11. fejezet Deszkás randi

Drága Olvasóim!

Tudom,tudom,hogy kettő hetet hagytam ki a mostani és az előző rész között,de egyszerűen elvoltam havazva és két hét óta,hogy őszinte legyek először ülök gépnél. Ha bármi dolgom volt,vagy megakartam nézni valamit azt is csak telefonon volt lehetőségem megtekinteni. Remélem nem haragszotok,hiszen most igyekszem majd pótolni,hiszen ott van a hétvége és a jövőhét ami számomra és szerintem számotokra is az őszi szünetet jelenti. A mai nap pedig október 23.! Nem tudom ilyenkor szokás e azt mondani,hogy kellemes ünnepet,nem tudom. De ha igen,akkor mondtam,ha meg nem akkor meg csak említettem. :) Nem szaporítom tovább a szót! Itt az új rész! I hope u like it! :*

Ui: Mielőtt még elfelejteném! Nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm a blog első díját!! Megtekinthetitek a Díjak fülön!

XoLove Sophie

Lana Brooks

Éreztetek már úgy,mintha ezeregy pillangó repkedne a hasatokban arra várva,hogy nem éppen a legszebb formában visszaköszönjenek? Na én most is ezt érzem. Szinte semmit nem ettem egész nap,egyszerűen ez a randi,vagyis gondolom az,Justinnal teljesen felkavarta a gyomromat,de ezt persze mind pozitív értelemben. Idegesen gurultam ki a suli kapuján,ahol egyből megpillantottam Őt. Egy fehér ferrarinál támaszkodva állt és egyből elmosolyodott,amint meglátott. Éreztem,hogy teljesen elvörösödök,így csak mosolyogva intettem neki. A mögöttem kijövő tömeg viszont már nem vette ilyen simán a "Justin Bieber a sulink előtt áll" témát így a lányok egyből megrohamozták szegény srácot.

-Mi ez a felfordulás?-lépett ki Tiffany az épületből.

-Erre gondolsz?-mutatok a tömeg felé,melynek közepén egy lány rántja magához Justint egy fotó erejéig.

-Az ott Bieber?-vonja fel a szemöldökét Tiffany meglepetten.-Hát ez meg mit keres itt?-nem válaszoltam,csak lehajtottam a fejemet és elnevettem magamat,majd a kocsi irányába indultam.

-Bocsi átmehetek?-nyomultam át az egyre nagyobb tömegen.

-Hé picsa húzz már arrébb,mi is képet akarunk!-lökött meg az egyik kilencedikes.

-Csak,hogy tudd én nem képért jövök!-kiáltottam.-Justin!-szólítottam meg a fiút,aki a tömegen keresztül egyből megpillantott és odafurakodott hozzám.

-Szia!-mosolyog.

-Szia!-mosolygok én is.

-Indulhatunk?-mutat az autó felé,mire bólintok. Nagy nehezen odajutunk az ajtóhoz,amit egyből kinyit előttem,majd a motorháztetőn átcsúszva pattan be mellém. Kikerekedett szemekkel nézem a mutatványát. Beindítja a motort és sebességbe teszi az autót,amit ez idő elteltével már körbefogtak a diáklányok. Dudál egyet-kettőt,mire arrébb állnak. Kinézek az ablakon. Viszont bár ne tettem volna,szinte megölnek a tekintetükkel. Azonnal visszaveszem a tekintetemet és magam elé meredek.

-Hova megyünk?-fordulok a mellettem lévő fiúhoz.

-Őszintén? Azt hittem lesz valami ötleted.-neveti el magát,amint kikanyarodunk az egyik nagyobb útra. Felnevetek.

-Mi olyan vicces?

-Te.-mosolygok.-Mit nem láttál még Londonból?

-Hát inkább kezdjük azzal,hogy mit láttam.-mondja,majd sorolni kezdi. Eddig összesen volt a Big Ben-nél, és a Tower Bridge-nél,meg a palotánál.

-Te találkoztál a királynővel?-döbbenek le.

-Volt szerencsém.-mosolyog,mire még jobban ledöbbenek.

-Nem vagy kispályás!-kuncogok. A szája szinte körbeér az arcán.

-Szóval hova menjünk?-kérdezem.

-Hát mi lenn,ha körbevezetnél?

-Szabad kezet kapok?-nézek rá.

-Amit csak akarsz.-mosolyog engem pedig elönt az izgalom. Az első hely amit megnézünk az az Oxford street,de igazából csak sétálunk.

-Fagyit?-mutat egy kisbolt felé.

