21. fejezet Énekelj nekem!

Drága Olvasóim!
Tudom, hogy már két hete nem volt rész. Tudom, hogy haragszotok miatta. Csak rá kell vennem magamat a tanulásra, ami rendesen kapar az időkeretemből. Viszont nem felejtettem el, hogy itt vagytok! Így meghoztam ezt a részt! Viszont nem fogok most már túl hosszú fejezetekkel szolgálni, mint az elején, mert mint írtam az időm nem engedélyezi, de itt leszek amennyire csak tudok Nektek! :$
És, mint láthatjátok: ÚJ SZEMSZÖG! Bizony! Harry Styles szemszögéből írtam nektek egy darabig, hogy belőle is lássatok valamit! ;)
Jó Olvasást! És kérlek JELEZZÉTEK, hogy ha még olvassátok, mert ez a két pipa az előzőnél nem volt túl biztató! :(
XoLove Sophie


Harry Styles

Minden okkal történik. Mondják az okosok. Ezen én is elgondolkodtam és talán igazuk van. Talán nem véletlenül találkoztam, avval a barna szemű csodás lánnyal a kávézóban akkor. Tény, hogy mióta belépett az életembe, az valamilyen szinten megváltozott. Lana nem csak rám, az egész bandára nagy hatással volt. A mosolya. A szépsége. A kisugárzása mindenkit levett a lábáról, de talán engem ragadott meg a legjobban. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy hatással lehet rám valaki. Pozitívan álltam a dolgokhoz és mindig vártam a próbákat még a közös koncert előtt, mert tudtam, hogy ott lesz és végignézi, ahogyan gyakorlunk. Enyhe reménysugár ébredt bennem, hogy talán lehet esélyem ennél a lánynál. Azonban derült égből villámcsapásként ért, hogy Justin Bieberhez is köze van valamilyen szinten, bár a mai napig nem tudom a pontos részleteket, hogyan ismerkedtek meg. Eldöntöttem, hogy nem küzdök Lanaért, hiszen elveszteném a csatát. Láttam rajta, hogy vonzza Biebert és nem akartam sem szakmai, sem magánjellegű konfliktust szülni. Aznap este szerelmes lettem. Szerelmes lettem egy szőke hercegnőbe, aki mellett azt hittem, hogy megtaláltam a boldogságot. Olyan elvakult voltam, hogy fel sem tűnt... Fel sem tűnt, hogy félrelépett...

Talán meg kellene köszönnöm, hogy őszinte volt, de most a seb mély és nem tudok másra gondolni, csak a csalódottságra és a keserűségre, amit a szívemben érzek. Miután Tiffany sírva elrohant először megfordult a fejemben, hogy utána megyek, de aztán belegondoltam, vajon ő utánam jönne? Végül felvettem a kabátomat, de gyalog indultam el az utcán. Nem Tiffanyhoz mentem, valami mást kerestem, valami megnyugvást, ami csillapíthatja a bennem lévő dühöt.

"Hülye voltál Styles.-korholtam magamat." Újra végiggondoltam a kapcsolatunkat és oda jutottam, hogy sem eleje, sem vége. Egy bulin jöttünk össze. Egy éjszakás kalandnak indult az egész. Az ilyenek nincsenek hosszú távra ígérkezve. A telefonom jelzett én pedig a fülemhez kaptam a készüléket. Attól, hogy én megtörtem, másoknak nem kell érezniük a fájdalmamat.

-Itt Styles!

-Harry!-hallottam meg egy ismerős hangot a vonal túlsó végén.

-Szia Lana.-nem tudom, hogy örüljek-e vagy inkább ne a lány hívásának.

-Tudom, hogy mérges vagy-kezdte, de alig találta a szavakat.-De kérlek bocsáss meg Tiffanynak!-kérlelt.

-A picsába Lana. Jobb ha leteszed, ha csak ezért hívtál!-az eddig bennem nyugvó feszültség kezdett szétszéledni.

-Harry kérlek!

-Mit akarsz mit csináljak?! Rohanjak hozzá?! Azt várhatod!-próbáltam nem ordítani az utcán. Egy két ember már figyelt, de ők sem azért, mert éppen Harry Styles kel ki magából az utcán, mert szerencsére a napszemüveg és a sapka elrejt, számukra csak egy voltam a telefonon veszekedő emberek közül.

-Nem ezt mondtam.-éreztem, hogy elbizonytalanodik folytassa-e.

-Nem beszélhetnénk valahol?-kérdezi végül. Beletúrok a hajamba. Jó ötlet ez? Ő biztos tudott erről az egészről, akkor miért nem szólt?

-Legyen!-adom be a derekam.-Harminc perc múlva gyere a-körül néztem, hol vagyok egyáltalán?-A z Irving Street-i Subwaybe!-láttam meg az éttermet.-De ne késs vagy nem beszélünk!-avval le is raktam. Nem tudom mi lesz ebből az egészből, de nincs túl jó előérzetem.

Pont félóra elteltével Lana nyitotta ki a gyorsétterem ajtaját és lépett be rajta. Tekintete körbecikázott a bennlévőkön és egy megkönnyebbült, mikor tekintete megállt rajta.

-Szia Harry.-állt meg a kis asztalnál, aminél ültem.-Leülhetek?-kinyújtottam magam elé a kezemet.-Köszi.

-Miért akarsz beszélni velem?-tértem egyből a lényegre.

-Tudom mire gondolsz!-kezdi.-De ne ítélj elsőre! Tiffany szeret téged!

-Akkor nem csalt volna meg!-kontrázom.

-Hagynád, hogy befejezzem!?

-Mondjad csak!

-Szóval.-kezdte újra.-Nem Tiffany tehet róla! Vagyis ő is, de-emelte fel a kezét, mielőtt megszólalok.-Szeret téged. Sokkal régebb óta ismerem, mint te. És nem láttam még ilyennek! Mikor ma elmondta nekem, sírt! Őszintén sírt! Pedig soha nem láttam megtörtnek kifejezetten, SOHA!-nyomta meg az utolsó szón a hangsúlyt. Nyeltem egyet.-Nagy hatással vagy rá Harry!-nézett mélyen a szemembe.-Nem tudom mennyire vagy mérges, de megértem, ha az vagy. Ellenben remélem, hogy képes vagy neki megbocsátani! És nem csak miatta, hanem miattad is!-komoly volt a tekintete, de egyben láttam a szemeiben a sajnálatot.

Többször megforgattam a kezemben az iPhoneom mielőtt tárcsáztam volna. Nem voltam biztos abban, hogy helyesen cselekszem, de nem vagyok haragtartó. Ráadásul, ha szeretünk valakit, akkor azt mondjak annak könnyebb is megbocsátani. Nem tudom mennyire klisés dolog felhívni valakit és úgy megbocsátani, hogy közben az ajtójában állok. Kicsöng. Egy csöngés. Kettő. Az ajtó mögül hallom, hogy valaki rohan. Tiffany-ék nagy házban élnek, de ismerem a barátnőmet-vagy az ex-barátnőmet, tudom is én-így egyértelmű, hogy a kabátjában hagyja a készüléket, ami viszont az ajtó mellett van.

-Harry?-hallom a hangját.

-Szia.

-Annyira sajnálom, hogy azt el sem tudom mondani!-hallom, ahogy nekidől az ajtónak.

-Tudom.

-Tudod?

-Tudom.-csend telepszik le. Ő sem mond semmit, pedig tudom, hogy akar.

-Beszélhetnénk? Mármint személyesen?-kérdezi.

-Szerintem megoldható!-mosolyodok el és kopogok.

-Tartsd egy pillanatra!-mondja a telefonba, majd nyílik az ajtó. Mielőtt bármit is mondhatna meglepettségében megcsókolom. Megbocsátottam.

Lana Brooks

Tiffany sírva hívott fel. Egyből megbántam, mikor azt tanácsoltam neki, hogy mondja el az igazat
Harrynek. De mit tehettem volna? Ez volt a legésszerűbb tanács, amit adhattam neki. Viszont megérdemli a srác, hogy tudjon róla. Tudtam, hogy nem hagyhatom annyiban a dolgot és nekem kell beszélnem Harry fejével. Sietve raktam le a telefont és pattantam be anyuék kocsijába, Normál esetben nem vezethetem, mivel még friss próbajogsim van, de ha mázlim van nem kapnak el, ha meg mégis, akkor is megúszom egy büntetéssel, amiért felügyelet nélkül autókáztam. Harry már várt rám. Nem tudom mire számítottam, hogy majd az első mondatomra igazat ad nekem és Tiffany karjaiba veti magát? Nem, annál ő sokkal jobban haragudott. Jogosan. Sokáig kérleltem, mire a monológom végén felállt és egy beletörődött arckifejezéssel elhagyta az éttermet.
"-Sok sikert Styles!-tettem hozzá magamban."
Már éppen indulni készültem, amikor az én készülékem is megcsörrent.
-Halló tessék?-szóltam bele.
-Szia Lana.-megtorpantam. A szívverésem felgyorsult és talán ki is hagyott egy ütemet.
-Justin?-suttogtam. Nem tudtam, hogy most csak képzelődök vagy tényleg Ő van a vonal túlsó végén.
-Nem zavarlak?-kérdezte torok köszörülve.
-Nem!-vágtam rá.-Vagyis tudod tartani egy percet, ha nem probléma?
-Nem dehogy is!-mondta. Gyorsan felkaptam a táskámat és kimentem az étteremből. Oké, ilyen állapotban nem vezethetek. Alapból sem biztonságos, ha a volán mögé ülök, mi lenne akkor, ha a pulzusom a kétszázat verdesi. Hát akkor nincs más lehetőség, sétáljunk egy kicsit!
-Itt vagyok!-szólok bele.-Miért hívtál?-kérdezem, miközben átmegyek a zebrán.
-Hallani szerettem volna a hangodat.-pírba borult az arcom.
-Örülök, hogy felhívtál.-mosolyodom el.
-Egyébként hogy vagy?-kérdezi, majd valami csattan a háttérben.-A kurva életbe!
-Minden rendben?-kérdezem. Hallom, hogy még szitkozódik egy kicsit, majd hatalmas nevetés a háttérben.-Justin?
-Persze. Minden rendben. Csak Chaz úgy gondolta menő engem seggbe csapni egy összecsavart vízes törülközővel.-szitkozódott még egy párat, mire én csak nevettem.
-Azért ne nyírd majd ki!
-Miért? Túlélné!-nevet fel.-Szóval-kezdi újra.-Hogy vagy?
-Magántanuló lettem.-kezdek mesélni.
-Hogy hogy?
-Elkezdtem játszani a színházba és sok minden történt a suliba, ami miatt ez jobb megoldásnak bizonyult.-vonom meg a vállamat. A szél csendesen fúj, de szinte meg sem érzem. Boldog vagyok, hogy beszélhetek vele. Viszont egyre jobban előjön belőlem a hiányérzet.
-És mit csinálsz? Táncolsz, énekelsz, színészkedsz?-kérdezi.
-Egyenlőre csak az első kettő.
-Nem is hallottalak még énekelni.-gondolkozik el.-Énekelj nekem!
-Telefonon keresztül?-nevetek fel.
-Miért is ne?-hallom, hogy ő is nevet.
-Egyrészt utcán vagyok, meg nem hiszem, hogy jó lenne a minőség.-nevetek továbbra is.
-Légyszi légyszi légyszi!
-Justin hagyd abba!-próbálom csitítgatni nevetve.
-Akkor énekelj!
-Mondom utcán vagyok!-nevetek.
-Akkor van egy ajánlatom!-mondja "komoly" hanggal.
-Hallgatlak!-közben visszaindultam az autómhoz.
-Abbahagyom a kérlelést, egy feltétellel.-folytatja az alkudozást.
-Hallgatlak!-ülök be a kocsiba és váltok szintén "komoly" hangnemre.
-Este énekelj nekem.
-Ez mégis, hogy gondoltad?-kezdek el nevetni. Fogalmam sincs mi járhat a fejében.
-Este. Skypon.-mondja.
-Ezt ugye nem mondod komolyan?-nevetek, de ő nem nevet.-Te ezt komolyan mondod.-hagyom abba a nevetést. Vagyis próbálom.-Tudod mit Bieber?
-Na mit?
-Mikor nálunk tíz óra lesz, akkor legyél gép közelben.-adom be a derekam. Arra az időre is legalább láthatom, ha csak a monitoromon keresztül is, de láthatom.
-Beleegyeztél?-nevet fel és elképzelem, amint az a szokásos elégedett arckifejezés eluralkodik az arcán.
-Szia Justin.-nevetek fel és lerakom a készüléket. Még egy darabig mosolygok magamban, majd elindulok hazafelé, immár csak százhatvanas pulzussal.