16. fejezet Búcsúéjszaka

Drága Olvasóim!

Tudom, hogy sokan haragszanak, amiért nem jönnek a részek, de egyszerűen az idő nagy úr és akinek nincsen az vessen magára, amiért emiatt várakoztatja az olvasóit. Ma sem kecsegtetek valami jóval, hiszen talán ez az eddigi legrövidebb rész, amit valaha közzétettem a blogba (jókor mondom, mikor ez még csak a 16.) de ez nem jelenti azt, hogy ilyen szinten csökkenteni fogom a rész hosszakat. Szóval még egy bejelenteni valóm van. Lassan (jó lassan, van még addig kb. 10 rész) elérkezünk az első évad végére. Előre szólok, hogy csak két évad lesz és az talán rövidebb is lesz, mint az első. Ennek az az oka, hogy sokakkal ellentétben én nem szándékozom 22678. részes szappanoperát írni. (Akinek nem ige, ne vegye magára!)

Szóval mint általában most is elmondom, hogy pipa, komment és feliratkozó gyűjtő vagyok. Mindemellett használjátok szeretettel a Chat ablakot, nem ígérem, hogy egyből választ is fogtok kapni, mert sokszor csak telefonról jutok fel, de azért igyekszem!

XoLove Sophie

Lana Brooks

Hazaérve dühösen vágtam be a lakás ajtaját és rohantam fel a szobámba. Miután elrohantam Justin elől, hívtam egy taxit és hazáig tartottam magam, hogy ne az idegen sofőr előtt bőgjem el magamat teljesen. Nem gondoltam volna soha, hogy lehetséges legyen, hogy szerelmes legyek. Igaz tizenhét éves vagyok, de még soha nem volt egy komoly szerelmem sem, mert nem volt szükségem rá. Most meg, hogy végre beleszerettem valakibe-amit nyíltan fel is vállalok-be kell látnom, hogy esélytelen az egész, és, hogy én lennék a legutolsó ember ezen a bolygón, akinek ez az egész összejönne. A könnyeim áztatták a párnámat, miközben csak egy pillanatra hajtottam félre a fejemet, hogy levegőt tudjak venni a zokogás okozta fájdalom és a könnyek között. Ordítva fúrtam bele az arcomat újra a puha anyagba és hagytam, hogy a bennem hetek óta felgyülemlő feszültség egyszeriben kitörjön. Most nem volt szükségem sem kedves szóra, sem pedig nyugtatgató ölelésre. Elég volt, hogy kiordíthatom magamból a fájdalmamat. Sokszor elképzeltem már, vajon milyen érzés szerelmesnek lenni? Elképzeltem, ahogy elmondja nekem a kiválasztott fiú-hiszen az is tök természetes, hogy ha nekem tetszik Ő akkor Én is tetszek neki-,hogy mennyire oda van értem, és fél, hogy nem elég jó számomra, meg igazából minden ilyen nyálas dolog átfutott rajtam, amik az ilyen nyálas romantikus történetekben benne vannak. Most, hogy viszont szerelmes vagyok, hát mit ne mondjak eléggé szar érzés. A könnycsatornám már nem termelt több könny cseppet, de a testem még mindig remegett a feszültségtől és a szenvedéstől. Nem tudom miért ilyen nehéz ez... De vajon mindenkinek ilyen az első szerelem? Jó volna tudni, hogy nem vagyok egyedül. Remegő kézzel támaszkodtam fel az ágyamon és helyezkedtem ülő helyzetbe. A takarómat az ölembe húztam és úgy néztem ki az ablakomon. Kint már szinte teljesen sötét volt, észre sem vettem, mikor sötétedett be. Már nem volt bennem semmi. Mintha üres lennék. Igaz, Justinnal soha nem voltunk egy pár, de ez a délután... ez valami megmagyarázhatatlan volt. Talán igaz, hogy ha minden jó, vagy legalábbis úgy érezzük, akkor általában mindent pont az ellentéte az adott helyzetnek. Ezt nekem is tudnom kellett volna. Az ágyról fölállva átmentem a fürdőszobába és közben a falon lévő órára tévedt a tekintetem. Már este nyolc óra volt. Anyáék bizonyára már itthon vannak, hiszen lentről motoszkálás hallatszik. A fürdőben magamra zártam az ajtót és elkezdtem engedni a meleg vizet a kádba. Miután levetkőztem alaposan végignéztem magamon. Teljesen sápadt voltam, hiányzott az arcomról az a kis pír, ami mindig érzékelhető rajta. Óvatosan ereszkedtem bele a kádba, miközben a víz még mindig folyt a csapból. Némi tusfürdővel megmosakodtam, majd a hajamat is megmostam. Miután a hajmosással is végeztem szemeimet lecsukva hajtottam rá a fejemet a kád fejtámlájára. Nem tudom meddig feküdhettem ott, csak arra lettem figyelmes, hogy kopogtatnak a fürdő ajtaján.

-Lana odabent vagy?

-Igen, anyu itt vagyok.-ültem föl rendesen, az immár hideg vízzel teli kádban.

-Akkor jó, csak mert már egy ideje kopogtatok, de nem válaszoltál, azt hittem valami baj van.

-Nem, minden rendben van!-nyugtatgattam, miközben kiszálltam a kádból és magam köré csavartam a törülközőmet.

