15. fejezet Londonba (2. rész)

Drága Olvasóim!

Nem is tudom,hogy kérjek bocsánatot,hiszen egy hét kimaradt. Az infókat is csak gyorsan elhadarom! Köszönöm szépen az új fejlécet! Köszönöm szépen a két kritikát is,amit kaptam! Beújítottam az új design-et és evvel együtt egy Chat falat is szóval írjatok! Remélem tetszeni fog azért ez a rész is! Pipa,komment és feliratkozó gyűjtő vagyok! ;*

XoLove Sophie

Justin Bieber

A szállodába visszamenve azonnal a szobám felé vettem az irányt. Le kellett zuhanyoznom és át kellett öltöznöm az afterpartyra. Totál nagy hülyeségnek tartottam ezt az egész buli dolgot,hiszen most tulajdonképpen egy kiadós alvás tudna inkább feldobni,mint,hogy egy rakás izzadt ember között bulizzak pia és cigiszagban mikor kitudja melyik sarokban éppen kik élvezik egymás társaságát. Mondhatja bárki nekem,hogy ez egy igényesebb klub és,hogy nincsenek ilyenek,de ez csak mese mindenhol ez van. A zuhany alatt állva mostam le magamról a koncert fáradalmait. Scooter szerint annyival tartozunk,hogy elmegyünk. Jó talán igaza van és legalább a srácok is jönnek! mondogattam magamnak. Egy törülközőt a derekamra csavarva mentem vissza a szobámba,hogy kiválasszam az esti ruhámat. Fél tízkor indultunk el a klubba. Anyu nem is jött,azt mondta fáradt. A sminkesem és a stylist-om Ryan felajánlották,hogy ott maradnak vele így nyugodt szívvel hagytam anyát a hotelban. A limuzinban ülve figyeltem London éjszakai arculatát. Az utcák már fényekben úsztak és egyre több rövid ruhás lány jelent meg az utcákon,akik egy-egy szórakozóhelyet választottak úti célul. Bár volt akinél kételkedtem a helyválasztásban. A klubhoz érve már hatalmas tömeg fogadott minket a fotósokkal az élen. Kiszállva az autóból a biztonságiak segítségével jutottunk be a szórakozóhelybe. Nem tévedtem itt is minden ugyanolyan,mint LA-ben. A táncolók tömegén keresztül fölmentünk a klub következő szintjére,ahol a bokszok voltak. Az egyik koncertszervező Peter jött velünk szembe hatalmas mosollyal az arcán.

-Örülök,hogy itt vagytok!-rázott kezet velünk.-Hátul vannak a lefoglalt bokszok. Válasszatok egyet vagy kettőt aztán élvezzétek a bulit. Igyatok kedvetekre.-mutatott a bokszok,majd a bárpult irányába,majd el is tűnt.

-Justin menyünk köszönjünk a többieknek.-tolt előrébb Scooter.

-Gyertek srácok.-fordultam Ryan és Chaz felé,de hűlt helyüket találtam.-Ezek meg hová tűntek?-kérdezem Scoot. Aki csak megrázza a fejét. Király azért jöttem el,mert a két legjobb barátom is itt van,aztán ki tudja hová tűntek. Odaértünk a piros kordonnal elzárt bokszokhoz és egyből megláttam azt,melyben a One Direction tagjai ültek.

-Sziasztok srácok!-pacsiztam le velük.

-Király volt a ma esti koncert jól összehoztuk.-mosolygott Scooter.

-Az biztos.-nevetett fel Louis.

-Lányok merre vannak?-néztem körbe,hátha meglátom a koncert többi fellépőjét.

-Valahol itt vannak,elvesztek a tömegben.-vonta meg a vállát Niall mire elnevettük magunkat.

-Szia Lana-köszönt távolságtartóan Scooter. Ekkor vettem észre a Zayn mellett elhelyezkedő lányt. Egyáltalán nem hasonlított,ahhoz a lányhoz akit a koncerten láttam. Fekete rövidnadrágot és egy fekete csipkével szegélyezett mellényt viselt,ami elég merész összeállítás volt,de teljesen megállta a helyét a klubban. Nagyon szép volt.

-Scooter.-'köszönt' de ha ölni tudott volna a tekintetével feltételezem,hogy már nem lenne menedzserem. Úgy látszik igaz,hogy a lányok megbocsátanak,de nem felejtenek,igaz ő még megbocsátani sem bocsátott.

-Na jó,mondja ár el valaki,hogy mi bajotok van egymással.-szólt közbe Liam. Vajon ők mennyit tudnak?

-Meséld csak el nyugodtan. Csak szólok,ha ital kell ne őt kérjétek meg rá,hogy hozza ide.-mosolygott 'kedvesen'. Azért van benne méreg az biztos.

