2013. október 5., szombat

9. fejezet Emlékek

Drága Olvasóim!
Először is szeretném megköszönni a két feliratkozót és a pipákat! Nagyon kedvesek vagytok! Nem mellesleg a blog megkapta az első kritikát is,amit ide kattintva vagy a Kritika fülön tekinthettek meg! Ezt a részt gyorsan összehoztam,úgyhogy ha van időm,talán még egy rész várható a hétvégére,de nem igérek semmit pontosan! I hope you like it! :*
XoLove Sophie

Lana Brooks

Feszülten ültem az ágyamban,miközben Lilly még mindig ide-oda járkált a szobámban. Lassan hajnali három volt és még,mindig a "Justin és Én" témán agyalunk. Hátradőlök az ágyamon és a plafont kezdem el kémlelni. Lassan egy órája vagyunk itthon,de még mindig nem mondott semmit Lilly. Talán tényleg teljesen nagy hülyeség az egész. A taxiból kiszállva csöndben lopóztunk fel a szobámba,hogy anyuékat még véletlenül se ébresszük fel az esetleges hangzavarunkkal,bár ettől nem kellett tartanunk,hiszen egyikünk sem szólt semmit. Mindketten elmentünk fürödni,majd immár pizsamában helyezkedtünk el a szobám különböző pontjain. Mint már mondtam én az ágyon fekszem és Lilly,hát ő ide-oda járkál. Vagy már ezt is mondtam? A plafonon rózsaszín virágok vannak,körülbelül nyolcadikos lehettem mikor felragasztottuk és azóta ott vannak. Soha nem kötöttek le,akkor most mit filózom ezen? Kész. Tény és való,hogy kezdek bedilizni,bár ennek Lilly ide-oda járkálása is lehet az oka. Igazán abbahagyhatná már végre,kezdek beleszédülni.
-Lana ez hülyeség.-szólal meg végre,mire felülök a lábaimat törökülésbe húzom és kíváncsian figyelem.
-Ezt,hogy érted?-húzom fel a szemöldökömet.
-Nézd,én nem akarlak megbántani.-ül le mellém az ágyra és ő is kényelmesen elhelyezkedik és a szemembe néz.-De nem szeretheted Justint. Még nem.
-Ezt meg,hogy érted?
-Alig ismered! Miközben táncoltatok,maximum  megmozgatott benned valamit,de én ezt nem nevezném szerelemnek.-magyarázza.-Tény,hogy a külseje sem teljesen mellékes és biztos nagyon rendes srác,de ez még nem szerelem,bármennyire is gondolod úgy. Nem történik minden egyik pillanatról a másikra. Nem szerethetsz bele és nem is szerethetsz ki senkiből,csupán percek vagy másodpercek leforgása alatt.-fejezte be. Elgondolkodtatott amit Lilly mondott és egyben meg is lepett. Talán tényleg igaza van és nem szeretem Justint,hiszen tényleg alig ismerem. Alig? Személyesen maximum öt órája,komolyabban kettő-három órája.
-Igazad van.-vallom be.
-Akkor most mi lesz?-néz rám.
-Hát.-vonom meg a vállam.-Szerintem aludjunk. Egy hulla vagyok.-dőlök hátra és a villany lekapcsolásának percében,már az álmok tengerében úszva találom magamat.