-Igen kérek.-mosolygok,hozzáteszem,még mindig. A fiatal eladólány egyből felismeri Justint és amikor rendel teljesen elvörösödik és a kelleténél jobban előre is hajol a pultnál,hogy kivillantja az oldalát díszítő rózsás tetoválást.

-Parancsolj.-nyújtja át nekem Justin a rózsa alakú szamóca ízű fagylaltot. Megköszönöm és megkóstolom. Isteni íze van!-Ízlik?.-nevet fel én meg csak bólogatok. Míg sétálunk sokan odajönnek és aláírást vagy képet kérnek Justintól,aki örömmel teljesíti a kívánságukat. Szinte már csodálom ezt a srácot. Eddig jó esetben is  maximum háromszor találkoztunk,de minden alkalommal nagyon jól éreztem magamat vele.

-Mi a baj?

-Semmi-rázom meg a fejemet.-Csak elgondolkodtam.-vallom be.

-Micsodán?-lép közelebb hozzám,miután egy újabb csapat "rohanta le".

-Igazából nem fontos.-most valljam be neki,hogy szinte már csodálom?

-Te tudod.-mosolyog rám.-Merre tovább?

-Igazából nem tudom,fogalmam sincs mit mondhatnék Londonról,hiszen ez a hely magéért beszél.-mutatok körbe. Fölénk magasodó régi polgári lakások mellett haladunk el a turisták között.-Nem tudom van e olyan szobor,vagy emléktábla ami nem tükrözné a saját történetét. Meg úgy alapból nincs ötletem.-vörösödöm el. Justinra nézek,akinek egy kis mosolyránc jelenik meg az arca egyik kis szögében.

-Van egy olyan érzésem,hogy nem leszel túravezető.-most már nem tartja vissza mosolyát.

-Hát nem igazán-nevetek fel.

-Akkor csináljunk valami olyat,amiben jó vagy és szereted.

-Mire gondolsz?-vonom fel a szemöldökömet.

-Csak gyere utánam,kivételese tudok egy ötletem ami remélhetőleg tetszeni fog.-fogja meg a kezemet,majd elindulunk az emberek között.

Egy boltnál állunk meg,egy számomra ismeretlen utcában. Viszont,olyan mintha Justin már járt volna itt. Könnyedén löki be az ajtót,majd belép és tartja nekem,hogy ne jöjjön nekem az üveg. Amint belépünk eláll a lélegzetem. Oké tudom,hogy 18 vagyok és tudom,hogy a 16 éves korosztály mániája a gördeszkázás,de az az izgalom ami egyszeriben eluralkodott rajtam az egyedülálló volt eddig. A körülöttem lévő tárgyak kilencven százaléka ezt a négy keréken guruló csodát jelentette.

-Gördeszka?-fordulok Justinhoz. Az arcán egy tipikus most aztán elégedett vagyok magammal vigyor tükröződött.

-Mivel a tiédet a kocsiban hagytuk úgy gondoltam,hogy kölcsönözhetnénk egyet és mehetnénk evvel,hátha otthonosabban mozogsz ezáltal a városban.

-Justin Drew Bieber te most gúnyolódsz velem?-vonom  fel a szemöldökömet.

-Nem merném.-emeli fel védekezően a kezeit,majd legnagyobb meglepetésemre az egyikkel átkarolja a vállamat Úr isten! Érzem,hogy vér szökik az arcomba. A pultos srác nem szól semmit,csak egy vállrándítással lerendezi a dolgot.

-Két deszkát szeretnénk kibérelni?

-Válasszatok.-mutatott a deszkák felé,mi pedig belemerültünk a válogatásba.

Az előadásra szánt ruha kiválasztásával töltöttem el nemrég közel annyi időt,mint most a deszkájéval,amit csak kikölcsönözni fogok. Igaza volt Justinnak,sokkal felszabadultabbnak érzem magam azáltal,hogy deszkára pattantunk és már több helyen jártunk. Az emberek utánunk fordultak és morgolódtak miattunk,de mi csak élveztük a délután maradék részét. Ráadásul könnyebben megtudtunk lógni Justin rajongói elől,akik igaz ennek annyira nem örültek,mint mi magunk. A Trafalgar térnél örömmel kergettem és reptettem meg a számomra utálatosnak is nevezhető galambokat. Egy idő után viszont elfáradtunk,mint a deszkázásban,mint a nevetésben így leültünk az egyik padra.

-Elfáradtál?-lihegte nevetve Justin.