-Hányszor kell még bocsánatot kérnem?-akadt ki Scotter.

-Beszéljetek már érthetően!-fakadt ki Zayn. Először Lanára,majd Scooterre néztem. Végül Lana kezdett bele. Elmesélte az egészet az elejétől a végéig. Az arckifejezéséből ítélve viszont nem azt kapta amire számított. Szerintem valami olyasmire gondolt,hogy együtt éreznek vele,helyette mindenki kinevette. Én is,de ki nem? Láttam az arcán a döbbenetet és a fájdalmat,mikor felállt és engem félrelökve ment keresztül a tömegen,míg be nem  kebelezték az emberek.

-Basszus.-vakarta meg az orrnyergét Scooter. A többiekre néztem,akik nem mozdultak csak a helyet nézték,ahonnan a lány felállt. Nem tudom miért,de megfordultam és utána mentem. Mármint abba az irányba. Szerencsére nem ment messzire. A bárpultnál ült kezében egy zsepivel és látszott rajta,hogy próbál erős maradni.

-Bocsi,szabad?-kocogtattam meg a vállát. Rám nézett hatalmas barna szemeivel és megvonta a vállát. Leültem a vele szemben lévő bárszékre.-Rendben vagy?

-Szerinted,miért ne lennék?-vonta meg a vállát. Egy könnycsepp gördült ki a szeméből,amit rögvest gyöngéden le is töröltem.

-Hé,semmi gáz,nehogy már emiatt sírj.-mosolyodtam el. Fogalmam sincs hogy,de fel kell vidítanom.

-Mit szeretnél Justin?-fordította oldalra a fejét és nézett rám.

-Először is egy ásványvizet-intettem a pultosnak.-Neked valamit?

-Egy víz nekem is jól jönne.-vallotta be és egy mosoly futott át az arcán.

-Bubis vagy mentes?

-Inkább bubis-mosolyodott most már el teljesen. Kikaptuk a két vizet. Egyet neki egyet meg nekem öntött ki a srác.

-Szóval?-ivott bele a poharába.

-Ne haragudj Scooterre.-teszem le a poharam.

-Témánál vagyunk.-forgatja meg a szemeit. Helyezkedik egy kicsit,majd újra rám néz.

-De komolyan. Nem akart semmi rosszat,csak rosszul sült el.-kezdek bele,majd elmesélem neki az én szemszögemből a dolgokat. Végig a szemébe nézek és ő sem szakítja el a tekintetét rólam,tartja velem a szemkontaktust.

-Tudod ez nálam egy eléggé összetett dolog-hajtja le a fejét..-Már unom,hogy folyton kinevetnek,meg ezt nagyon nem tudom hova tenni és,hogy őszinte legyek untatni sem szeretnélek.-nevet fel zavartan.

-Mesélj nyugodtan,nekem van időm.-nézek rá bátorítóan és,mintha egy gátat vágtam volna át csupán evvel az egy mondattal,de lehet,hogy az ital tette,de mesélt. Elmesélt mindent én pedig hallgattam,más lánynál lehet,hogy már a felénél fölálltam volna és elmentem volna,megbánva,hogy rákérdeztem. Viszont volt valami ebben a lányban,ami maradásra kényszerített.

-Köszönöm Justin-mosolyodik el és le is zárta a történetét.

-Micsodát?

-Hogy meghallgattad az unalmas hétköznapjaimat.-nevettett fel.

-Nem is unalmasak,tök jó életed van.-iszok bele a poharamba.

-Lehet.-mosolyog,majd dúdolni kezd valamit. Először nem ismerem fel a dalt,de aztán rájövök,hogy a háttérben szóló Ellie szám késztette dúdolásra.

-Szereted?-mutatok a DJ pult felé.

-Igen.-bólint egyet,mire felállok.

-Akarsz táncolni?-állok fel. Látom rajta,hogy habozik ezért gyorsan levezettem a parkettre. Először elveszettnek tűnt,de aztán magával ragadta a zene és egyre felszabadultabb lett és öröm volt látni.

-Min gondolkozol?-súgtam a fülébe. Hevesen lélegzett és ettől eszméletlenül gyönyörű volt.

-Csak,hogy milyen jól érzem magamat.-fordult felém és nézett barna szemeivel az enyémbe.

-Ennek örülök.-válaszoltam,mert többet nem tudtam mondani teljesen elvesztem a szemeiben. A DJ a háttérben mondott valami a következő számról,mire újra táncolni kezdtünk. A szám végére jobban kifáradtunk,mint az előzőnél. Megálltunk és magamhoz húztam. Kezei a mellkasomon voltak,homlokát az enyémnek támasztotta. Kezeimet a derekára helyeztem és így tartottam.

