12. fejezet 'Justin'

Drága Olvasóim!

Hát itt vagyok újra! Gondolkoztam mostanában és rájöttem,hogy iszonyat vacak ez az év,mármint sulis. Folyton tanulok és ennek ellenére sem jönnek nagyon össze a dolgok és nem tudom min kéne változtatnom. De ezek legyenek az én gondjaim! Hát amint látjátok meghoztam a következő részt de lenne egy kérésem!
Oldalt feltettem egy kérdést amire jó lenne ha válaszolnátok,akár ott akár itt kommentbe. A kérdésem pedig a következő: Legyen más ember szemszögéből is rész vagy csak Lanáéból? Ha igen,kijéből? Szóval várom a válaszotokat! Mindemellett szeretettel várom a pipákat,kommenteket és a feliratkozókat is ha megvagytok elégedve,ha viszont nem azt is írjátok meg nyugodtan!
Nagyon szépen köszönöm az újabb díjamat is! Most már kettő van! Nagyon hálás vagyok érte!
XoLove Sophie

Lana Brooks

Álmomban újra Justinnal voltam,ezúttal Párizsban. A legkülönösebb az volt,hogy még soha nem jártam Párizsban,hogy őszinte legyek soha nem hagyta még el a szigetországot.De ott és akkor mégis olyan volt,mintha ismerném a város utcáit,hidait és tereit. Varázslatos volt. Végigdeszkáztunk egész Párizson,majd betértünk egy kis kávézóba és beszélgettünk. Nagyon jól éreztük magunkat együtt...Mi a franc? a telefonom éles csöngése kezdődött el. Kómásan kitapogattam az asztalomon lévő készüléket,majd a fülemhez emeltem.
-Halló?-a hangom egyszerre volt nyúzott és bosszús.
-Szia Lana!
-Ki az?-hirtelen nem tudtam hova tenni.
-Tiffany.
-Ja.-ásítottam.-Tudod te hány óra van? Tiffany az isten szerelmére reggel fél nyolc,ráadásul hétvége! Nem tudnál várni még egy-két órát?-ásítottam újra egy nagyot.
-Nagyon sürgős lenne,és csak veled tudom ezt megbeszélni-suttogta.
-Miért suttogsz?-támaszkodtam a könyökömre. Ez nem jellemző Tiffanyra. Egyre jobban kezdett érdekelni a dolog.

-Nézd,átmehetek?-kérdezi és mintha fölállt volna valahonnan.
-Persze,ha nem baj,hogy totál kómás vagyok...
-Sietek. És köszi Lana.-rakta le. Még percekig meredtem a mobilomra. Hát itt meg mi folyik?

Nagy nehezen rávettem magamat,hogy kiszálljak az ágyból és a fürdő felé vegyem az irányt. Gyorsan lezuhanyoztam és fölvettem egy cicanadrágot egy toppal és egy pulcsival kiegészítve. Hajamat egy kefével vettem kezelésbe,mikor csöngettek.
-Az Istenért Tiffany,anyuék még alszanak!-nyitottam ki az ajtót ahol szőke barátnőmmel találtam szemben magamat. Viszont volt valami szokatlan abban ahogyan ott állt előttem. Farmert viselt barna pulcsival és tornacipővel,az ember azt gondolná minden átlagos 18 éves lány így néz ki viszont volt valami nyugtalanító benne. Kék szemeit,ha csak egy kicsi szempillaspirál emelt ki és ajkait is csak egy ajakápoló fedhette.
-Beengedsz végre?-kérdezte meg,mire megráztam a fejemet és gyorsan behívtam. Megszokott mozdulattal rúgta le magáról a tornacipőjét,majd gyorsan a nappaliba mentünk ahol Tiffany egyből leült térdeit törökülésbe húzva. Hát ez egyre furább... 
-Kérsz egy forrócsokit vagy kávét?
-Egy forrócsoki jól esne.-felelte. Gyorsan a konyhába siettem és két bögre forró boldogsággal siettem vissza Tiffany-hoz.
-Mi történt?-ültem le mellé és vártam,hogy mesélni kezdjen. Vett egy mély lélegzetet és magába szippantotta a forró csoki illatát.
-Őszintén fogalmam sincs Lana...egyszerűen csak beszélgettünk...aztán megcsókolt...és...
-Mégis kicsoda Tiffany?-nem értettem kiről beszél.
-Oh Istenem! Hát Harry!-fakadt ki és egy párnát az ölébe hajtva dőlt bele remegő vállakkal. Hirtelen nem tudtam eldönteni mit mondjak. A bögrémet biztonságban az üvegasztalra helyeztem és közelebb ültem Tiffany-hoz. Nem értettem ezt a hirtelen kifakadását,hiszen már vagy száz sráccal csókolózott eddigi életében. Na jó lehet annyival nem,vagy mit tudom én Tiffany-ról van szó minden srác fejét elcsavarja elég,ha rájuk néz.
-Tiffany-tettem a kezemet barátnőm hátára,aki arcát még mindig a csíkos díszpárnánkba temette.-Nem tudom miért olyan nagy baj ez.-vonom meg a vállam.-Hiszen elég sok fiúval csókolóztál már.
-Jaj,Lana! Nem csak egy csók volt.-nézett rám. Szemeit pulcsija ujjába törölte tökéletesen felkent szempillaspirálja kis csíkot maga után hagyva szemei alatt.-Reggel nála ébredtem és jó volt. Ez megijeszt. Hiszen én nem vagyok ilyen. Mármint igen lefeküdtem már egy pár fiúval.-vonja meg a vállát,mintha csak valami apróságról beszélne. Igen,neki könnyű velem ellentétben aki még egy fiúval sem volt együtt.-Mármint vele más volt. Megvolt köztünk az összhang és a tegnap éjszaka,felejthetetlen.-az emlékre teljesen elpirult.
-Nyugi nem kell részletezned.-nevettem fel.
-Lana...azt hiszem beleszerettem.-ejtette ki a szavakat majd zokogásba tört ki. Hogy a boldogság vagy a fájdalom szüleményei voltak ezek a könnyek nem érdekelt. Magamhoz szorítottam és úgy csitítgattam,miközben könnyeivel szürke pulcsimat áztatta.
-Tiffany elég.-emeltem fel az állát,hogy kipirosodott szemeibe nézhessek. Felkavaró volt így látni. Hiszen soha nem láttam még Tiffany-t sírni,főleg nem egy fiú miatt.-Először is igyál egy kis hideg-csokit.-mutattam az asztalon lévő bögrékre.-Hozok neked zsepit aztán beszélünk még Harryről oké?-kérdeztem. Kis habozás után bólintott és az immár kihűlt italért nyúlt. Felálltam és a szobámba indultam papírzsebkendőért.

