Újabb díjak, avagy ezer köszönet

Akik voltak olyan szemfülesek már látták, hogy ezt a bejegyzést már kiraktam egyszer, csak szerencsétlenkedtem, ezért véletlenül kitöröltem... Szóval kaptam két újabb díjat, aminek nagyon-nagyon hálás vagyok! Az elsőt a 'No time for goodbey' - he said as he faded away! Larry Stylons Fanfiction blognak szeretném megköszönni, a másodikat pedig az Justin Bieber - Túl jó barátok nevezetű oldalnak! (:

A díj neve községdíj, amely egyben a legjobb írót is jelenti. Az a célja, hogy jobban odafigyeljünk egymás blogjára, és tiszteletben tartsuk az írókat.

Szabályok:

1. Iratkozz fel a küldő blogjára! (Amelyik blogra kaptad, annak összes írójára vonatkozik.)

2. Légy rendszeres olvasója a blognak és kommentelj! (Amelyik blogra kaptad, annak összes írójára vonatkozik!

3. Ne küld vissza neki a díjat!

4. Válaszolj öt kérdésére! (Amelyik blogra kaptad, annak az összes írójára vonatkozik.)

5. Írj magadról 5 dolgot, és tegyél fel 5 kérdést! (Amelyik blogra kaptad, annak összes írójára vonatkozik.)

6. Majd küldd tovább 5 embernek. Ha nem ismersz annyi blogot, látogass meg egy-két FB csoportot.

7. Minden szabályt kötelességed betartani, mivel ezzel jobbá teszed a többi író életét is. Ezzel a díjjal támogatod őt, hogy ne adja fel amit csinál.

8. Mielőtt kiteszed a díj képét, mindenképp tüntesd fel a következő szöveget; A díj neve községdíj, amely egyben a legjobb írót is jelenti. Az a célja, hogy jobban odafigyeljünk egymás blogjára, és tiszteletben tartsuk az írókat.

9. Köszönjük, hogy hozzájárulsz a továbbításhoz!

10. Ha egyszer visszakapod a díjat, már ne küldd vissza, mert akkor az egy örök körforgás lenne.

11. Kötelességed az egész szabályzatot továbbküldeni, kivétel nélkül!

5 dolog magamról:

1. 1.       Bika a horoszkópom.
   2.       Örök álmodozó vagyok-főleg matek, kémia és fizika órán jön rám ez a jó szokás. (:
   3.       Ha tehetném mindent egybeírnék.
   4.       Soha nem volt az erősségem az önfegyelem.
   5.       A beszélés nálam a levegő.

Válaszaim:

1. Melyik a kedvenc dalod és miért? Nincs kedvenc, ez hangulat függő nálam.

2. Kire nézel fel és miért? Az édesanyámra, mert erős, céltudatos nő, aki bármit megtesz a családjáért!

3. Mi az életcélod, amit mindenképpen el szeretnél érni? Szeretnék egyszer úgy elmenni egy kirakat mellett, hogy valami olyan van a kínálatban, amihez az én nevem is kapcsolódik.

4. Hiszel valamilyen vallásban? Nem vagyok vallásos.

5. Szereted a 5SOS-t? Egy számukat ismerem, az tetszik. :)

5 kérdésem:

Ha két életed volna, mit tennél velük?
Hogy hangzik a kedvenc idézeted?
Mi volt az első gondolatod, amikor megkaptad ezt a díjat?
Gondolkoztál már valaha azon, hogy komolyabb munkaként űzöd az írást?
Kit tekintesz írói példaképednek?

5 blogger, akinek küldöm:

~már elküldtem nekik!

Szabályok:

1. Írj 11 dolgot magadról.

2. Válaszolj 11 kérdésre.

3. Tegyél fel 11 kérdést. (az utolsó megszegése miatt feleslegesen nem kérdezek a géptől)

4. Küld tovább 11 embernek. (nem küldöm tovább, mert már nem tudom kinek!)

11 dolog rólam:

1. Kissebb koromban több cicám is volt.
2. 2.       Egyszer voltam eddig kórházban.
   3.       Nem tört még el soha semmim. *kop-kop*
   4.       Imádom az Egyszer volt, hol nem volt c. misztik sorozatot.
   5.       Olvastam az SZJG sorozatot.
   6.       Szeretem a pillecukrot.
   7.        Van Instagram alkalmazás a telefonomon.
   8.       10 blogos könyvjelző van lementve a telefonomra.
   9.       Örök kritikus vagyok.
   10.   Tudod, hogy mondják görögül azt, hogy kacsa: papja
   11.   Idősebbnek néznek a koromnál.

11 válaszom:

1.olvasol valamilyen könyvet? J.R.R - Tolkin - A gyűrűk ura

2.mi volt az utolsó könyv amit elolvastál? Leiner Laura - Akkor szakítsunk

3.hány blogot olvasol?  10nél többet.

4.ki a kedvenc énekesed? Selena Gomez és Justin Bieber

5.mi a kedvenc innivalód? Sprite

6.mi a kedvenc állatod? Sok van.

7.van beceneved?  Sophie

8.szereted Justin Biebert? :D

9.magassarkú vagy tornacipő? Mindkettőt imádom - nézni. Magassarkút még nem hordok, könyörgöm 14 vagyok!

10.szőke vagy barna? Barna vagyok.