Az órám ébresztőjének visító hangjára keltem a következő hét hétfőjén. Kezeimmel próbáltam keresni a hang forrását,de szerencsétlenségemre nem találtam meg,így kénytelen voltam szemeimet is kinyitni. Miután nagy nehezen kikászálódtam az ágyamból és a fürdőszoba felé vettem az irányt anyuval találtam szemben magamat.
-Jó reggelt.-mormogtam.
-Neked is.-nyomott egy puszit az arcomra,majd a kávéjával egyetembe vonult vissza a hálószobájukba. Nincs mese,reggel van. Gyorsan megmosakodtam,majd egy alapsminket magamra kenve indultam egy kényelmes ruha összeállítás keresésére. Annak ellenére,hogy ez volt életem egyik legzsúfoltabb hétvégéje és a One Direction tagjaival ápolok szoros barátságot az iskola rám is vonatkozik,amit mondjuk egyáltalán nem bánok. Gyorsan magamra kaptam egy fekete farmert egy kék kapucnis pulcsival alatta egy toppal hozzá fölvettem a tornacipőmet és már készen is voltam. Igazán nem akartam túlozni az öltözékemmel,hiszen attól,hogy a hétvégén egy előadáson játszottam nem leszek több a többi diáknál és nem is akarok kitűnni.
-Jó reggelt-köszöntem be apunak,aki éppen a kávéja elkészítésével volt elfoglalva a konyhában.
-Szia Lana,hová mész?
-Suliba?-húztam fel a szemöldökömet és a gördeszkámat elővéve indultam neki a suliba vezető útnak. Igaz lassan tizennyolc leszek,de a gördeszkám használatakor újra tizennégy-tizenötnek érzem magamat. Az embertömeg között cikázva kerülgetem az embereket és néha intek egy-két ismerős arcnak akiket a suliból ismerek. Közelebb érve az épülethez egyre több gimnazistát fedezek fel,akik kisebb csoportokban haladnak az iskola felé. A lépcső aljában állok meg legközelebb és sietek fel a már jól megszokott lépcsőn és indulok el a jól megszokott folyosón a jól bevált szekrényem felé. A folyosón meglepetésemre többen is odaköszönnek nekem,pedig a nagy részük az elmúlt négy évemben tudomást sem vett rólam.
-Szia Lana.-köszön valaki. A szekrényajtót becsukva látom meg szőke haját,amit a mai nap folyamán besütve visel.-Újra gördeszkával?
-Szia Tiffany-mosolygok.
-Jó a rucid tetszik.-mutat a felsőmre. A szemöldökömet felhúzva furcsán nézek rá.
-Köszönöm?-felelem,de inkább hangzik kérdésnek,mint állításnak.
-Bent találkozunk.-lép el mellettem és a termünk felé veszi az irányt nem kevés tekintetet maga után vonzva,amit főként feszülős szoknyájának és fekete bakancsának köszönhet.
-Hát ez fura volt.-motyogom Lilly-nek aki időközben szintén megérkezett.
-Már megszokhattad volna-csóválja a fejét,mire elnevetem magamat,majd a termem felé indulok az első órámra.
-Ühm,bocsánat-hallok meg magam mögött egy hangot. Egy megszeppent kilencedikes állt velem szemben. Szőke frufruját egy pillangós csattal tűzte oldalra,hogy ne lógjon a szemébe. Barátságos mosolyt küldök felé,mire fejét lehajtva zavartan mosolyog.-Én,én csak azt szeretném kérni,hogy hogy...-kezdte,de nem találta a szavakat.
-Mondd nyugodtan nem harapok.-nevettem fel.
-Kérhetnék egy autogramot?-tolt elém egy papírt,majd teljesen belepirult a kérdésbe.
-Persze,de miért is?-kérdezem zavartan. Elveszem a papírt és egy szekrénynek támasztva a papírt alá is írom.
-Én,csak láttalak azon az előadáson anyuékkal és és....fantasztikus voltál.-mondja és látom,hogy csillognak a szemei. Zavaromban nem tudom mit is kéne ilyenkor reagálni,hiszen én nem vagyok sztár. A színpad is csak egy egy alkalmas csoda volt,amit volt szerencsém átélni. Visszaadom neki a papírt,mire megölel és boldogan rohan a saját terme felé kezében szinte már kincsként őrzött papírt,melyre a nevemet firkantottam. Összezavarodva sietek a termem felé,ahol az első pad felé veszem az irányt és óvatosan leülök. Még mindig nem igazán tudom hova tenni a kilencedikes lány viselkedését,hiszen én nem vagyok sztár,de mégis. Jól esett,hogy odajött és autogramot kért utána,meg boldogan ment el. Jól esett látni a csillogást a szemeiben. És ami talán számomra a légszívmelengetőbb,hogy tetszett neki az előadásom!
-Lana,ez nem a te helyed. A tiéd ott van a mellettem lévő padban. Mit keresel itt?-magasodik fölém Tiffany.
-A múltkor te küldtél el onnan.-emlékeztetem a múltkori akciójára.
-Ne szórakozz velem! Anne szeretne visszaülni a helyére,igaz?-fordul a vörös hajú fekete keretes szemüveget viselő osztálytársunk felé,aki összerezzen Tiffany hangjára. Bár ez inkább volt parancs,mint kérés. A lány bólint,majd a padhoz lép és várja,hogy leülhessen. Tény,az osztály mindig is Tiffany hatásköre alatt mozgott. Nem akarok újabb vitába keveredni,ezért átülök Anne felé pedig egy biztató mosolyt küldök.
-Szóval,mit csinálsz a hétvégén?-ül le a helyére Tiffany.
-Na jó! Feladom,nincs ötletem. Mit szeretnél?-tárom szét a kezeimet. Ideje lenne tiszta vizet önteni a pohárba.
-Én semmit.-rázza meg a fejét. De túl gyorsan válaszolt.
-Még mindig haragszom. Szóval,vagy hagyjál békén,vagy legalább ne tegyél úgy mintha mi sem történt volna!-dühöngök tovább,majd a töri könyvembe temetem magamat. Tiffany nem szól semmit,csak próbálja leplezni a helyzetet egy Oscar mosollyal. Nincs mese,mérges vagyok!
-Jól van gyerekek üljetek le!-jött be az ofő a terembe és sorolni kezdte a programokat,teendőket és egyéb elfoglaltságokat amik a közeljövőben vonatkozni fognak ránk az utolsó évünkben.
-Nem mellesleg Lana,csak gratulálni tudok az előadáshoz!-mosolygott,majd ránk csöngettek én meg döbbenten ültem a padomban. Ő meg honnan tudott róla?
-Beszélhetnénk suli után?-lép oda hozzám Tiffany,amint kilépek a teremből.
-Rendben.-bólintok,bár fogalmam sincs mit akar.
-Órák után gyere a parkolóba.-zárja le a beszélgetést,majd a fiúk felé veszi az irányt akik örömmel csatlakoznak hozzá.
-Úgy látom az ördög nem prádát,hanem bakancsot és miniszoknyát visel.-mondom inkább magamnak,mint a környezetemnek és jót nevetek a saját szellemesnek is nevezhető megjegyzésemen.
Órák után elköszönök Lilly-től,akinek Niall-el lesz találkozója és a parkoló felé veszem az irányt. Tiffany megáll előttem a kocsijával én pedig a deszkámat a lábam közé véve ülök be az anyósülésbe.
-Hová megyünk?-fordulok a szőkeséghez,aki az útra szegezett tekintettel vezet.
-Majd meglátod.-fékez le a piros lámpánál. Úgy fél óra autókázás után egy játszótérnél állunk meg. Mind a ketten kiszállunk és a bejárat felé vesszük az irányt. A kis vaskapu alatt átlépve felismerem a helyet. Hiszen én már jártam itt! villan be az emlékezetembe a kép.


