2013. október 31., csütörtök

13. fejezet Csalódott ebéd



Drága Olvasóim!
Tudom,hogy tegnap volt rész,de most valahogy nem tudtam megállni,hogy ne írjak. Remélem ennek ellenére tetszeni fog ez a rész is. Amint látom egyel több feliratkozó van,amit nagyon szépen köszönöm és remélem továbbra is megleszel elégedve a történettel. Mivel nagyon nem szeretnék külön bejegyzéseket írni minden újdonságról ezért ide írom. Ezentúl van Blog csere lehetőség is,ha esetleg valaki élne vele! És amint látom készíthetem az agyamat,hogy térjen át megkeresni Justin gondolatmenetét és érzéseit,hiszen a többi karakterrel ellentétben csak az ő szemszögére vagytok kíváncsiak. Hát készülök és talán nemsokára tudok egy olyan részt hozni,amit úgy látok a legjobbnak,hogy a mi kanadai kedvencünk szemszögéből írjak meg. Talán ez az eddigi úgy is mondhatnám,hogy legszomorkásabb rész ami felkerült a blogra,de azért remélem tetszeni fog!
Továbbra is várom a részhez a kommenteket,a pipákat és,ha szeretnétek értesülni az új részekről csak iratkozzatok fel!
XoLove Sophie

Lana Brooks

Egész délelőtt szidtam magamat amiért nem vettem fel a telefont,de nem mertem felhívni. Mégis mit mondanék? Lényegtelen nem számít! mondogattam magamnak folyamatosan,pedig tudtam,hogy nem így van. Beszéli akartam Justinnal,de nem fogom felhívni. Ezt már többszörösen eldöntöttem magamban. Kivételes egy hétvége a mostani,hiszen anyuék itthon vannak,ami eléggé ritka alkalom. Ez is egy ok,amiért nem hívom fel Justint. Dehogy is ok,csak magadat áltatod! korholt a belső énem. Persze neki is be kell szólnia. Jól van Lana,nyugi ne vessz össze magaddal! szitkozódom. Kilépek a hátsókertbe. Anyu hosszú mackónadrágban és pólóban dolgozik az egyik virágágyás gaztalanításán. Barna haja oldalt hullik a vállára és amikor végre megelégeli a rakoncátlan tincseket egy hajgumit húz le a csuklójáról és fogja össze vele a haját. A háttérben apu nyírja a füvet a szomszédaink nagy örömére. Bárcsak minden hétvége ilyen lenne. Ilyenkor egy-két évet fiatalodnak hiszen végre nem a színház falai között ülnek az irodáikban. Nem az van,hogy nem szeretik a munkájukat,hiszen szeretik. Csak éppenséggel ilyenkor gondozhatják a kertjüket,ami ahhoz a házhoz tartozik,amit pár éve hitel nélkül  a saját megtakarításukból vettek meg.
-Lana nem jössz segíteni?-kiálltja nekem anyu.
-De megyek!-veszek fel egy kesztyűt az üvegasztalról és anyu mellé ülve kezdjük el kiszedni a betolakodó növényeket.
-Örülök,hogy itthon vagytok.-mondom és avval a lendülettel ki is húztam egy általam ismeretlen növényt a földből és a mellettünk lévő vödörbe dobom.
-Igen én is.-mosolyog anyu.-Nem mindig jön össze.
-Hát nem igazán. Mennyi az idő?-kérdezem.
-Lassan kettő óra.-néz rá az órájára.-És még sehol sem tartok az ebéd készítéssel.-zsörtölődik.
-Miért nem megyünk el valahova?-fordulok felé.-Akkor legalább főzni sem kéne, és ezt is befejezhetjük.-mutatok a virágágyásra.
-Igaz-bólint egyet,majd hátra fordul apuhoz.-Tom!-kiálltja,mire apu leállítja a fűnyírót és minden figyelmét anyunak szenteli.
-Tessék?
-Úgy siess,hogy fél óra múlva indulunk ebédelni-állt fel a földről anyu.
-Rendben.-bólintott apu és evvel le is rendezték. Én is felálltam és leporoltam magamat.
-Öltözz csinosan.-mosolygott anyu.
-Miért hová megyünk?-vontam fel a szemöldökömet.
-Azt még nem tudom.-vonta meg a vállát.-De szerintem utána még sétálunk egyet és ha rátudjuk venni apádat elmegyünk vásárolni mit szólsz hozzá?
-Király!-nevettem fel. Besiettem a házba és gyermeteg izgatottsággal láttam neki a megfelelő ruha kiválasztásához. Izgatott voltam. Miért ne lettem volna? Rég volt már,hogy anyuékkal csak úgy eltudtunk menni vásárolni. Anyuval voltam,ha tudtam,de aput nem igazán tudtuk még rávenni. Talán,majd most! Nem tudtam hova megyünk,de felvettem egy olyan szettet amit úgy éreztem mindenhol megállhatja a helyét. Egy finomabb sminket is felvittem az arcomra,hogy ne legyen túl hivalkodó szerény öltözékemhez.
-Lana kész vagy?-kopogott apu az ajtómon.
-Persze,gyere be nyugodtan.-raktam fel egy kis szájfényt,mikor apu belépett.
-Mindig elfelejtem,hogy már felnőttél.-mosolyogva néz végig rajtam.
-Te sem vagy olyan öreg.-nevetek fel.
-Ezt jó hallani.-nevet velem együtt. Telefonomat a zsebembe csúsztatom,majd adok egy puszit apunak és úgy indulunk le a lépcsőn.