11.kék vagy zöld? Barna :D

Fontos infók

Drága Olvasóim!

Volt egy olyan ígéretem, hogy a mai nap reggeléig kirakom az új részt. Viszont ezt nen volt lehetőségem megtenni... Hogy miért nem? Egy felsőbb rendű hatalom miatt, akit úgy hívnak, hogy az apám! És bármennyire is tudom, hogy ígéret szép szó, ha betartják úgy jó, nem tudom teljesíteni az ígéretemet!

Viszont úgy gondolom, hogy muszály adnom nektek egy fajta helyzetjelentést, hogy hogyan is áll a történet. Ha jól nézem lassan elérünk a történet feléhez. Igen, a blog körülbelül 50 részes lesz. Ez annak is az oka, hogy a szabadidőm, mint a természetes esőerdők olyan szinten lecsökkent és akkor sincs nagyon időm írni Nektek. Viszont szeretném befejezni a történetet, amit eredetileg sem 666 részes melodrámának szántam.

Szóval jelenleg közel 9000, azaz KILENCEZER oldalmegjelenítés és 12 azaz TÍZENKETTŐ feliratkozó van, és ezekért borzalmasan, de hálas vagyok nektek!

Remélem itt lesztek velem a végéig és nem haragszotok meg rám a részritkaságok miatt!

1000 puszi és ölelés

Sophie xxx

23. fejezet Kopp!

Drága Olvasóim!

Eltelt ez a hét is, ami azt jelenti, hogy meghoztam számotokra az új részt! Nem tudom, hogy igazság szerint mit fűzhetnék hozzá a mai részhez: mindenesetre kissé más, mint az előzőek! A téma persze ugyanaz, de picit más oldalról kukkanthattok bele a dolgokba, persze még mindig Lana szemszögéből!

Jó olvasást kívánok nektek mindenesetre és remélem, ez is elfogja nyerni a tetszéseteket! Ha így van, akkor pipáljatok/kommenteljetek/ és ha még nem tettétek meg, akkor mindenképpen iratkozzatok fel! :)

XoLove Sophie

Zeneajánló: Taylor Swift - I knew You Were Trouble

Lana Brooks

Hihetetlen, hogy a dolgok akár egy perc leforgása alatt megtudnának változni. Az életünkben sorra olyan döntéseket hozunk, melyek után az eszünkbe ötlik a "Mi lett volna ha...?" kérdés. Ilyenkor megpróbáljuk újra játszani a lehetőségeket és felvázolni a lehetséges végkifejleti variációkat. Egy perc, egy lépés, egy szó. Ezek is meghatározhatták volna, hogy találkozom-e Justin Bieberrel. Mi lett volna ha elmegyek arra a bulira Tiffanyval? Talán már ott eldőlt minden. Hiszen, miután nem mentem, akkor találkoztam Harry-vel. Utána kerültem be a médiába. Végül pedig a színházba. És ha nincsenek a One Direction tagjai, talán eszem ágába sem lett volna aznap este a színház közelébe menni, nem hogy egyből részt venni a koncerten. Talán akkor dőltek el a dolgok. Vagy még korábban. Nem tudom, de nem is számít. Bár nevezhetjük ezt az egész helyzetet akárminek, sorsnak, álomnak vagy, mint tudtommal sokan úgy tartják, hogy inkább nevetséges. Hogy miért is? Mert semmit nem tudnak! Kevesen, pontosabban senki nem tudja, hogy rengetegen támadtak engem. Hiszen szivárogtak ki képek rólam és Justinról. Miért ne szivárogtak volna? Londonban is vannak fotósok. És hát hála nekik, Justin rajongói nem kedvelnek-szépen szólva. De inkább utálnak, rühellenek és hasonló szinonimák. Számukra csak egy következő ribanc vagyok, aki összetöri a kedvencük szívét. Pedig nem tudnak semmit! Nem tudják, hogy nem csak azért az egy éjszakáért kerültem Justin közelébe. Nem tudják, mennyire vártam, hogy bármikor felhívjon. Nem tudják, hogy a gyomrom folyamatosan liftezik, mióta leraktam a telefont és hazaindultam. Nem tudják.

Óvatosan leparkoltam a kocsival és amennyire csak tehettem, próbáltam palástolni az izgatottságomat. Lehet, hogy nem élőben találkozunk, de már ez is több, mint ha csak összeszorult szívvel ülnék a kanapémon a távirányítót szorongatva, miközben az MTV a hatalmas mosollyal mászkáló Justint követi keresztül-kasul Los Angelesben. Nem mintha ezt csináltam volna. Á-én sokkal rosszabb voltam. Én még fagyit is ettem közben. Már, amikor az időm engedte persze. Becsaptam a kocsi ajtót és a bejárat felé indultam. A lakásból kihallatszott a tévé moraja, ezáltal tudtam, hogy a szüleim már itthon vannak.

-Megjöttem!-léptem be a lakásba.

-Szia!-kiabálták, de sem anyu, sem apu nem jött elém a megszokott módon.

-Hát ti meg mit csináltok?-léptem be nappaliba, ahol voltak. A tévé képernyőjén éppen egy slágerlista ment, míg a szüleim pedig a kanapén ülve laptopoztak.

-Dolgozunk.-mondta anyu, le sem véve a szemét a képernyőről.