Egy szőke copfos hajú kislány ül a homokozóban és éppen várat épít. Mellette kisfiúk fociznak és rúgják a labdát,ami egyszer csak a kislány várát találja el,ami összedől,mire a kislány keserves sírásban tör ki. Nem sokkal a távolból,egy göndörebb barna hajú kislány meghallja a lány sírását és odamegy hozzá. Játszani kezdenek,majd a szőke hajú kislányhaza megy az anyukájával a másik pedig az apukájával.


-Tiffany.-suttogom. A szememmel keresem az említett személyt,aki az egyik hintában foglalt helyet.

-Emlékszel?-mosolyog.
-Mi nem a gimiben találkoztunk először.-ülök le a mellette lévő üres hintába. Nem mond semmit,csak felhajtott fejjel az eget kémleli.-Miért hoztál ide?-teszem fel a kérdést,de még mindig az eget figyelem.
-Bocsánatot szeretnék kérni.-néz rám.-Igazad volt,borzasztóan viselkedtem és nem érdemelted meg,ráadásul azok után,amilyen jóban voltunk.-kezd bele én meg teljes figyelmemet neki szentelem.-Miután nem beszéltél velem nem találtam a helyemet,és későn jöttem rá arra,hogy elrontottam a barátságunkat. Nem is értem,hogyan bukhattam ki olyan hülyeségen,mint,hogy féltékeny legyek,hiszen akkor még alig ismerted. Most már tudom. És,amikor láttam,hogy milyen boldog vagy nélkülem is elöntött a düh,hiszen én meg nem voltam az. De talán ez azért volt,mert mindig is féltékeny voltam rád,egy bizonyos szinten.
-Rám?-vonom fel a szemöldökömet.
-Csak egy bizonyos szintig azt ne felejtsd.-nevetett fel.-Nem tudtam,hogy ott leszel a party-n. Én is csak azért voltam ott,mert apum cége is benne volt a szervezésben.-adja meg a választ a fel nem tett kérdésemre.-Sajnálom Lana,tényleg.-néz a szemembe. Ott akkor,olyat láttam,amit eddig talán még soha. Tiffany tengerkék szeméből egy könnycsepp gördült le. Felálltam és azonnal megöleltem. Mérges voltam,tényleg,de nagyon. Viszont,már nem tudok haragudni rá,hiszen nem is akkor lettünk barátok,amikor én azt hittem. Nem. Az már tíz évvel ezelőtt kezdődött.

4 megjegyzés:

  1. Ez a rész is fantasztikus lett, komolyan mondom nagyon tetszik a blogod. Ha van kedved és időd nézz be hozzám is, a nevemre kattintva találsz pár blogot amit én írok :). Siess a kövivel :)

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nagyon jó rész lett és várom a következőt.
    U.i. el készült a kritikád http://kritikatolunkneked.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Mondjuk Chat-et még nem tudtam berakni,de a képet lejjebb teszem! :)
      XoLove Sophie

      Törlés