-Szóval csajok mit ennétek szívesen?-kérdezi apu a kormány mögül.
-Nekem mindegy!-vonja meg a vállát anyu.-Lana?-néz hátra hozzám.
-Indiai vagy kínai?-hajolok előre kettőjük közé.
-Szóval akkor keleti konyha-nevet fel apu és a kedvenc indiai konyhánk felé vesszük az irányt. Innen tovább már nincs döntés. Apunál mondjuk ez már megszokott. Adni kell neki több opciót,hogy hagy válasszon és akkor megvan nagyon elégedve magával. Anyu nevetve csóválta meg a fejét,szerintem ő inkább kínait evett volna. Kellemes idő van Londonban. Sok fiatal van az utcákon és persze rengeteg turista,akik ha tehetnék London minden nevezetességét magukba szívnák és elvinnék a saját hazájukba. Apu az étteremtől nem messze lévő sétálóutcánál áll meg. Kiszállunk a kocsiból és azonnal megcsap a kellemes levegő. Anyu és apu kéz a kézben indulnak meg én pedig követem őket. Néhány boltnál kötelességtudóan állunk meg és csodáljuk meg a kínálatot anyuval,amit apu egy "Én addig leülök!" mondattal szokott megelégedni.

Az étterem szinte tele van. Nem is csodálom,hiszen ez az egyik legjobb indiai ételt árusító étterem egész Londonban. Apunak leadtuk a rendelést anyuval mi meg addig kerestünk valami helyet.
-Hihetetlen,hogy sehol nincs hely!-mondom anyunak.
-De van,csak mire kiszúrjuk addigra valaki leül-sóhajt egyet és igaza volt,amint valaki felállt valaki hirtelen leült.
-Ott van hely!-mutatok az egyik asztalra.
-De az le van foglalva.-mondja anyu.
-Nem az! Mellette az ablaknál!-indulok el és még idejében odaérkezek még mielőtt valaki más is kiszúrta volna.
-Jól van,segítek apádnak addig maradj itt!-vette le anyu a kabátját és tette az egyik szék támlájára,majd beleveszett a kisebb tömegbe,hogy segítsen kihozni az ételeket. A mellettünk lévő asztalon tényleg ott volt a "Foglalt" felirat. Sokszor voltam már itt,de még soha nem láttam kint a kis táblát. Vajon ki lehet annyira fontos,hogy lefoglaljanak neki egy asztalt. Nem volt időm nagyon elgondolkodni a dolgon,mert anyuék megérkeztek és elkezdünk enni. Nagyon jó volt,hiszen ha otthon is vannak akkor is ritka,hogy együtt eszünk,maximum amikor anyu főz otthon. Hétköznap is általában zacskós kaját eszek vagy veszek valamit hazafelé a suliba. Most viszont jó volt,hiszen együtt voltunk és nagyon jót beszélgettünk. Egyszer csak kinyílt az ajtó és egy ötfős társaság lépett be rajta. Egy magas indiai férfi azonnal odasietett hozzájuk és a mellettünk lévő asztalhoz kísérte őket. Három velem talán egykorú fiú volt egy férfival és egy nővel.
-Srácok nyugisabban!-szólt rájuk a férfi mikor helyet foglaltak. Aha, 'foglaltak'. A fiúk egyből szórakozni kezdtek kezdve avval,hogy kihúzták egymás alól a széket.
-Úr Isten!-fordultam vissza szem forgatva anyuékhoz.
-Pattie?-állt föl anyu és a mellettünk lévő nőhöz lépett.
-Sara!-ölelte meg az anyámat a nő. Abban a pillanatban felismertem őket. A nő tényleg Pattie volt az,mármint Pattie Mallette. A férfi pedig Scooter Braun. Úristen akkor Justin...
-Lana?-termett mellettem a fiú. Felnéztem rá. Ezért nem ismertem fel. Fején most egy másik sapka és természetesen másik napszemüveg is volt.