-Mit?-mentem mögé.

-A munkánkat.-mondta apu, de ő sem nézett rám. A szemöldökömet értetlenül felvontam. Csípőre tett kézzel álltam közöttük, míg mindketten az előttük lévő kis képernyőt figyelték.

-Igen, nekem is jó napom volt. Ne, ne is kérdezzétek a próbát! Nem, nem volt ott Mr. Radcliff...-soroltam a mai napomat, mert ügyet sem vetettek rám. Látva, hogy még az idősebbik Radcliff neve sem váltott ki semmi reakciót, kissé sértődötten mentem ki a helységből. A konyhából elhoztam egy üveg narancslevet és egy zacskó chipset és így vonultam fel a szobámba. Nem tudom mi lehet annyira fontos, hogy még rám sincs idejük! Na jó, ez így nem igaz teljesen, hiszen kilencven százalékban van, ez az első alkalom, hogy nem kérdezték meg, hogy milyen volt a napom és hasonlók.

Viszont nem érhetek rá ezen filózni, mivel, alig négy órám maradt, hogy lenyugtassam a pillangóimat és felkészülhessek arra, hogy látom Justint.

A filmekben mindig ez a legspontánabb dolog. A főszereplő csajok általában izgulnak, vagy legalábbis előadják, majd halálosan nyugodt arckifejezéssel elkezdenek beszélni a kamerába. Hát már csak öt percem van, hogy lássam, de alig bírom ki. Még utoljára felmegyek a facebook oldalamra, megnézem a twittert és próbálom lenyugtatni az agyamat egyszerű tőmondatokkal, mint például: "Legyél normális!" "Ne izgulj már!" "Térj észhez!" "Nyugi van!"-persze mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem használt. 21:59-kor még egyszer megigazítottam a felsőmet. Nem tudom, miért izgulok ennyire. Vagyis pontosabban, hogy azért izgulok, mert Justin Bieberrel beszélek, vagy azért, mert még is csak Ő az a srác, akit egy jó ideje nem tudok kiverni a fejemből. Pontban 22:00-kor harangoztak. Beleremegtem és fürkészni kezdtem a monitoromat, viszont az nem jelzett.

Fél órával később még mindig ott ültem és néztem ki a fejemből. El sem hiszem, hogy ilyen simán bekajáltam! Hogy gondolhattam?! Úr Isten! Na erre mondják azt, hogy KOPP! de ez most elég nagy. Ha csak egy srác lenne... De nem! Nekem nem az volt! Hittem neki... Hittem neki, hogy fontos lehetek neki. Most már látom, hogy hiba volt! Újabb öt perc eltelt.

-Kapd be Bieber!-csaptam le a laptopom tetejét. Nem, nem fogok sírni! Nem hagyom meg neki azt az örömet, bár úgy se tudná, ha megtenném. De akkor sem! A telefonom csörögni. Reménykedve kaptam fel a telefonomat, de csalódottan láttam, hogy csak Cody az, Lily bátyja.

-Mit akarsz?-szóltam bele.

-Hát neked meg mi bajod?-kérdezte.

-Bocs.-töröltem meg egy lehulló könnycseppet.-Szia Cody. Mit szeretnél?

-Mondanám, hogy ez így okés.-kezdte.-Ellenben ha eddig egyszer hívtalak, de most másodszorra leszólsz.

-Ne haragudj. Csak most basztak át.-mondom. A buli óta nem láttam. Őszintén nem haragszom rá, csak nem kapott el jó pillanatomban.

-Mármint szó szerint?-röhögött fel.

-Kapd be!-mosolyodtam el. Soha nem beszéltünk sokat. Tényleg nem. Összesen, ha annyit életünkben, amennyit találkoztunk, de az sem volt túl gyakori. Viszont akkor rendes volt velem. A számomat is csak azért tudja, mert mikor Lily-vel mentünk bulizni, ragaszkodott hozzá, hogy megadjam neki. Hát igen, ilyen egy húgos bátyó, alapból szívatja a tesóját, de ha a biztonságáról van szó, nem ismer határokat.

-Miért hívtál?-kérdeztem, mert azt még mindig nem mondta meg.

-Ja, persze.-kapott észbe.-Ráérsz?

-Mikor?

-Most.

-Most?-vontam fel a szemöldököm.

-Most.

-Cody, este fél tizenegy van. De minek kellek én?-még mindig nem értettem ezt az egészet.

-Ma este elmegyünk bulizni és Lily elvesztette a telefonját, de azt mondta hívjalak fel és szóljak, hogy gyere.-válaszolta.

-Elviszed Lily-t bulizni?-lepődtem meg. Tény, hogy Lily már egy ideje betöltötte a tizenhetet, de még nem volt példa arra, hogy Cody elvitte volna magával bulizni. Ahhoz túlságosan féltette, hogy magával vigye.

-Kikönyörögte.-vallja be.-És Tiffany is jön.

-Mikor indultok?-haraptam bele az alsó ajkamba.

-Tíz perc múlva felvegyünk?-kérdezte és hallottam, hogy elmosolyodik.