-Rendben.-válaszolta.-Egyébként vendéged van.-tette még hozzá, majd hallottam, ahogy kimegy a szobámból és becsukja maga mögött az ajtót. Vendégem? Nem tudtam ki lehet az, de a biztonság kedvéért felvettem a vészhelyzet esetére a fiókban bent tartott fehérnemű alsómat. A párás tükröt is letöröltem, majd törülközőbe csavarva léptem ki a fürdőszobámból.

Először nem vettem észre senkit, de mikor a fejem balra fordítottam megláttam az asztalomnál Őt.

Engem nézett. Hirtelen nem tudtam semmit mondani. Minden megállt körülöttem. Ő sem mondott semmit, csak nézett engem. Egyik bizonytalan lépés követte a másikat, miközben elém ért.

-Justin.-suttogtam, de nem voltam biztos benne teljesen, hogy ő is hallotta.

-Sajnálom.-suttogta. Szemei az enyéimtől elváltak és ajkaimra tévedtek. Ujjaival végigsimította még mindig vizes karomon, mibe a gerincem is beleremegett. Másik kezével az arcomat simította végig, majd hüvelykujját végighúzta az alsó ajkamon, nem tudtam a gerincem mennyi ideig bírja még ezt az édes kínzást, amit művel velem, miközben tekintetét le sem veszi az arcomról. Hirtelen indulattól vezérelve szeltem át a kettőnk közötti távolságot és ajkaimat az övéire tapasztottam. Vizes tincseim a hátamat csiklandozták, miközben sorosan magához húzott. Vizes testemet csak a törülköző választotta el tőle. Nem tudtam mit teszek, csak mentem az ösztöneim után. Miközben csókoltuk egymást egy-két nyögés hagyta el a szánkat, de semmi nem szakította meg a kettőnk között lévő köteléket. Kézét felcsúsztatta a combomon, majd az ölébe kapott és az ágyhoz vitt. Nyakamat kezdte el csókolgatni, miközben beletúrtam a hajába. Megszokott mozdulattal rántotta le magáról a pólóját, majd hajította a szoba közepére. 

Életemben nem kerültem még ennyire közel senkihez, mint azon az éjszakán Justinhoz. Nem is bánom, hiszen tökéletes volt. Nem siettetett és minden a maga rendje és módja szerint történt és ami számomra a legfontosabb volt, hogy vigyázott rám. Tudta meddig mehet el velem. Tudta a határaimat, a korlátaimat és semmi olyat nem tett, ami nem a gyönyörömet, hanem a szenvedésemet váltotta volna ki.

Reggel mellette ébredtem. Óvatosan fordítottam jobbra a fejemet ügyelve arra, hogy a mozgolódásommal ne ébresszem fel a mellettem alvó Justint. Egyszerre éreztem boldogságot és egyszerre voltam szomorú is. Boldog voltam, mert mellettem volt és igaz, nem mondtuk ki, de tudom, hogy ez fontos pont mind kettőnk számára a kapcsolatunkban. Ezt az érzést viszont gyorsan váltotta fel a szomorúság, hiszen tudtam, hogy ez az éjszaka egy úgynevezett búcsúéjszakának is betudható. Justin mocorogni kezdett, így fölnéztem rá.

-Jó reggelt.-suttogta, majd egy csókot lehelt ajkaimra.

-Jó reggelt.-mosolyodtam el, de ez inkább volt álca mint valódi öröm.

-Mi a baj?-emelte fel az államat, hogy a szemembe nézhessen. Felültem és a takarót magamra húztam, hogy eltakarjam a csupasz testemet. Justin vette az adást, így az ágy lábánál lévő alsójáért nyúlt és felhúzta magára úgy ült mellém. Igaz, hogy este láttuk és éreztük egymást, de valahogy még nem jön össze a kettő.

-Szóval?-karolta át a vállamat és húzott magához.

-Mikor indulsz?-tettem fel a számomra is fájó kérdést. Éreztem, ahogyan az izmai megfeszülnek és kifújja a levegőt.

-Ma este...De nem akarok menni!

-Nincs olyan, hogy nem akarsz!

-Miért ne lenne?

-Justin!-fordítottam úgy az arcát, hogy egyenesen a szemébe nézhessek.-Te magad is jól tudod, hogy ezt nem teheted meg! Sem a rajongóddal, sem azokkal az emberekkel, akik veled, vagy éppen neked dolgoznak!-szögeztem le, majd látva az arckifejezését, egy rövid csókot adtam neki.

-De most boldog vagyok.-nézett a szemembe.

-Elhiheted, hogy soha nem voltam ilyen boldog, mint most veled, de el kell fogadnunk a tényt, még ha ez fáj a legjobban is. Két külön világból jöttünk, melyet egy óceán választ el.-szipogtam már a végére és egy könnycsepp is legördült az arcomon. Mikor először beszélgettünk, akkor Justin letörölte a könnycseppemet, most viszont lecsókolta rólam. 

Még több órán keresztül beszélgettünk az ágyban ülve, míg végül Justin telefonja jelzett és mennie kellett. Anyuék megint nem voltak otthon így hát maradhatott a szokásos vasárnapi programom. A kanapén ülve pizsamában pattogatott kukoricát vagy éppen amit találtam ettem, miközben sorozatot néztem. Viszont bármennyire is szeretem a Pretty Little Liars-t és bármennyire is vagyok oda a sorozatért folyton csak Justin járt az eszembe és az, hogy most már teljes mértékben tudom milyen érzések forognak a romantikus regények főszereplőiben, miközben olvas róluk az ember.