-Mennem kell.-mondta hirtelen,majd kitört karjaim közül és beleveszett a tömegbe. Nem tudtam felfogni mi történik és mire föleszméltem kapkodhattam a fejemet. Hirtelen megláttam,amint barátnője kíséretében a kijárat felé igyekszik,viszont nem értem utol. Mire kiértem az utcára már elhajtott a taxija. Elveszettnek éreztem magamat. Előkaptam a telefonomat és tárcsáztam.

London egyszerűen gyönyörű! Bár ki szerint nem az? Egy hét telt el a koncert óta és egy hét mióta nem láttam Lanát. Az elején szívesen beszéltem volna vele és valamilyen ürüggyel mindig visszakéredzkedtem a színházba hátha ott találom,de soha nem volt ott. Egy idő után feladtam. Nem volt esély rá,hogy újra láthatom még és elfogadtam. Chaz és Ryan mellettem állt ez idő alatt,mondhatni ők voltak a másik két szempárom.

-Nem ugrunk le deszkázni?-léptem ki a szobám ajtaján az előcsarnokba,ahol két barátom éppen egy komoly FIFA meccset játszott.

-Bocs Bieber,de passzolom.-intett egyet Chaz.

-Kösz.-nevettem fel. Ebből lelehetett szűrni,hogy egyikük sem fog velem jönni. Felkaptam a sapkámat és egy napszemüveget és a lifthez mentem,ahol már egy testőr várakozott rám. Mindig is szerettem deszkázni és Londonnak erre is volt megoldása. A neten találtam egy üzletet,ahol nem csak venni,de kölcsönözni is lehet a négy kerekű csodák közül,így az utam kétségkívül arra irányult. Éppen a Hide Park felé vettem az irányt,mikor elkövettem az egyik legnagyobb hibát,amit egy sztár eltud követni. Megálltam. Nem tudom mint,s hogy,de percek alatt egy jókora csapat rajongó gyűlt körém. Szeretem a rajongóimat,de csak egy ideig tudom tűrni,hogy folytonosan ölelgetnek és a ruhát is képesek lennének letépni rólam,ha esélyük lenne rá.

-Bocsi de mennem kell!-engedtem el a mellettem álló lányt. Dobtam egy puszit nekik,amilyen gyorsan csak tudtam elkezdtem gurulni.

Mikor megérkeztem Londonba,akkor még nem gondoltam,hogy mikor ideérek azon fogom törni magam,hogy felkeltsem egy olyan lánynak az érdeklődését,akinél esélyem sincs. Lana maga volt a felszabadultság és ahelyett,hogy helybenhagyott volna a randink kezdetén,mikor közöltem,hogy semmi ötletem, ő csak mosolygott és kitalált valamit. Csodásan éreztem magam vele,de tudtam, hogy vége. Akármennyire is szeretném a történetünk nem tud jól folytatódni, hiszen én visszamegyek Amerikába, csak hogyan mondhatnám ezt el neki? Mióta felkeltem a telefonomat bűvölöm a tekintetemmel,hátha történik valami,de semmi. Hirtelen gondolattól vezérelve írom be Lana nevét és nyomok rá a hívást indító gombra. A gyomrom görcsben van,de miért vagyok ilyen ideges? Csörög...még mindig csörög...még mindig...semmi. Lerakom és félredobom a készüléket. Hogy lehettem ekkora hülye?

-Justin!-nyitott be anyu a hotelszobámba.

-Tessék?-ültem fel az ágyon.

-Minden rendben?-jött hozzám közelebb,majd leült mellém.

-Persze.-küldtem felé egy biztató mosolyt. Most valljam be,hogy az a bajom,hogy Lana nem vette fel a telefont? Mondjuk anyu nem igazán tud arról,hogy Lanával töltöttem egy-két délutánt.

-Akkor jó. Lassan indulunk enni,öltözz fel Justin!-simított végig a karomon,majd kiment a szobámból. Vonakodva,de felálltam és nekiláttam az öltözködéshez,hiszen enni mégiscsak kell valamit.

Hívhatjuk sorsnak,csodának vagy éppen szerencsének nekem tök mindegy. Mikor megláttam az ablaknál ülő lányt,aki meglepetten nézett fel édesanyjára,aki örömtelien fogadja az enyémet,akaratlanul is elmosolyodtam. Lana szokás szerint remekül nézett ki. Öröm volt hallani a hangját,viszont volt bennem egy kis keserűség amiatt,hogy lassan el kell utaznom. Beszélgetésünket édesapja szakította meg,aki nem tudom tőlem féltette a lányát,vagy tényleg csak enni akarta látni a lányát,de finom célzással küldött el maguk mellől.