-Tíz perc múlva!-raktam le a telefont. Győztesnek éreztem magamat. Gyorsan előkerítettem egy ruhát és öltözni kezdtem. Lehet, hogy az lenne a legemberibb jelen esetben, hogy siratom a Justinnal meg nem történt beszélgetésemet, de ha emelt fővel elmegyek itthonról, akkor nem siránkozom és mindenki rendben lesz. Justin feje örülhet, hogy átvágott. Én pedig ihatok, a felejtés érdekében, szokásommal ellentétben. Sokat.

A felszabadultságot mindenki megtapasztalhatja. Van, aki önmagától találja meg, viszont vannak, akiknek némi segítség szükséges ahhoz, hogy megtapasztalja ezt a bizonyos mértékű szabadságot. Tíz perc alatt olyan szintű átalakítást tettem magamon, amit még a Plain Jane-ben is megirigyeltek volna. A szűk farmeremet minire cseréltem és tüzes sminkkel adományoztam meg az arcomat. A hajamat is csak egyszerűen lógni hagytam. A szüleim még mindig a nappaliban ülve dolgoztak, így kezemben a magas sarkúmmal észrevétlenül kilopózhattam a házból. Az utcán rám várakozó kocsiban ülő társaság nagy éljenzéssel köszöntött, a fiúk pedig elismerő bólintásokkal értékelték az összeállításomat. A lányok viszont kérdő tekintettel vizslattak, nem tudták miért jött rám a hirtelen buli hangulat.

-Jól nézel ki Brooks!-szólt oda nekem valaki a távolból.

-Köszi!-szóltam bele a vakvilágba.

-Ha már mindenki megvan, akkor indulhat a buli?-kérdezte Cody. Mindenki éljenezni kezdett majd a kisbusz-amit időközben sikerült megkülönböztetnem egy normál autótól-elindult a londoni buli korszakba.

Reggel erős fejfájás ébresztett. A nap gyengén szűrődött be az ablakon, de még így is elég erős volt, ahhoz hogy erősen hunyorogjak tőle. Amint kinyitottam a szememet, mely időközben kezdte megszokni az enyhe fényt, az első gondolatom egyből az volt, hogy ha kikászálódok az ágyból, akkor egyből kerítenem kell magamnak egy pohár vizet és egy doboz aszpirint. Az éjszaka folyamán történtekből alig rémlik valami, de mindenesetre evvel ráérek később is törődni. A fehér paplant jobban magamra húztam és megpróbáltam kizárni a kintről beszűrődő madárcsicsergést, ami most kifejezetten irritálóan hatott rám. Az agyam emlékezése faktora keményen addig hatott teljes körűen, hogy Cody és Dave között, majd a szám végén egy újabb kört álltak nekem. Jó, lehet, hogy nem ez volt életem eddigi legjózanabb éjszakája, de tudom, hogy hol a határ, és igyekszem is betartani. Megvan persze az esélye annak, hogy életem elmúlt tizenhét éve során ez volt életem eddigi legnagyobb ivászata. De tény, hogy megtette a hatását. Már nem haragszom Justinra, á dehogy! Csak szívből kívánom, hogy soha a büdös életbe ne kelljen többet látnom. Míg gondolkoztam körbenézegettem. Tény, hogy ez nem az én szobám, de még nem is láttam az előtt. Egy-két kép az asztalon, amit nem látok rendesen, egy kósza gitár a sarokban, de azon kívül minden teljességgel rendezett. Sem árulkodó szennyes, sem más fajta tárgy nem árulkodik arról, hol is vagyok jelenleg.
Mellettem viszont halk szuszogás hallatszott. Óvatosan a jobb oldalamra fordultam, hogy lássam az illető arcát, amit azonnal meg is bántam.

-Úram Isten!-suttogtam, de nem tudtam többet szólni. Talán még sem volt ez az este olyan gördülékeny, mint ahogyan azt először gondoltam?

22. fejezet Minden rendben lesz

Drága Olvasóim!

Fontos: Infók. Hírek. Pályázat. Új rész.

Ezek jellemzik ezt a mostani bejegyzést. Újdonság, hogy ezentúl 2 hetente lesz rész! Ennek az oka az időhiány, amit sajnálok, de remélem megértitek.

Ezen kívül Hír, hogy a blog új designet kapott. Remélem tetszik, vagy legalábbis elviselitek. (gyakorlom a PhotoShopot)

Lehetséges még, hogy hirdetek egy pályázatot, ami abból fog állni, hogy egyszer (2-3 rész múlva) Ti írhatjátok meg a részt! Szerintem ez nagyon jópofa dolog, hogy lássam, ki milyennek képzelné az elkövetkezendőket. Az általatok megírt részeket nekem kell majd elküldenetek e-mailben, én meg kiválasztom a legjobbat (ami szerintem a legjobb) és ezt megosztom veletek. De erről részleteket később.

Most pedig Jó Olvasást Nektek!

XoLove Sophie

Zeneajánló: Justin Bieber-Be Alright (higgyétek el, kell egy részhez:)

Justin Bieber

Mosolyogtam, mikor felszálltam Londonban a magángépemre, de magamba a kínok kínját éltem meg. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan és ilyen könnyen bele lehet szeretni valakibe. De tévedtem. Lana Brooks felforgatta a gondolataimat és teljesen átvette az irányítást a tudatom felett. Amint becsukódott a gép ajtaja és a levegőbe emelkedett ingerülten ültem le a helyemre.

