2014. április 23., szerda

25. fejezet Eső

Drága Olvasóim!
Utólag is Boldog Nyuszit nektek elsősorban! Másodszor meg Uram Isten: elértük a 10.000 oldalmegjelenítést! Mikor ezt megláttam, teljesen bekönnyeztem! :') Annyira hálás vagyok nektek, hogy itt vagytok és olvassátok a történetet! Ráadásul nekem ma volt az utolsó nap szünetem, így gyorsan megtudtam nektek írni ezt a részt mielőtt tartunk egy hónap SZÜNETET!
Igen, jól olvastátok! Egy hónapig nem fogok új résszel jelentkezni, hiszen itt van az év vége és itt van a hajtás és utazok meg minden, szóval nem lenne időm, hogy itt lehessek veletek! Viszont addig is ha érdekel titeket KLIKKeljetek ide és olvassátok a "naplóblogomat", amibe viszont apró bejegyzéseket fogtok találni és ott is velem lehettek addig!
A részről annyit, hogy egy új szereplővel fogunk gazdagodni és szerettem volna érdekesen befejezni ezt a részt, hogy utána is szívesen olvassátok majd a történetet, ha nyáron visszatérek! Kommenteljetek, pipáljatok, iratkozzatok fel és olvassatok sokat azalatt az idő alatt míg nem leszek!
Kiss and Hug
XoLove Sophie