-Szia Justin!-erőltettem mosolyt az arcomra.Hiszen délelőtt még etted magadat,amiért nem vetted fel,akkor most mit vacakolsz?
-Hívtalak reggel!-nézett rám hatalmas barna szemeivel.
-Sajnálom,csak későn vettem észre-hazudtam,majd anyut kerestem a tekintetemmel.-Anyum honnan ismeri a tiedet?-tereltem a témát.
-Tudod,a koncert.-emlékeztetett Justin.
-Ja tényleg.-zavarban voltam,de nagyon. Basszus mi van velem?
-Mikor jöttetek?
-Hát...Apu mikor jöttünk-fordultam apuhoz,aki evés közben Scooter-el beszélgetett,hát igen ő nem zavartatta magát,ha ő éhes,akkor ő eszik.
-Hát egy órája körülbelül-törölte meg a száját.
-Köszi. Hát kb. ennyi ideje.-fordultam vissza Justinhoz.
-Lana!-szólt utánam apu.
-Tessék?
-Nem kéne befejezned az evést? Szerintem Justinnak sincs különösen kifogása ellene.-nézett szúrósan apu. Mi a franc?
-Persze,hogy nincs Mr. Brooks.-bólintott Justin.
-Bocsi-tátogtam Justinnak,aki csak mosolyogva megrázta a fejét és mindketten leültünk a saját helyünkre. Ő neki kezdett a másik kettő barátjával beszélgetni,én pedig atyai utasításra folytattam az evést. Kicsit sem ciki,hogy apu rám szólt. Még nem volt ilyen,talán azért érint kellemetlenül. Apu már befejezte az evést és úgy beszélt a most már étkező Scooterrel. Időközben az ő ételüket is kihozták. Anyu nem sokkal később csatlakozott hozzánk.
-Nem gondoltam volna,hogy összefutunk bárkivel is.-mondta és ő is folytatta az evést.
-Hát én sem.-toltam arrébb a tányéromat és kinéztem az ablakon. A nap még mindig sütött. Örülhettek a turisták,hiszen London egy igen szép arcát mutatja meg nekik. Másik oldalra fordulok. Az éttermen belül,mintha kissé csillapodott volna a forgalom. Ez talán Justin ittlétének is betudható,de ki tudja?
-Kész vagy kincsem?-fordul hozzám anyu.
-Igen.-válaszolom. Ránézek az órámra. Fél négyet mutat. Jó sok ideje itt vagyunk már.
-Kifizetem a számlát és indulhatunk.-int apu a pincérnek,jelezve,hogy fizetni szándékozunk.
-Kincsem-érinti meg a vállamat anyu,mire felé fordulok.
-Tessék?
-Tudom,hogy megígértem,hogy elmegyünk vásárolni-akad el.-Nem lenne probléma,ha apáddal kéne haza menned? Úgy értem Pattie megkért,hogy kísérjem el egy üzletbe és...
-Menny csak nyugodtan.-vágtam rá. Anyu arcán egy hálás mosoly terült el.
-Köszönöm,hogy megérted Kicsim.-ölelt meg. Rámosolyogtam. Visszamosolygott,majd intett Pattie-nek aki időközben végzett,hogy indulhat. Mosolyogva néztem az ajtón kilépő két női alak után,pedig belül egyáltalán nem voltam boldog. Örültem volna,hogyha elmegyünk vásárolni,de már egyértelmű,hogy ebből nem lesz semmi.
-Anyád hova tűnt?-lépett mellém apu Scooter kíséretében.
-Elment Pattievel egy boltba.-vonom meg a vállam.
-És nem vitt magával?-vonja fel a szemöldökét. Megrázom a fejemet.-Hát akkor bajban vagyunk Scoo.-fordul a férfi felé én meg ledermedek. Mi van?
-Miért?-kérdezem meg.
-Semmi,akkor viszont gyorsan haza viszlek rendben Lana?
-Mi van apu?-állok meg.
-Anyád mondta,hogy elmegy Pattievel.-túr bele a hajába.-És én ezt úgy értelmeztem,hogy téged is visz magával,szóval Scooterrel mi is megbeszéltük,hogy elmegyünk inni egyet. De úgy látszik előbb haza kell,hogy vigyelek.-néz rám.