-Oké emberek, közel hét óra múlva szállunk le LA-ben. Arra az időre kössétek le magatokat.-kezdte Scooter, majd nekem is oda szólt.-Nyugodj meg és kösd le magadat valamivel!

-Kösz.-motyogtam. Még mielőtt bárki is zavarhatott volna felvettem fejhallgatómat és álomba merültem. Egy két óra elteltével felébredtem. Anyu és Scooter aludtak, ahogy pár táncosom is, aki meg nem az meg olvasott vagy zenét hallgatott. Az éjszaka már teljességgel felemelkedett, mikor kinéztem az ablakon. Az Atlanti-óceán felett szálltunk.

-Keresztül az óceánon, keresztül a tengeren...-motyogtam, majd egy dallam játszódott le a fejemben. Tudtam, hogy meglehet, egy új dal van készülőben így azonnal egy papír és egy toll után kezdtem kutakodni.

-Hol a fenében van akkor egy rohadt cerka, amikor kéne!?-morgolódtam hangosan.

-A lábad között te szerencsétlen.-röhögött fel Chaz, mire a lehető legkedvesebben melegebb éghajlatra küldtem.

-Nyugodj már le Bieber.-jött oda Ryan és egy tollat adott a kezembe.

-Kösz.-néztem rá hálásan és azonnal körmölni kezdtem a gondolataimat. Csak írtam, írtam, írtam és végig Lana arca lebegrtt előttem. Egyszerűen így működtem. Ha valahol hirtelen elhangzott egy dallam a fejembe, vagy csak egy szó, amit egyből több követett és tetszett muszáj volt leírnom. Ki tudja nem felejtem e el? Jártam már úgy. Ilyenkor mindenki tudta, hogy a legjobb hagyni engem, hogy dolgozzak. Hiszen valljuk be ez is a munkám. Énekes, dalszövegíró vagyok. Persze kapom a beszólást, hogy semmit nem tudok a zenéről, de ezek most már nem érdekelnek. Míg a rajongóim mellettem vannak, addig mindenki más hidegen hagy.

Közel két óra elteltével még mindig a lap felett ültem és javítgattam. A dallam a fejemben volt, a szavak meg vagy illettek hozzá vagy nem. Scooter leült velem szembe és egy gőzölgő bögrét rakott elém.

-Ez mi?-kérdeztem fel sem nézve. A lábammal lassú tempót diktáltan.

-Kakaó.-nevetett fel.

-Köszi.-néztem fel. Akik nem aludtak, azok körülöttem voltak és engem figyeltek.-Mire vártok?-vontam fel a szemöldököm.

-Órák óta azt írod. Szeretnénk végre hallani.-mondta Ryan felém biccentve.

-Biztos?

-Most miért félsz?-kérdezte anyu.

-Nem félek.-vágtam rá azonnal, de elbizonytalanodtam. Tényleg félek? Pedig ez csak egy dal...vagy lehet több annál.

-Akkor hagy halljuk már popsztár!-cukkolt Chaz.

-Talán el is kezdeném, ha nem szólnál be.-morogtam, mire kiröhögött.

-Itt van a gitárom?-kérdeztem. A következő percben már a kezemben is volt a hangszer. Becsuktam a szememet és játszani kezdtem. A gitár pont úgy szólalt meg, ahogyan azt elképzeltem.

Across the ocean, across the sea,

Starting to forget the way you look at me now

Over the mountains, across the sky,

Need to see your face, I need to look in your eyes

Through the storm and through the clouds

Bumps on the road and upside down now

I know it's hard, babe, to sleep at night

Don't you worry

'cause everything's gonna be alright, ai-ai-ai-aight

Be alright, ai-ai-ai-aight.

Teljesen átadtam magamat a dalnak és csak néha-néha nyitottam ki a szememet, mikor a szövegre pillantottama. Ha becsuktam, Lana arca jelent meg előttem. A mosolya, a beszéde vagy egyszerűen, ahogy csak előttem ül. Akaratlanul is az előző éjszaka emlékei jelentek meg előttem. Hogy mennyire szép volt. Az érzés, hogy teljes vagyok mellette. A szívem akaratlanul is belesajgott a tudatba, hogy ott kellett őt hagynom és ki tudja, mikor látom őt viszont.

Through the sorrow, and the fights,

Don't you worry

Everything's gonna be alright.-fejeztem be az utolsó versszakot is. A gitárt leraktam és körbe néztem. Mindenki engem nézett, de most a tekintetük egyszerre tükrözött sajnálatot és együttérzést. Mindenki tudta, kihrz szól a dal.

-Ez gyönyörű!-mondta anyu és egy puszit adott a fejemre. Köszönetképpen felálltam és megöleltem.

-Hiányzik.

-Tudom szívem.-simogatta a hátam.

-Azt hiszem szerelmes vagyok.

-Ezt is tudom.-mosolygott és adott egy újabb puszit.

Vissza érve Los Angelesbe egy hét pihenőt adott nekünk Scooter. Persze már akinek. Hivatalosan én is szabadságon voltam, de minden egyes napomat vagy zongorám vagy pedig a gitárom társaságában töltöttem. Új dalokat írtam, amikből jó párat fel is vettünk az új albumomra. Muszáj voltam lekötni magamat valamivel, hogy ne folyton Lanán járjanak a gondolataim. Ami abból a szempontból nehezen ment, hogy minden második dalomat hozzá írtam.