Zeneajánló: Evanescence-Hello

Lana Brooks

Eric
Sokan azt mondták hibáztam, meglehet. De ez esetben nem ők döntöttek. Én szakítottam meg Vele a kapcsolatot és így látom helyesnek. Nem fogok folyton azon agyalni, vajon mit csinálhat és pláne nem azon, hogy kivel! Nem is hallottam róla és kerülöm a híreket is amennyire csak lehet. Anyuék sokszor aggódva néznek rám, mikor járkálok a lakásban kezemben egy kávéval, vagy más koffein tartalmú itallal, miközben a fülemben az aktuálisan kedvenc bandám zenéi dübögnek, jól hallhatóan. Már többször elmagyaráztam nekik: Jól vagyok! Hiszen én akartam ezt, és tartom is hozzá magamat. Ellenben nem Justin az egyetlen akivel szinte megszüntettem a kapcsolatomat. Hibáztam. Többször. Nagyokat. A színházi karrierem az egekben. Szinte az összes szerepet nekem adják. A közönség imád! Ellenben a mosoly mögött néha tényleg padlón vagyok. De ezt kiküszöbölöm és újra állok! A banda turnéra indult két napja és kérdés sem volt, hogy a két barátnőm is velük utazik. Az elején bepróbálkoztak avval, hogy mehetnék előzenekarnak, de esélytelen volt, hogy belemenjek! Régebben utazni vágytam, de itthon már megtanultam kontrollálni a dolgokat és nem hagyhatom, hogy most minden kicsússzon a kezeim közül! Ha ezt most hagynám, akkor minden elveszne! De legfőképpen az önértékelésem! Tiffany annyit ért el nálam, hogy legalább a repülőtérre kísérjem el őket. Ennyit megtettem, mert ennyihez volt lelkierőm. Mosolyogva intettem nekik búcsút és mosolyogva öleltem meg mindannyiukat! Akárhányszor felhívtak mindig mosolyogtam, hogy érzékeljék mennyire megvagyok. Viszont a hívások két nap elteltével megritkultak én meg nem keresem őket. Ez nem önzés! Távolságtartás. Mert, ha egyszer valakit igazán közel engedünk magunkhoz akkor abban fogunk a legnagyobbat csalódni és ezt senkinek nem fogom megadni!
Egy napszemüveget csúsztattam a fejemre és úgy léptem ki a hűvös utcára. Gyakori szokásaim közé bejött a sétálás és ezt nem mulasztottam el. Annak ellenére, hogy ennyire egyedül voltam, mindig úgy éreztem, mintha ezren követnének! A fákat enyhe szellő lökte jobbra-balra, azok meg engedelmeskedtek. Tehetetlenek voltak a nagyobb hatalmakkal szemben. Már egy ideje nem figyeltem merre megyek, csak a lábaim vittek utamon. Mikor megálltam és körülnéztem meglepetten vettem észre, hogy többen esernyőt emeltek vagy éppen menedékre vonultak az esőcseppek elől. Esett. A gondolataimba merülve fel sem tűnt. A kapucnimat felhúztam és egy közeli buszmegállóba siettem. Leültem az egyik székre és hátradőltem az üvegnek.
-Nem érdemlem meg.-suttogtam. Nem érdemlek meg semmit. Akik álmodnak bármit megtesznek azért, hogy az megvalósuljon és harcolnak érte. Nekem viszont mindenem megvan, csak nem érzem át. Ez annyira logikátlan. Egy enyhe ütést éreztem a karomban, mire ijedten nyitottam ki a szemeimet.
-Ne haragudj!-hallottam.-De minden rendben?
A napszemüvegemen és az arcomba hullott vizes tincsektől semmit nem láttam, így kénytelen voltam megszabadulni a látóteremet akadályozó üveglencséktől. Egy fekete kapucnis srác állt előttem és aggódó barna szemekkel engem figyelt. Óvatosan bólintottam.
-Normál esetben lehet, hogy hinnék neked, de most esély sincs rá ne haragudj.-mondta és leült mellém. Kérdő tekintettel néztem rá, de nem mondott semmit. Újra nekidőltem az üvegnek és néztem előre.
-Van egy olyan érzésem, hogy nem fogsz beszélni.-folytatta, mire halványan elmosolyodtam egy pillanatra.-Eric vagyok.-nézett rám.
-Lana.-mondtam.
-Örülök, hogy látlak.-kezdett el beszélni.-Elmesélek egy történetet oké?
Felvontam a szemöldökömet és felnéztem rá. Látszólag magasabb volt nálam. Ez már abból is kivehető volt, hogy ülve értem kicsit feljebb, mint a válla. Választ nem adtam, de csak folytatta.
-Volt egyszer egy fiú, aki álmodott egy nagyot. Egy olyan városba akart eljutni, ahol az emberek boldogok. Ahol senkit nem zavar az időjárás. Sőt semmi nem érdekli őket, mert felhőtlen az életük. Mindenki arra vágyik, hogy eljöhessen ide. Ez a srác is eljött ide, és mit látott?-nézett rám. Megvontam a vállamat.
-Egy lányt, aki úgy jár-kel a hatalmas esőben, hogy közben fogalma sincs merre van. Vagy ki tudja? Viszont a fiú látta, hogy ez a lány boldogtalan. Pedig azért jött ide, hogy pont az ellenkezőjét lássa.-fejezte be a mesét.
-Nem vagyok boldogtalan.-mondtam, de éreztem, hogy megremeg a hangom.-Csak összejöttek a dolgok.
-De boldog sem vagy.-egészítette ki a gondolataimat. Nem néztem rá. Nem esett jól, hogy nem ismerem, de olyan, mintha teljesen belém látna.
-Szerintem az a fiú megtanulhatná, hogy ne firtassa mások magánéletét.
-Igazad van.-mondta.-De a fiú már megtanulta, hogy ha beszélünk a gondjainkról valakinek, akkor könnyebb túl lenni rajta, és láthatóan a lány ezt még nem tanulta meg.
-Ha tudná sem lenne könnyebb.-néztem rá és éreztem, amint legördül egy könnycsepp a szememből.-Néha sokkal komplikáltabbak a dolgok, mint azt először gondolnánk és ha már benne vagyunk a közepében, akkor nem tudunk kimászni belőle!
-Mindent meglehet oldani.-mondta és letörölte az arcomról a könnycseppet.
Beszívtam egy adag levegőt majd kifújtam. Körbenéztem. Az autók jártak, az emberek napjait sem változtattuk meg, senkinek nem okoztunk fennakadást, csak az éppen beérkező busz sofőrje nézett ránk kérdőn, mikor várta, hogy felszálljunk, de egyikünk sem mozdult. Végül becsukta az ajtókat és továbbhajtott.
-Eric, kérdezhetek valamit?-néztem rá, mire bólintott.
-Miért vagy itt? Miért ülsz itt mellettem? Miért kérdezel? Miért vagy kedves velem? Miért nem mész tovább, mint mások? Miért maradsz itt?-kérdeztem szinte egybefüggően. Nem válaszolt semmit. Szerintem ő maga is elgondolkodott ezen, de nem tudom. Mióta leült halmozódtak bennem a kérdések és ideje volt feltennem őket már.
-Mert pont, hogy más szeretnék lenni!-mondta, majd felállt és egy mosoly kíséretében elsétált. Nem tudtam mit is mondhatnék. Egyedül ültem ott az esőben egy buszmegállóban. Bambulásomból a telefonom hangja keltett ki. Mikor felvettem anyu aggódó hangját hallottam.
-Nyugi anyu, minden rendben! Semmi bajom.-magyaráztam.
-Már több, mint két órája eltűntél!! Mégis hol a fenében vagy?!-kérdezte.
-Két órája?-döbbentem le, majd megígértem, hogy azonnal otthon leszek és letettem. Mikor felálltam éreztem, hogy a lábam teljesen elvan zsibbadva a sok üléstől. Elnéztem még arra, amerre Eric elment, de már nem láttam.