-Hogy érted,hogy itt van Tiffany?-ásított egyet anyu.
-Most mondjam el még egyszer?
-Attól,hogy Tif itt van nem kellene egyből elszállni magadtól.-rázta meg a fejét anyu. Talán igaza volt. Régebben is rengetegszer kaptam meg a "Kisasszony szállj vissza a földre!" figyelmeztetést miután Tiffanyval töltöttem némi időt. A szüleim az elején nem igazán örültek a barátságunknak, hiszen állításuk szerint a lány nem éppen példás viselkedést tanúsít a környezetével szemben. Egy idő után viszont kénytelenek voltak beletörődni,hogy Tiffany a barátnőm,akármilyen is a stílusa.
-Bocsánat-túrtam bele barna hajkoronámba.-Csak soha nem láttam még sírni főleg nem fiú miatt.
-Sír?-kerekedett ki anyu szeme. Bólintottam. Szája "O" alakot formált,majd ásított egyet.-Nem bánom beszélgessetek,de lassan apád is felfog kelni és akkor vége a csajos reggelnek.
-Köszi anyu.-öleltem át,majd besiettem a szobámba és a zsepicsomagot felkapva viharoztam le a lépcsőn.

-Parancsolj-adtam oda neki a zsepicsomagot. egy mosoly kíséretében elvette tőlem és kifújta az orrát. Soha nem láttam még ilyennek. Vagy legalábbis nem él bennem annyira az emlék.
-Köszi Lana és még egyszer bocsi,hogy felébresztettelek meg minden.-mentegetőzött.
-Semmi baj Tif-ültem le mellé.-Csak egy kérdés.-fordultam teljes alakommal a mellettem ülő szőke lány felé.-Most az zavar,hogy szerelmes vagy?-kérdeztem meg. Csönd telepedett közénk. Láttam rajta,hogy gondolkozik. Az Istenért Tiffany ezen nem kell gondolkozni! korholtam magamban. De az arckifejezésem azt mutatta,hogy türelmes vagyok.
-Lehet-suttogta,az arcomra meg egy hatalmas mosoly ült.
-Akkor evvel mi a baj?-ittam bele a hideg-csokimba,de nem vettem le róla a tekintetemet.
-Hogy ha szerelmes vagyok mennyi esély lenne,hogy viszont szeret?-kerekedtek ki a szemei.-És...miért pont belém...csak egy vagyok a sok közül.-motyogta,majd könnyei újra utat törtek maguknak.
-Hé-simítottam meg a karját.-Te Tiffany vagy! Tiffany Stark! Minden srác oda van érted és ezt Te is tudod-mutattam rá,kicsit sem gyenge hangsúllyal megnyomva a "te" szócskát.-És lefogadom,hogy evvel Harry Styles sincsen másképpen!
-Nem is tudom Lana...
-Tuti így van higgy nekem!-öleltem meg. Arcát vállamba fúrta és így ültünk. Kihűlt forrócsokival és én voltam az erősebb lélek jelen helyzetben. Különös,hogy pont én tartok Tif-nek kiselőadást arról,hogy tuti szerelmes,tekintve arra,hogy én még nem voltam. Eltekintve attól a pár perctől amikor azt hittem,hogy szerelmes vagyok Justinba. Nem tagadom,hogy nem érzem vele magam kivételesen jól. És azt sem tagadom,hogy majdnem megcsókoltuk egymást,de ez nem jelent semmit. Ez nem azt jelenti,hogy szerelmesek vagyunk. Legalábbis remélem,mert akkor nagyon elcseszett egy lélek vagyok.
-Min gondolkozol?-engedett el Tiffany.
-Semmi fontoson.-tűrtem hátra egy tincset. Szinte riasztóként érintette a hallójárataimat Tiffany telefonjának csörgése,aki azonnal kikapta a készüléket a zsebéből.
-Úr Isten!-meredt a kijelzőre.
-Ki az?
-Harry-nézett rám kétségbeesetten.