A médiának is feltűnt a változás. Egyből a dolgok miértjére keresték a választ. Miért kerülöm a nyilvánosságot? Mit csinálok? Miért utasítom vissza a meghívásokat? Ha véletlenül ki is tettem lakásból a lábamat, egyből követni kezdtek és nem hagytak békén addig, míg meg nem tudták hová és kivel megyek.

-Kezd nagyon elegem lenni a paparazzikból.-mondtam egyik nap, amint beléptem a lakásunkba. Ma Scooterrel kellett beszélnem, mert valami fontosat akart mondani, amihez a legnyugodtabb helyszínt a lakásunk biztosította.

-A munkáddal jár.-mondta Scooter félig rám figyelve. Éppen telefonon tárcsázott valakit és örömmel nyugtázta, mikor az illető végre felvette a készülékét. Hangos ricsajjal Ryan és Chaz jelentek meg a lakás ajtajában. Nem tudtam mit keresnek itt, de örültem, hogy nem kell egyedül unatkoznom, míg Scooter telefonál.

-El kéne mennünk ma valahova.-csapódott le mellém a kanapéra Chaz.

-Nincs kedvem.

-Anyás Jus! Mióta az a csaj belépett a képbe csőlátásod van és árnyéka sem vagy a régi bulizós önmagadnak.

-A neve Lana!-jegyeztem meg élesen.

-És mond csak hányszor hívtad fel azalatt az idő alatt mióta leszálltunk?

-Bazdmeg Chaz!-mondtam keserűen. Ugyanis pontosan tudta, hogy hányszor beszéltem vele, és ez a szám nullához közelít. Viszont ha azt néznénk, hogy hányszor ültem a telefonom felett és néztem a nevét, hát az a szám már jóval nagyobbnak mondható.

-Ne basztasd már!-kelt a védelmemre Ryan.

-Én csak megkérdeztem.-vont vállat Chaz.

-Nem kéne.-kontrázta Ryan.

-Álljatok le!-emeltem fel a hangom.-Felhívom!-nyomtam le a "Hívás" gombra még mielőtt megszólalhattak volna.

-Énekelj nekem!-sipíkolt mellettem Chaz, amint leraktam a telefont.-Ennél jobb nem jutott eszedbe?-röhögött, mire hozzávágtam egy párnát.

-Jól van na!-röhögtem fel. De most mit csináljak, ha jobb komolyan nem jutott eszembe.-De örülj, hogy nem nyírlak ki! Egyáltalán honnan a fenéből került elő az a törülköző?-töröltem meg a hátsómat.

-Bocs, de nem hagyhattam ki.-röhögött. Még egy párnát hozzávágtam, míg Ryan röhögött a háttérben.

-De most akkor mi lett a vége?

-Skype. Ma este.-mondtam és teljesen be voltam zsongva, akár egy kisgyerek, mint amikor megígérik neki, hogy ha jó lesz, akkor vesznek neki cukorkát.

21. fejezet Énekelj nekem!

Drága Olvasóim!
Tudom, hogy már két hete nem volt rész. Tudom, hogy haragszotok miatta. Csak rá kell vennem magamat a tanulásra, ami rendesen kapar az időkeretemből. Viszont nem felejtettem el, hogy itt vagytok! Így meghoztam ezt a részt! Viszont nem fogok most már túl hosszú fejezetekkel szolgálni, mint az elején, mert mint írtam az időm nem engedélyezi, de itt leszek amennyire csak tudok Nektek! :$
És, mint láthatjátok: ÚJ SZEMSZÖG! Bizony! Harry Styles szemszögéből írtam nektek egy darabig, hogy belőle is lássatok valamit! ;)
Jó Olvasást! És kérlek JELEZZÉTEK, hogy ha még olvassátok, mert ez a két pipa az előzőnél nem volt túl biztató! :(
XoLove Sophie


Harry Styles

Minden okkal történik. Mondják az okosok. Ezen én is elgondolkodtam és talán igazuk van. Talán nem véletlenül találkoztam, avval a barna szemű csodás lánnyal a kávézóban akkor. Tény, hogy mióta belépett az életembe, az valamilyen szinten megváltozott. Lana nem csak rám, az egész bandára nagy hatással volt. A mosolya. A szépsége. A kisugárzása mindenkit levett a lábáról, de talán engem ragadott meg a legjobban. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy hatással lehet rám valaki. Pozitívan álltam a dolgokhoz és mindig vártam a próbákat még a közös koncert előtt, mert tudtam, hogy ott lesz és végignézi, ahogyan gyakorlunk. Enyhe reménysugár ébredt bennem, hogy talán lehet esélyem ennél a lánynál. Azonban derült égből villámcsapásként ért, hogy Justin Bieberhez is köze van valamilyen szinten, bár a mai napig nem tudom a pontos részleteket, hogyan ismerkedtek meg. Eldöntöttem, hogy nem küzdök Lanaért, hiszen elveszteném a csatát. Láttam rajta, hogy vonzza Biebert és nem akartam sem szakmai, sem magánjellegű konfliktust szülni. Aznap este szerelmes lettem. Szerelmes lettem egy szőke hercegnőbe, aki mellett azt hittem, hogy megtaláltam a boldogságot. Olyan elvakult voltam, hogy fel sem tűnt... Fel sem tűnt, hogy félrelépett...