-Úgy is mondhatjuk.-dőltem hátra nevetve és hátravetettem a fejemet. Becsuktam a szememet és helyretettem a lélegzésemet. Remek idő volt,ahhoz képest,hogy London jellegzetes arról,hogy hirtelen ereszti el az esőfelhőket meglepve vele a lakókat és a turistákat is egyaránt.

-Köszönöm.-suttogtam hátrahajtott fejjel.

-Micsoda?-fordult felém Justin. Visszahajtottam a fejemet és rendesen felültem. Justin mellettem ült. Sapkája és a napszemüvege is rajta volt. Így nem ismerték fel a körülöttünk lévők.

-Igazad volt,kicsit föleresztettem egy gördeszka közelében.-nevettem fel.

-Ebben igazad van. Mikor találkoztunk a koncert után nem gondoltam volna. Nem csak azt,hogy ilyen vagy,egyáltalán azt,hogy deszkázni tudsz.-nevetett fel Bieber.

-Miért milyen vagyok?-néztem rá kérdően.

-Hát ilyen.-mutat rám,de továbbra sem értem hová akar kilyukadni.-Mármint ilyen élettel teli. Megtennéd,hogy nem nézel ilyen furán.-nevet fel.

-Te mondasz fura dolgokat!-vágom rá.

-Mind egy.-mondja,majd hátrahajtja a fejét a pad támláján,ahogy az előbb én tettem. Miközben figyelem őt egyre jobban elveszek a részletekben. Egyszerűen így,most nem lehet csak azt mondani rá,hogy helyes. Az kicsi kis tulajdonság lenni. Az izmai érzékelhetőek a felsőn amit visel. Legszívesebben megérinteném a karját,de nagyon vissza kell fognom magamat.

-Csöng a telefonod.-emeli fel a fejét és én egyből visszatérek a valóságba. Gyorsan előkapom a mobilomat és a fülemhez kapom.

-Haló tessék?

-Szia Lana. Merre vagy?

-Szia anyu, a Trafalgar-en.

-Minek vagy te ott?

-Justinnal vagyok.-magyarázom.

-Milyen Justinnal?-hallom a hangjából,hogy erősen gondolkozik milyen Justinokat is ismerek.

-Bieber.

-Áh.-nyújtja el,majd felnevet.-Nem akarom megzavarni bármit is csináltok,mármint a bármit az egy tág fogalom szóval.

-Anyu lehetne a lényeget?-sürgetem. Justin jól szórakozik rajtam látom rajta,hogy mosolyog.

-Oké,gyere haza.

-Mi?-döbbenek le.

-Igen,van fél órád,hogy hazaérjél. Úgy érzékelem suli után egyből együtt voltatok szóval nem tanultál semmit.

-De anyu!-tiltakozom.

-Fél óra.-rakja le. Nincs más,amilyen jó fej anyukám van,annyira jól tud vitázni is,ami avval egyenlő,hogy vesztettem.

-Mennem kell.-állok fel és teszem el a készüléket.

-Anyai intelem?-vonja fel a szemöldökét.

-Valami olyasmi.-magyarázom,majd elindulunk vissza,hogy visszavigyük a deszkákat.

-Köszönöm ezt a délutánt. Jól éreztem magamat.-mondom Justinnak immár a kocsiban. Leparkol a házunk előtt.

-Én is.-mosolyog.-Lana.

-Igen?-fordulok felé.

-Nem lenne kedved találkozni még? Itt vagyok még...

-Szívesen!-vágom rá,mire elmosolyodik.

-Akkor ezt megbeszéltük.-mosolyog,majd kiszáll és a kocsit megkerülve kinyitja nekem az ajtót,hogy kitudjak szállni.

-Köszi-motyogom,mikor megállok vele szemben.

-Holnap hívlak.-ígéri meg.

-Rendben.-hajtom le a fejemet.-Szia Justin.-köszönök el.

-Szia Lana.-köszön ő is,de egyikünk sem mozdul. Tekintete a szememre,majd a számra téved. Az én szemeim is megteszik ezt az utat. Lassan közelebb hajol én meg várok. Várom,hogy megcsókoljon.

-Lana!-hallom valakinek a kiáltását. Meg szűnt a varázs. Justin hátrébb lépett egy lépést én meg teljesen elvörösödtem. Anyu a lakásunk ajtajában állt és mosolyogva köszönt nekünk. Justin is köszönt,míg én sietve intek neki egyet még és besietek a lakásba. Este a szobámban újra lejátszódnak előttem a randi képei és újra újra elveszek a majdnem csók pillanatában. Varázslatos lett volna...igen csak volna.