-Miért nem veszed fel?-mutattam a még mindig csörgő készülékre.
-És mit mondjak?
-Majd kitalálod vedd már fel vagy lerakja!-szóltam rá mire végre felvette.
-Szia...Lana-nal...Sajnálom,csak-nézett rám.-S.O.S. csaj baj volt-nevetett fel. Hát eddig jól megy.-Hogy délután? Miért is ne...rendben...várni foglak...igyekszem...szia.-tette le a készüléket,majd akár idiótának is nevezhető mosollyal az arcán dőlt hátra a kanapén.
-Hogy ment?-húztam magam alá nevetve a lábaimat.
-Este vacsorázni megyünk.-mosolygott még mindig. Kétség kívül elcsavarták a fejét,még soha nem láttam ilyennek.
-Örülök nektek.-tapsoltam egyet,mire nekem vágott egy párnát.-Hé ezt miért kaptam?-értetlenkedtem.
-Szeretet kifejezés.-rántotta meg a vállát. Nekem meg melegség járta át a szívemet. Úgy érzem ez az év fordulópont lesz a barátságunkban,hiszen annyi minden megtörtént már velünk ebben az évben.
-Na de veled mi van?-ült fel és nézett rám.
-Te meg miről beszélsz?-vontam fel a szemöldököm.
-Te és Bieber. Ne mondd,hogy minap csak a suli felé tévedt teljesen ok nélkül.-mosolygott sunyin.
-Hát...elmentünk...bedeszkáztuk a várost.-vallom be fülig pirulva,de nem a deszka miatt á dehogy,hanem a majdnem csók miatt. Vajon,hogy csókol?
-Ennyire nem volt ötlete,hogy elvitt deszkázni?-kerekedett el a szeme.
-Egyikünknek sem volt,de jó volt.-vallom be mosolyogva.
-És tetszik?
-Nem mondom,hogy nem imponál a külseje,de nem hiszem,hogy szeretném.-vonom meg a vállam. És szinte végszóra az én telefonom is megszólalt. Gyorsan az asztalon lévő készülékért nyúltam. 'Justin' állt a kijelzőn.
-Úr Isten.-remegett meg a hangom. Mit akar Justin reggel kilenckor vagy úgy alapból?
-Ki az?-tudakolta a mellettem ülő szőkeség,mire csak felé fordítottam az iPhone-omat.
-Vedd fel!-utasított.
-De mi van ha...
-Én is felvettem szóval te is felveszed!-utasított és tudtam nem vitatkozhatok tovább. Már éppen beletörődtem,hogy felveszem,mikor a készülék elhallgatott. Ránéztem 'Egy nem fogadott hívás tőle: Justin' állt rajta. Hirtelen nem tudtam eldönteni sírjak vagy nevessek. Az egyik felem örült,hogy nem kellett felvennem annak ellenére,hogy Tiffany azt mondta a másik felem viszont hallani akarta a hangját.
-Letette.-dobtam le a telefont a kanapéra és fejemet a támlára hajtottam. El vagy cseszve Lana! korholtam magamat.-El vagyok cseszve.
-Az meglehet,de ne aggódj. Majd biztos hívni fog még.-állt fel Tiffany a kanapéról.-Mindent köszönök,de mennek kell még otthon is kell lennem valamennyit.
-Kikísérlek.-állok föl. Tiffany a cipőjét felvéve köszönt el még egyszer tőlem,majd az ajtón kilépve indult el London utcáin.
-Maga vagy a szerencsétlenség Lana!-mondom magamnak,majd az ajtót becsukva indulok vissza a szobámba. Nem vagyok szerelmes Justinba,de bánom,hogy nem vettem fel a telefonomat. Visszahívom,vagy inkább ne? Nem tudom mit akarok. Ha találkoznék is vele miért lenne jobb? Nem lenne. Lassan úgy is vissza kell mennie Amerikába.Ez ellen viszont nem tehetek semmit. Elvagyok cseszve!