Talán meg kellene köszönnöm, hogy őszinte volt, de most a seb mély és nem tudok másra gondolni, csak a csalódottságra és a keserűségre, amit a szívemben érzek. Miután Tiffany sírva elrohant először megfordult a fejemben, hogy utána megyek, de aztán belegondoltam, vajon ő utánam jönne? Végül felvettem a kabátomat, de gyalog indultam el az utcán. Nem Tiffanyhoz mentem, valami mást kerestem, valami megnyugvást, ami csillapíthatja a bennem lévő dühöt.

"Hülye voltál Styles.-korholtam magamat." Újra végiggondoltam a kapcsolatunkat és oda jutottam, hogy sem eleje, sem vége. Egy bulin jöttünk össze. Egy éjszakás kalandnak indult az egész. Az ilyenek nincsenek hosszú távra ígérkezve. A telefonom jelzett én pedig a fülemhez kaptam a készüléket. Attól, hogy én megtörtem, másoknak nem kell érezniük a fájdalmamat.

-Itt Styles!

-Harry!-hallottam meg egy ismerős hangot a vonal túlsó végén.

-Szia Lana.-nem tudom, hogy örüljek-e vagy inkább ne a lány hívásának.

-Tudom, hogy mérges vagy-kezdte, de alig találta a szavakat.-De kérlek bocsáss meg Tiffanynak!-kérlelt.

-A picsába Lana. Jobb ha leteszed, ha csak ezért hívtál!-az eddig bennem nyugvó feszültség kezdett szétszéledni.

-Harry kérlek!

-Mit akarsz mit csináljak?! Rohanjak hozzá?! Azt várhatod!-próbáltam nem ordítani az utcán. Egy két ember már figyelt, de ők sem azért, mert éppen Harry Styles kel ki magából az utcán, mert szerencsére a napszemüveg és a sapka elrejt, számukra csak egy voltam a telefonon veszekedő emberek közül.

-Nem ezt mondtam.-éreztem, hogy elbizonytalanodik folytassa-e.

-Nem beszélhetnénk valahol?-kérdezi végül. Beletúrok a hajamba. Jó ötlet ez? Ő biztos tudott erről az egészről, akkor miért nem szólt?

-Legyen!-adom be a derekam.-Harminc perc múlva gyere a-körül néztem, hol vagyok egyáltalán?-A z Irving Street-i Subwaybe!-láttam meg az éttermet.-De ne késs vagy nem beszélünk!-avval le is raktam. Nem tudom mi lesz ebből az egészből, de nincs túl jó előérzetem.

Pont félóra elteltével Lana nyitotta ki a gyorsétterem ajtaját és lépett be rajta. Tekintete körbecikázott a bennlévőkön és egy megkönnyebbült, mikor tekintete megállt rajta.

-Szia Harry.-állt meg a kis asztalnál, aminél ültem.-Leülhetek?-kinyújtottam magam elé a kezemet.-Köszi.

-Miért akarsz beszélni velem?-tértem egyből a lényegre.

-Tudom mire gondolsz!-kezdi.-De ne ítélj elsőre! Tiffany szeret téged!

-Akkor nem csalt volna meg!-kontrázom.

-Hagynád, hogy befejezzem!?

-Mondjad csak!

-Szóval.-kezdte újra.-Nem Tiffany tehet róla! Vagyis ő is, de-emelte fel a kezét, mielőtt megszólalok.-Szeret téged. Sokkal régebb óta ismerem, mint te. És nem láttam még ilyennek! Mikor ma elmondta nekem, sírt! Őszintén sírt! Pedig soha nem láttam megtörtnek kifejezetten, SOHA!-nyomta meg az utolsó szón a hangsúlyt. Nyeltem egyet.-Nagy hatással vagy rá Harry!-nézett mélyen a szemembe.-Nem tudom mennyire vagy mérges, de megértem, ha az vagy. Ellenben remélem, hogy képes vagy neki megbocsátani! És nem csak miatta, hanem miattad is!-komoly volt a tekintete, de egyben láttam a szemeiben a sajnálatot.

Többször megforgattam a kezemben az iPhoneom mielőtt tárcsáztam volna. Nem voltam biztos abban, hogy helyesen cselekszem, de nem vagyok haragtartó. Ráadásul, ha szeretünk valakit, akkor azt mondjak annak könnyebb is megbocsátani. Nem tudom mennyire klisés dolog felhívni valakit és úgy megbocsátani, hogy közben az ajtójában állok. Kicsöng. Egy csöngés. Kettő. Az ajtó mögül hallom, hogy valaki rohan. Tiffany-ék nagy házban élnek, de ismerem a barátnőmet-vagy az ex-barátnőmet, tudom is én-így egyértelmű, hogy a kabátjában hagyja a készüléket, ami viszont az ajtó mellett van.

-Harry?-hallom a hangját.

-Szia.

-Annyira sajnálom, hogy azt el sem tudom mondani!-hallom, ahogy nekidől az ajtónak.

-Tudom.

-Tudod?

-Tudom.-csend telepszik le. Ő sem mond semmit, pedig tudom, hogy akar.

-Beszélhetnénk? Mármint személyesen?-kérdezi.

-Szerintem megoldható!-mosolyodok el és kopogok.

-Tartsd egy pillanatra!-mondja a telefonba, majd nyílik az ajtó. Mielőtt bármit is mondhatna meglepettségében megcsókolom. Megbocsátottam.

Lana Brooks

Tiffany sírva hívott fel. Egyből megbántam, mikor azt tanácsoltam neki, hogy mondja el az igazat
Harrynek. De mit tehettem volna? Ez volt a legésszerűbb tanács, amit adhattam neki. Viszont megérdemli a srác, hogy tudjon róla. Tudtam, hogy nem hagyhatom annyiban a dolgot és nekem kell beszélnem Harry fejével. Sietve raktam le a telefont és pattantam be anyuék kocsijába, Normál esetben nem vezethetem, mivel még friss próbajogsim van, de ha mázlim van nem kapnak el, ha meg mégis, akkor is megúszom egy büntetéssel, amiért felügyelet nélkül autókáztam. Harry már várt rám. Nem tudom mire számítottam, hogy majd az első mondatomra igazat ad nekem és Tiffany karjaiba veti magát? Nem, annál ő sokkal jobban haragudott. Jogosan. Sokáig kérleltem, mire a monológom végén felállt és egy beletörődött arckifejezéssel elhagyta az éttermet.
"-Sok sikert Styles!-tettem hozzá magamban."
Már éppen indulni készültem, amikor az én készülékem is megcsörrent.
-Halló tessék?-szóltam bele.
-Szia Lana.-megtorpantam. A szívverésem felgyorsult és talán ki is hagyott egy ütemet.
-Justin?-suttogtam. Nem tudtam, hogy most csak képzelődök vagy tényleg Ő van a vonal túlsó végén.
-Nem zavarlak?-kérdezte torok köszörülve.
-Nem!-vágtam rá.-Vagyis tudod tartani egy percet, ha nem probléma?
-Nem dehogy is!-mondta. Gyorsan felkaptam a táskámat és kimentem az étteremből. Oké, ilyen állapotban nem vezethetek. Alapból sem biztonságos, ha a volán mögé ülök, mi lenne akkor, ha a pulzusom a kétszázat verdesi. Hát akkor nincs más lehetőség, sétáljunk egy kicsit!
-Itt vagyok!-szólok bele.-Miért hívtál?-kérdezem, miközben átmegyek a zebrán.
-Hallani szerettem volna a hangodat.-pírba borult az arcom.
-Örülök, hogy felhívtál.-mosolyodom el.
-Egyébként hogy vagy?-kérdezi, majd valami csattan a háttérben.-A kurva életbe!
-Minden rendben?-kérdezem. Hallom, hogy még szitkozódik egy kicsit, majd hatalmas nevetés a háttérben.-Justin?
-Persze. Minden rendben. Csak Chaz úgy gondolta menő engem seggbe csapni egy összecsavart vízes törülközővel.-szitkozódott még egy párat, mire én csak nevettem.
-Azért ne nyírd majd ki!
-Miért? Túlélné!-nevet fel.-Szóval-kezdi újra.-Hogy vagy?
-Magántanuló lettem.-kezdek mesélni.
-Hogy hogy?
-Elkezdtem játszani a színházba és sok minden történt a suliba, ami miatt ez jobb megoldásnak bizonyult.-vonom meg a vállamat. A szél csendesen fúj, de szinte meg sem érzem. Boldog vagyok, hogy beszélhetek vele. Viszont egyre jobban előjön belőlem a hiányérzet.
-És mit csinálsz? Táncolsz, énekelsz, színészkedsz?-kérdezi.
-Egyenlőre csak az első kettő.
-Nem is hallottalak még énekelni.-gondolkozik el.-Énekelj nekem!
-Telefonon keresztül?-nevetek fel.
-Miért is ne?-hallom, hogy ő is nevet.
-Egyrészt utcán vagyok, meg nem hiszem, hogy jó lenne a minőség.-nevetek továbbra is.
-Légyszi légyszi légyszi!
-Justin hagyd abba!-próbálom csitítgatni nevetve.
-Akkor énekelj!
-Mondom utcán vagyok!-nevetek.
-Akkor van egy ajánlatom!-mondja "komoly" hanggal.
-Hallgatlak!-közben visszaindultam az autómhoz.
-Abbahagyom a kérlelést, egy feltétellel.-folytatja az alkudozást.
-Hallgatlak!-ülök be a kocsiba és váltok szintén "komoly" hangnemre.
-Este énekelj nekem.
-Ez mégis, hogy gondoltad?-kezdek el nevetni. Fogalmam sincs mi járhat a fejében.
-Este. Skypon.-mondja.
-Ezt ugye nem mondod komolyan?-nevetek, de ő nem nevet.-Te ezt komolyan mondod.-hagyom abba a nevetést. Vagyis próbálom.-Tudod mit Bieber?
-Na mit?
-Mikor nálunk tíz óra lesz, akkor legyél gép közelben.-adom be a derekam. Arra az időre is legalább láthatom, ha csak a monitoromon keresztül is, de láthatom.
-Beleegyeztél?-nevet fel és elképzelem, amint az a szokásos elégedett arckifejezés eluralkodik az arcán.
-Szia Justin.-nevetek fel és lerakom a készüléket. Még egy darabig mosolygok magamban, majd elindulok hazafelé, immár csak százhatvanas pulzussal.