-Nem nem kell.-rázom meg a fejem. Meglepetten néz rám.-Mennyetek el,igyatok valamit! Majd én hazamegyek egyedül. Otthon találkozunk.-intek neki,majd ki viharzok az étteremből. Mit sem törődve a járókelőkkel rohantam oda az egyik padhoz és arcomat a tenyerembe törtek elő a csalódottságomat jelző könnyek. Egyedül hagytak volna az egyetlen olyan hétvégénken amikor együtt lehettünk volna. Hogy tehették ezt? Tudom örülnöm kéne,hiszen Tiffany-val ellentétben én legalább mindkét szülőmmel együtt élek. Viszont olyan még soha nem fordult elő,hogy lekoptattak ráadásul mindketten és szinte egyszerre. Pedig úgy örültem,hogy együtt leszünk. A telefonom csörgése zökkent vissza.
-Haló tessék?-szipogok a készülékbe.
-Lana hol vagy?-hallok meg egy aggódó hangot a készülék túloldalán.
-Justin...
-Hol vagy Lana?-kérdezi meg még egyszer.
-Jól vagyok oké?-törlöm meg a szememet.
-Az Istenért Lana,de hol vagy jól?-mintha ideges lenne.
-Az étteremből kilépve jobbra indulva két utcára van három pad. A középsőn vagyok jól.-magyarázom a vonal túlsó végén lévő Justinnak.-Viszont nem értem minek...-de már mindegy volt le is rakta. Két percen belül három futó alakot veszek észre.
-Úr Isten Lana mi történt?-ér oda elsőként Justin. Nem mondok semmit,csak megölelem és sírni kezdek. Tudom,hogy megkérdezné mi történt. Én meg elmondanám neki,hogy csalódtam a szüleimben,de nem mondok semmit,helyette csak áztatom a pulcsiját.
-Minden rendben lesz.-simogatja a hátamat. Egy idő után alábbhagy a könnycsatornám készlete és arrébb lépek még mindig szipogok,de már rendben vagyok.
-Sajnálom,hogy eláztattam a felsődet.-ülök le a padra és támasztom meg a fejemet a kezemmel. Justin mellém ül és átkarolja a vállamat én pedig a vállára hajtom a fejemet.
-Ne sajnáld. Inkább sírj,mind visszatartsd az egészségtelen.-mondja és érzem,hogy a végén elmosolyodik. Én is elmosolyodom.-Még nem is mondtam. Ők itt a barátaim Chaz és Ryan.-mutat be a két fiúnak. Mind a kettőjüknek a kezemet nyújtom,megrázzák,de több nem telik tőlem. Egy biztató mosolyt küldenek felém,melyet próbálok viszonozni.
-Basszus!-szólal meg azt hiszem Chaz.
-Mi van?-kérdezi Justin.
-Azt hiszem ott hagytam a telómat.-nyúl bele a zsebébe,de semmit nem talál. Ryan és Justin nevetve nézik a fiút aki szitkozódva indult vissza az indiai étterembe.
-Utána megyek,nehogy magát is ott hagyja!-nevet fel Ryan,majd int mind a kettőnknek és Chaz után siet ott hagyva minket Justinnal.
-Jobban vagy?-kérdezi Justin.
-Azt hiszem.-emelem fel a fejemet a válláról.-Justin?-fordulok felé.-Nincs kedved sétálni egyet?-kérdezem meg.
-De mennyünk.-áll fel a padról. Én is felállok. Kezét vállamra helyezi és úgy indulunk el Londonban.

2 megjegyzés:

  1. Szia kitettelek cserének! Nagyon jó lett a rész;) Csak ha megakarod könnyíteni másokkal a cserék levezetése dolgot akkor újíts be szerintem egy Chat-et ! :) Ez nem rossz indulat egy baráti jó tanács! Amúgy ügyes vagy! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen! :) Az a baj,hogy még nem jöttem nagyon rá,hogy kell kirakni,de majd keresek egy oldalt és ott talán rájövök! :)
      XoLove Sophie

      Törlés