-Megjöttem!-nyitottam be az ajtón.
-Hála Istennek! Tudod, hogy szakad odakint az eső?-jött egyből elém anyu. Lehúzta rólam a vizes felsőt, ahogy kiskoromban csinálta, amikor kint rohangáltam az esőben.-Vedd le azt is!-mutatott a vizes nadrágomra. Lehúztam a vizes farmert és azt is a kezébe nyomtam. Most, hogy lekerültek rólam a vizes anyagok érzékelhetően fázni kezdtem. Apu azonnal megjelent egy pokróccal.
-Ülj le a nappaliba és ezt csavard magadra, beszélnünk kell.-terítette a hátamra. Nem értettem mi ez az egész, de bementem és leültem a TV elé. Éppen valamelyik zenecsatorna ment lenémítva.
-Nem szeretem az ilyen beszélgetéseket.-kuporodtam össze a kanapé szélén úgy, hogy a paplan minden testrészemet tökéletesen befedje.
-Miért mi a baj velük?-kérdezte apu értetlenül és leül velem szembe anyu mellé.
-Ilyenkor mindig valami olyasmi a téma, amiből nem tudok jól kijönni.
-Semmi ilyesmiről nincs szó.-biztosított anyu.
-Akkor ki vele!
-Lana tudod, hogy szeretünk.-kezdte apu.
-De...?-vontam fel a szemöldökömet.
-Nem folytathatod ezt a "nem törődöttség".
-Most mire célzol?-emeltem fel a hangom.-Dolgozom a színházban. Mosolygom a kameráknak. Mindent csinálok. Ez a munkám, semmi más.-nem értettem mire céloznak.
-De nem érzed jól magadat!-mondta anyu.
-Már miért ne érezném?-komolyan kezdtem kiakadni.-Mindenem, sőt sokkal többem is megvan, mint azt valaha kívánhattam volna, vagy egy velem egyidős kívánhatná.
-Pont ez a baj!-nézett rám apa, mintha ez az egész, amiről beszélnek tök logikus lenne.-Olyat kéne csinálnod, amit élvezel és amiben szenvedélyt találsz!
-Tizennyolc vagyok! Bőven van időm megkeresni a szenvedélyemet!-álltam fel és felrohantam a szobámba. Magamra zártam az ajtómat és bebújtam a takaróm alá. Nem értem. Az elejétől kezdve arra bátorítottak, hogy ezt csináljam: élje a színháznak! A gyermekkori álmom teljesült, mikor bekerültem a társulatba. Most viszont szinte, mintha nem is lennének büszkék rám. Sőt nem tetszik nekik! Szerintük nem vagyok boldog? Teljességgel az vagyok! Azt hogy ők ezt nem látják az már nem az én problémám! Átadni magamat a fényeknek olyan, mint szerelmesnek lenni! És lenyűgöző! Nem tudom magamat másként elképzelni a jövőben csak így: színésznőként, színpadon állva.
-Igazságtalanság-töröltem le az arcomat. Ha ott állok tökéletesnek érzem magamat. Ez kell minden nőnek!-Ki mondja, hogy ne fedezd fel a lehetőségeket? Ki mondja azt, hogy nem lehetnél mozifilmekben? Ki mondta?-kérdeztem és megindult egy dallam a fejemben.

6 megjegyzés:

  1. Az isten áldjon meg Zsófi!!!! Irtó jól írsz, a történeted fantasztikus. Sajnálom,hogy abba hagyod,de megértem. Emlèkszel amikor dühöngtem fizika előtt, na azt most visszaszívom, és kicsit sajnálo Justint. Tudod hogy nem vagyok valami nagy fan de kezdem negkedvelni.
    Puszi:Angi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon-nagyon köszönöm <3 De mindent megteszek azért, hogy amint tudjak, visszatérjek! :)
      XoLove Sophie <3

      Törlés
  2. Nagyon jól írsz, a blogod fantasztikus, kíváncsian várom az új részt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm!!^^
      XoLove Sophie

      Törlés
  3. Szia most találtam rá a blogodra és nagyon tetszik siess a következővel:-) :-) azért remélem,hogy Lana és Justin együtt lesznek. Én is írok egy blogot ha gondolod nézz be
    justin-austin.iwk.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hát ez még a jövő zenéje!((:
      XoLove Sophie

      Törlés