-Justin,mi elmentünk Sarah-val vásárolni.-ölelt meg anyu,majd a két nő el is hagyta a helységet. Chaz-el és Ryan-el jót hülyültünk evés közben és kitudtam kapcsolódni egy kissé.

-Mennyetek igyatok valamit! Majd én haza megyek egyedül! Otthon találkozunk!-hallottam meg a háttérben. Lana feszülten viharzott ki az étteremből én pedig az előttem álló tehetetlen Scooter-re néztem,aki ugyanúgy semmit nem szólt,mint az apja,aki még mindig a lánya távolodó alakját nézte az ablakon keresztül.

-Hogy én mindent elcseszek?!-dühöngött az apa,majd kezét dühösen a falba verte.

-Mi történt?-állok föl és hallom,hogy a mögöttem álló két szék is nyikorogva csúszódik hátrébb.

-Elment.-mondja Tom.

-Miért nem mész utána?-vonom fel a szemöldököm.

-Nem értek ehhez,mindig az anyja megy utána,ha valami baja van és kiborul!-tárja szét a karját.

-Az Istenért!-kapom elő a telefonomat és tárcsázom. Lana szipogva elmondta,hogy hol van,mi meg a fiúkkal már rohantunk is utána. Nem volt nehéz rátalálni,hiszen kabát nélkül ült rózsaszín felsőjében.

-Úr Isten Lana mi történt?-értem oda elsőként hozzá és ültem le mellé. Nehezen,de elmondta,hogy mi történt,majd sírásban tört ki. Nehéz volt ránézni,hiszen még nem láttam lányt összetörve,de ez nem is volt annak nevezhető,hiszen ő inkább csalódott volt.

-Minden rendben lesz!-simítottam meg a hátát,miközben pólómat áztatta. Jobbnak láttam,ha oldom valamivel a feszültséget ezért gyorsan bemutattam neki Chaz-t és Ryan-t. Most végre elmosolyodott.

-Basszus!-csapott a homlokára Chaz.-Azt hiszem ott hagytam a telómat.-indult vissza szitkozódva az indiai étterem irányába. Nevetve néztem utána,majd Ryan is csatlakozott hozzá, mondván 'Nehogy magát is ott hagyja'. Lana továbbra is a vállamra hajtotta a fejét és mosolyogva nézte a fiúk távolodó alakját.

-Jobban vagy?

-Azt hiszem.-emelte fel a fejét.-Justin? Nincs kedved elmenni sétálni?-kérdezte engem is meglepve evvel.

-De,mennyünk!-álltam fel a padról és őt is felsegítettem. Karomat vállán átvetettem,így húztam védelmezően magamhoz.

A Temze partján sétálva beszélgetünk. Minden teljesen nyugodt körülöttünk és ez jó. Látszik rajta,hogy nem szeretne beszélni ezért mindig ő kérdez és én fejtem ki a gondolataimat.

-Apukád aggódni fog,nem kéne visszamennünk?-állok meg mellette,hiszen már eléggé későre járt az idő.

-Lehet,de nem akarok.-vonja meg a vállát. Leül a legközelebbi padra és kezét ölébe ejtve figyeli a vizet.

-Lana-kezdem,mire felém fordul. Leülök mellé a padra és megfogom a kezét. Meglepetésemre nem húzza el,csak mélyen a szemembe néz.-Beszélnünk kell.

-Miről van szó?-fordul teljes alakjával felém.

-Nézd-kezdem.-Mikor Londonba jöttem nem gondoltam volna,hogy találkozunk.

-Azt sem tudtad,hogy létezek.-pontosított nevetve.

-Igaz.-nevetek fel,majd folytatom.-Viszont tudnod kell,hogy kedvellek. Talán jobban is mint kéne.-meglepetten néz rám,de nem mond semmit. Próbálok valamit kiolvasni a szeméből,de semmit nem látok benne.

-Ezt miért mondod el?-töri meg a csendet.

-Mert ezt érzem helyénvalónak.

-Akkor viszont elég rosszul érzed.-gördül le egy könnycsepp az arcán,amit azonnal le is töröl.-Jobb lett volna,ha ezt magadban tartod. Tudtam,hogy elfogsz menni. Hogy ne tudtam volna? Hiszen ez az életed,koncerteket adsz és utazol.

-Mire akarsz kilyukadni?-vonom fel a szemöldököm.

-Az elmúlt órákban elkezdtem remélni,de életem legnagyobb hibája volt.-törtek elő a könnyei. Válaszomat meg sem várta,csak futni kezdett én pedig ott maradtam egyedül a Temze partján.