam a mai estén nyújtott teljesítményemmel. Nem is értem miért tartottam eddig ennyire a nyilvános szerepléstől. És látni a szüleim arcát,hogy lerí róluk a büszkeség és az elégedettség felbecsülhetetlen. Lehúzom magamról a ruhát és immár fehérneműben járkálok tovább az átmeneti öltözőmben. Megtudnám szokni a színpadot nem kérdés. A ruhát a bent lévő szék háttámlájára teszem,majd leülök a tükör elé. Lemosom a sminkemet és lófarokba kötöm a hajamat. Így mindjárt otthonosabb. Belebújok a farmerembe és a pólómba,majd utoljára visszanézek. Utoljára. A szívem elszorul. De hát én akarom ezt az egészet! Nekem szükségem van arra,hogy a színpadon állva adjam ki magamból a felesleges energiáimat mások,de főként saját magam örömére. Kirohanok az öltözőből és a szüleim keresésére indulok. Már szinte mindenki elhagyta a színházat,a büféből is csomagolnak már.
-Sziasztok!-köszönök oda nekik.
-Király voltál ma Lana!-dob felém egy puszit a pult mögött álló Norman. A szememet forgatom,ez a srác.
-Nem tudod,hogy...
-Az előcsarnokban.-hálás mosolyt küldök felé. Egy,ha minimálisan is tíz fős csoportot találok az előcsarnokban.
-Itt vagyok bocsi,hogy várnotok kellett-rohanok oda.
-Lana!-ölel meg Harry. A meglepettségtől mozdulni sem tudok. Óvatosan visszaölelek,mire zavartan elenged. Értetlenül nézek rá,de elönt a pír. A fiúk és a szüleim is felvont szemöldökkel figyelnek.
-Csodás voltál.-mosolyogja kisfiús vigyorral,ami őszintén...ő,hogy is mondják...zavarba ejtő.
-Köszönöm.-újra rák vagyok.
-Egyetértek az előttem szóló fura haverommal.-támaszkodik meg rajtam Louis,mire elnevetjük magunkat.
-Mióta énekelsz?-hallok meg egy finom hangot mögülem. Eleanor-t pillantom meg. Eddig észre sem vettem.
-Nem éneklek általában-vallom be.
-Hiba.-szól közbe Zayn.
-De...
-Hiba.-újra Zayn.
-De...-még egyszer.
-Hiba.
-Hagynád,hogy befejezzem?-förmedek rá. Mindenki nevet a kis "csatánkon",mire Niall megszólal.
-Tudom,hogy nem ez a legfontosabb dolog most,de...
-Éhes vagyok!-szól közbe Lilly mire mindenki ránéz.-Csak mondom,hogy éhes vagyok.-vonja meg a vállát.
-Ugyan erre gondoltam.-nevet Niall. Elmosolyodom és be kell valljam az én gyomrom is kezd morogni.
-Szerintem is mennyünk enni.-zárom le a témát,majd megvárva a helyeslő bólogatásokat egy közeli étterem felé vesszük az irányt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése