17. fejezet Álom

Drága Olvasóim!
Sajnálom,hogy ilyenkor este teszem közzé a részeket, de nézzétek el nekem kérlek! Többet nagyon most nem fűznék hozzá! :) Pipáljatok, kommenteljetek és iratkozzatok fel! Kérdésetek van? Írjatok Chat-be! :)
XoLove Sophie

Lana Brooks

A vasárnapi programom annyira jól sikerült, hogy a végén már sírva ültem a kanapénkon, miközben Justin gépét mutatták a különböző angliai adók, ahogy felszállt a londoni repülőtéren. El sem hiszem, hogy elment. Pedig milyen szép lett volna, ha... Persze, hogy megint itt van ez a "Ha" szócska, ami ezer meg ezer kérdést tetet fel velem ezer meg ezer választ keresve, amiket viszont nem tudok megadni. A könnycseppek már csípték a szememet, miközben Justin hatalmas mosollyal az arcán integetett a Beliebereknek a gép ablakából. A kamera még egy utolsót ráközelít és elkapja a pillanatot, mikor Justin egy csókot küld a levegőbe és belenéz a kamerába. A szívem összeszorul a látványtól. Mintha nekem küldte volna, mert tudja, hogy nézem. Ez a keserűség, ami belülről mardos borzalmas! Remegő kézzel nyúltam a csipogó telefonom felé, de zokogva dobtam el a készüléket. Hogy képes ráadásul még írni is? Még jobban gyötörni? Persze, soha nem az önuralmamról voltam híres így felálltam és az asztal alatt landolt iPhonért nyúltam.

Nem tudom láttad e, de remélem igen. Az a csók Neked ment! Még találkozunk! Addig is remélem nem felejtesz el, mert én SOHA nem foglak! xx Justin

Remegő ujjakkal pötyögtem be a válaszomat, amit rögvest el is küldtem Justinnak.

Soha ne mond, hogy soha... xx Lana

A sírás még jobban előtört belőlem, így rogytam le immár a szőnyegre kezemben a telefonnal, melynek képernyőjén Justin üzenete világított. Nem tudom meddig ülhettem ott, de egyszer csak az ajtó nyitódására lettem figyelmes.

-Hú, de esik kint az eső!-hallottam meg anyu hangját, amint bejön a bejárati ajtón és ügyeskedve lehámozza magáról a-feltehetőleg-vizes kabátot.-Remélem nem készülsz ilyen időben sehova-jött be nevetve a nappaliba egy halom szatyor mögé bújva. Egyesével lepakolgatta őket, majd lehervadt a mosoly az arcáról, amint meglátott a szoba közepén ülve kisírt szemekkel a telefonomat szorongatva.

-Uram Isten Lana! Mi történt?-rohant oda hozzám, majd leült mellém és magához húzott. A könnyeim újra előtörtek és most az ő pólóját kezdték el áztatni.-Nyugalom!-simogatta a hátamat, miközben szüntelenül zokogtam.-Mi történt?-törölte le az arcomról a könnyeket a kézfejével.

-Elment.-szipogtam, majd újra sírni kezdtem. Nem kellett többet mondanom, anyu mindent megértett. Míg sírtam elmesélte, hogy tartott ettől az egész Justin dologtól, de tudja, hogy neki sem könnyű most.

-Honnan tudod mit érez?-kérdeztem.

-Beszélgettem Pattie-vel, mikor elmentünk vásárolni.-válaszolta, majd fölállt a földről és óvatosan magával húzott.

-Hiányzik.-fújtam ki az orromat a zsebkendőmbe. Anyu csak egy óvatos mosollyal magához húzott.

-Hidd el, minden kezdet nehéz-suttogta a fülembe.-De a végén nem lesz kétség a nyereményben.

-Szerinted látom még valaha?

-Biztos vagyok benne szívem.-adott egy puszit a homlokomra. Hirtelen elkezdett csörögni a telefonom és reménykedve ugrottam az ágyon lévő készülék felé, viszont csak Lilly volt az.

-Szia Lana!-hallottam a vonal túlsó végén az örömteli hangot.

-Szia Lilly-mondtam még mindig kissé szipogva.

-Minden rendben?-csillapodott a jókedve.

-Persze.-vágtam rá megszokásból.

-Lana!

-Őszintén? Nem. Semmi sincsen rendben.-kezdtek el újra folyni a könnyeim, bármennyire is akarództam visszatartani őket.

-Hé Lana, nyugodj meg mindjárt átmegyünk és mindent megbeszélünk!-hadarta Lilly.

-Jöttök?

-Igen, Tiffany-val összefutottunk a plázában. De majd mindent elmesélünk. Mindjárt ott vagyunk, sietünk. Addig is puszi!-rakta le a telefont.

-Mi történt?-tudakolta anyu.

-Lilly és Tiffany átjönnek.-válaszoltam, majd az emelet felé vettem az irányt.

-Én ezt nem értem.-mondta már sokadszorra Lilly, miután én szintén sokadszorra meséltem el nekik a Justinnal való 'kapcsolatomat'.
-Istenem!-dühöngött Tiffany. Valóban, ő még nem igen van ahhoz hozzá szokva, hogy Lilly lassabban fogja fel a dolgok lényegét, mint ahogy azt a többség értékelné.-Ez pedig egyszerű. Lana és Justin szeretik egymást, lefeküdtek és most mind a ketten kivannak bukva, mert Justin visszament Amerikába.-hadarta el egy mondatban a fél órás történetemet.
-Úgy is látjátok majd még egymást!-ölelt meg Lilly, ami nagyon jól esett. Örülök, hogy itt vannak velem, bár fura őket együtt látni, hiszen amíg Lilly aranyos és szeretgetni való, addig Tiffany kemény és mindenre elszánt. Sikerült kiválogatnom az iskola két legelérőbb karakterű embereit magam mellé.
-Azt én is remélem.-motyogtam.
-Úgy lesz, csak higgy már egy kicsit magadban Lana!-ült le a másik oldalamra Tiffany. Még egy utolsót fújtam a zsebkendőmbe, majd elhatároztam magamba, hogy nem emésztem magam most e miatt, hiszen a sors majd úgy is eldönti szán e valamit nekünk, vagy csak futókaland volt az egész kapcsolatunk.
-Viszont-gondolkodtam el, mert eszembe jutott valami.-Ti mit kerestetek együtt a plázában?-néztem hol az egyik, hol pedig a másik lányra.
-Összefutottunk.-vágta rá kapásból Lilly.
-Aham.-húztam össze a szememet. Valahogy sántított nekem ez a dolog.-Mit nem mondtok el nekem?
-Semmit.
-Vettem észre!-sértődtem meg. Ismerem őket. Tudom, hogy titkolnak valamit, de, hogy mit arról fogalmam sincsen!-Mondjátok már el az Istenért!-fakadtam ki. Úgy éreztem menten elbőgöm magamat. Nem elég, hogy egyedül vagyok az összetört szívemmel, de még a legjobb barátnőmék is titkolóznak előttem. Túl sok ez már nekem!
-Jól van na, csak nyugodj le!-túrt bele dús szőke hajába Tiffany.
-Tiffany, de hát...-kezdte Lilly.
-Nézd Lilly, nem fogok titkolózni előtte, mert a végén még egyszer elkezd sírni!
-Hé...-lehet, hogy igaz, de azért ez gonosz volt.
-Most akkor tudni akarod vagy nem?
-De.
-Akkor maradj csöndbe és én majd mesélek.-kezdte Tiffany én pedig teljes figyelmemet neki szenteltem.-Hosszan akarod hallani vagy röviden dióhéjban a lényeggel a közepén?
-Most akkor mondod vagy kertelsz?
-Válassz!
-Mondanám a hosszút, de nem lenne energiám végighallgatni, így elég a dióhéj.
-Lilly és Niall összejöttek a fiúk tegnapelőtti koncertjén. Én pedig összejöttem Harry-vel tegnap, mikor reggel telefonált elmentünk piknikezni. Ma elmentünk moziba és tök véletlenül összefutottunk Lillyékkel, így a két kettes randiból egy négyfős dupla randi lett.-hadarta el én meg nem tudtam hirtelen mit válaszolni. Szóval akkor, amíg nekem megszakadt a szívem ők randizgattak és bepasiztak? Ráadásul Niall és Harry? Ez hirtelen túl sok információ volt egyszerre.
-Mérges vagy ránk?-kérdezte Lilly.
-Miért lennék?
-Hát, amiért nem akartuk elmondani...És mert ez összejött nekünk...
-Nem vagyok az.-vallom be őszintén. Miért lennék? Féltékenységből? Az én hibám, hogy pont Justin Bieber-be kellett beleesnem és miatta szakad meg a szívem kemény egy napja.
-Akkor jó!-ölelt meg Lilly és Tiffany. Meglepett, hogy a lányok ilyen közel kerültek a fiúkhoz. Nem tudom mikor és hogyan történt, de biztos remekül fog alakulni a kapcsolatuk, hiszen a két páros kiegészíti egymást. Niall és Lilly édesek lesznek együtt, ők tipikus cuki páros lesznek. És ott lesz az ellentétük Harry és Tiffany, akik viszont egy kemény kiállású páros lesznek. Vajon mi milyenek lettünk volna Justinnal? Melyik fajta "párkategóriába" lettünk volna besorolva? Nem tudom, de boldog lettem volna, mint tegnap éjszaka.
A lányok végül úgy döntöttek, hogy a ma éjszakát nálam töltik és holnap együtt kezdjük el az új hetet. Még egy jó darabig beszélgettünk, majd lekapcsoltuk a villanyt és fokozatosan álomba merültünk. Először Lilly aludt el, majd Tiffany és végül engem nyomott el az álmok birodalma.

Welcome! Los Angeles, California, állt a kezemben lévő papíron.A repülőtéren hatalmas volt a zsúfoltság. Az emberek egymást kerülgetve próbáltak közelebb jutni a csomagjukhoz. A tömegben forgolódtam kezemben a bőröndömmel, hátha meglátok egy ismerős arcot a sok ismeretlen között. Senkit nem láttam, ezért csalódottan ültem le az egyik székre.
-Szabad ez a hely-mutatott egy illető a mellettem lévő székre. Justin volt az.
-Justin!-pattantam fel örömömben és megöleltem.-Hát te jöttél értem?
-Bocsi, de ismerlek?-tolt el magától. Megsemmisülve álltam előtte.-Ha képet szeretnél vagy valamit...
-Hát nem ismersz meg?-remegett meg a hangom. Az örömöm eltűnt, helyette a fájdalom fogott meg.
-Sajnálom, de nem.-rázta meg a fejét.-Találkoztunk már?
-Nem.-vágtam rá és a szemeim megteltek könnycseppekkel.-Tudod mit felejts el, még ennél is jobban.-ragadtam meg a csomagjaimat és indultam el a váróban lévő emberek között. A repülőtérről kiérve lerogytam a járdaszegélyre és sírni kezdtem. Hogy felejthetett el? Azok után, ami Londonban történt! Hogy volt képes erre? A kérdések fájdalmasan kínoztak belülről, miközben a könnycseppek patakként folytak a könnycsatornámból.
Helyszínváltás. A tengerparton vagyok. Fekete ruhában, kezemben egy szál hófehér rózsával. Mellettem áll Lilly az ő testét  fehér vászon borítja, de velem ellentétben neki vörös rózsa van a kezében. Előttünk öltönyös férfiak és több száz, vagy ha nem éppen ezer fehér ruhás nő áll kezükben egy szál vörös rózsában. Mindenki boldog. Mindenfelől boldog kacajok és heves társalgás hallatszik. Engem még is mardos valami. Mintha rosszul lennék ettől a sok boldogságtól, és szeretettől, ami körülöttem uralkodik. A tömegből Tiffany hatalmas mosollyal az arcán lép oda hozzám és ölel meg. Valamit mond, de nem hallom. Oda lép Lillyhez is. Valamit a fülébe súg, mire a barna hajú lány bólint, majd mond valamit és mosolyogva elmennek. Egyedül hagytak.

-Lana!-rázott meg valaki, mire kipattantak a szemeim. Lilly és Tiffany ijedten néztek rám. Felültem az ágyban és megtöröltem a vizes arcomat. Sírtam. A párnámra néztem, ami szintén könnytől áztatott volt.
-Mi...mi...történt?-szipogtam. A lámpa fel volt kapcsolva, úgy ültek mellettem, mintha szellemet

látnának.
-Sírtál.-mondja Lilly.
-Miért?
-Mit miért, az Istenit Lana tudod, hogy megijedtünk?-fakadt ki Tiffany és földhöz vágta az első párnát, ami a keze közé került.
-Miért ijedtetek meg?-kérdeztem. Semmit nem értettem. Még mindig az álmom volt a fejemben, nem értettem nagyon semmit.
-Zokogtál...teljes szívedből és nem tudtunk nagyon fölkelteni.-mondta Lilly, akinek kezdett visszatérni a szín az arcába.
-Mit álmodtál?-kérdezte Tiffany. Mindketten rám néztek. Az ölemben lévő kezeimre vezettem a tekintetemet.
-Elhagytatok-suttogtam.
-Miről beszélsz?
-Elhagytatok Tiffany! Te is! Lilly is! Justin is!-suttogtam erőteljesen, majd újra folyni kezdtek a könnyeim.-Mindenki elhagyott...Kitűntem...Justin meg elfelejtett...
-Istenem Lana.-szakított félbe Tiffany és magához rántott. Ölelt és közben csitítgatott, pont mint régen anyukám, ha valami rossz történt velem.
-Mi mindig itt leszünk neked!-ölelt meg Lilly is.-Viszont feküdjünk le, mert álmos vagyok!-motyogta, mire felnevettem.
-Te mindig álmos vagy.-morgott Tiffany.
-Ez az élet rendje!-vonta meg a vállát Lilly, majd magával húzott minket az ágyba és elaludtunk.