![Stars Dance [BEFEJEZETT]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgOCTmGVzLhTibdhWmAwOCl44ERSUL6zttZUIDUzomZqyEvvUGU4SOaflcs5S3n0sYDKr1aKspEmjw0tBfhrLrY2T1Mj06wRpRtMlrhnMBwhg102rypVuAX3Pcw75KuYPpd1eOcPLF-KxQ/s840/tumblr_ngvznrm9JU1s7xx9ho2_31280.jpg)
Drága Olvasóim!
Örömmel értesítelek Titeket, hogy hosszú (2 hónapos) szünet után ismételten új résszel jelentkezem!
Remélem számotokra is megérte várni, hiszen eléggé sok infóval tömtem meg nektek ezt a részt, hiszen ahogy a cím is mutatja Az igazi kaland veszi kezdetét Lana számára!
Egy fontosabb szereplő és négy másik kerül megemlítésre + Lana számára két nagyobb esemény is kezdetét veszi. Hogy mik lesznek ezek? Kezdjetek olvasni és járjatok utána!
Jó Olvasást! (:
UI: A YouTube csatornámra felkerült a második videóm kukkantsátok meg a blogommal együtt!(:
UI: A YouTube csatornámra felkerült a második videóm kukkantsátok meg a blogommal együtt!(:
XoLove Sophie
Zeneajánló: Selena Gomez - Who Says
Lana Brooks
-Ez valami fantasztikus lesz!-ölelt meg anyu elsőként, majd apu is nyomott egy puszit a fejemre.
-Sztár leszel Brooks!-ölelt meg Eric.
-Mindent köszönök-szorítottam magamhoz.-Tényleg mindent!-néztem a szemébe, mire rám mosolygott. Hihetetlen, hogy megváltozott az életem-újra. Alig három hónapja még Justinért sírtam folyamatosan, otthon, az utcán, a színház öltözőjében. Ma viszont Los Angeles-ben vagyok és éppen befejeztem az első albumomat! Hihetetlen! És persze ezt kinek köszönhetem? Ericnek! Ő volt az, akibe azon a bizonyos esős délutánon belebotlottam és akiről kiderült, hogy egy Svédországban elismert énekes! Hihetetlen még a mai napig számomra ez az egész! Nem sokkal utána újra találkoztam vele és beszélgettünk, megtudta, hogy a színházban dolgozom és eljött az egyik előadásomra és egyből felajánlotta nekem, hogy bejuttat a nagybetűs zeneiparba. Őszintén, először féltem az egésztől, de biztosított róla, hogy minden rendben lesz. Anyuék lettek a menedzsereim és onnantól minden ment magától. Ott hagytam a színházat és Londont. Az iskolát, a lányokat és One Directiont. Ott hagytam mindent, de nem bántam meg. Az első hónapban Eric turnéján léptem fel előzenekarként és feldolgozásokat adtam elő, majd a YouTube-ra is elkezdtünk felrakni videókat. A követőim száma tömegesen megnőtt a különböző közösségi oldalakon és végre elhittem, hogy lehetek valaki. Elkezdtem dalokat írni és szintén Eric segítségével eljutottam a Hollywood Recordshoz, ahol felvettük az első szólóalbumomat a Who Says-t. A rádiók játszani kezdték, mire elkészítettük hozzá a videoklippet is. Nem régiben pedig felhívott a Records, hogy ideje lenne elkészíteni az első albumomat és már itt is vagyunk. Befejeztük. És elégedett vagyok. Mindennel.
-Erre ennünk kell valamit!-mondta Eric.
-Hát persze!-nevettem fel. Ez annyira tipikus volt. Kidolgozott testalkata láttán az ember el sem hinné, hogy ha tehetné folyamatosan enne. Pedig ez így igaz. Mondjuk lehet, hogy csak a pasi gének dolgoznak benne, ebből kifolyólag a gyomor az étel az alap boldogságforrás.
-Rendben. Hol foglaljak asztalt?-kérdezte anyu és már vette elő a telefonját.
-Sehol.-vontam vállat, mire elég érdekesen nézett rám.
-Nem akarok puccos étterembe menni, mennyünk Mekibe!-válaszoltam, mire Eric nevetve átfogta a vállamat és helyeselte az elképzelésemet.
-Nekem mindegy végül is.-mosolygott anyu.
-Akkor mehetünk?-vette elő apu a kocsikulcsot. Bólintottam és felvettem a táskámat, a pulcsimat meg a derekamra kötöttem. Benny-től elköszöntünk, majd távoztunk a stúdióból.
Az ajtón kilépve a szemembe sütött a nap, így megigazítottam magamon a napszemüvegemet. Valahogy még nem igazán szoktam hozzá, hogy itt mindig meleg van. De ilyen Kalifornia, bár ezt nem is nagyon bánom. Londonban folytonos esőzések voltak. De annak is megvolt a varázsa. Az autóba beülve anyuék Ericcel folyamatosan az albumról beszéltek és, hogy nemsokára valami díjátadón kell részt vennem, ha minden a terv szerit alakul.
-Mit gondolsz Lana?-kérdezte anyu.
-Hogy mi?-tértem vissza a gondolataimból.
-A díjátadó. Már vagy öt perccel erről beszélünk.-tájékoztatott.
-Igen, félig figyeltem csak.-vallottam be, mikor beálltunk az étteremlánc parkolójába.
-Jó akkor ezt bent megbeszéljük még.-mondta és kiszálltunk. Szokás szerint sokan voltak. Apu és Eric elmentek az ételért, anyu lefoglalt egy körboxot, én pedig bementem a mosdóba. Amint beléptem mosolyra állt a szám, hiszen a plafonon lévő hangszórókból a Who Says szólt. Mosolyogva mentem be a fülkébe. Hallottam, hogy bejön valaki, de különösebb figyelmet nem fordítottam neki.
-Who says, who says you're not perfect
Who says you're not worth it
Who says you're the only one that's hurting-énekelte a lány. Óvatosan kinyitottam az ajtót és nem tudom miért, de én is énekelni kezdtem.
-Trust me that's the price of beauty
Who says you're not pretty
Who says you're not beautiful, who says?-folytattam, mire a lány rám nézett.
-Úram Isten!-állt el a szava. Nem értettem mi történt, így abbahagytam, de közben mosolyogtam, mint egy idióta.
-Ne haragudj, hogy megijesztettelek.-mondtam és megmostam a kezem. Csak állt, de nem mondott semmit.
-Bocsi, hogy megijesztettelek.-folytattam és kezdtem kellemetlenül érezni magamat.
-Te...Te...Lana Brooks vagy??-kérdezte végül, mire bólintottam.-Ezt nem hiszem el!-támaszkodott meg a csap szélében mosolyogva és folyni kezdtek a könnyei.
-Jól vagy?-kérdeztem gyorsan.
-Nem hiszem el, hogy te vagy az! Álmodni sem mertem volna, hogy valaha találkozok veled! Hallottam a Who Sayst és imádom! Tényleg nagyon nagyon szeretem! Mikor megláttam, hogy lesz albumod nagyon boldog lettem, ezt nem hiszem el!-hadarta boldogan.
-Azért vegyél egy kis levegőt is.-mosolyogtam.
-Megölelhetlek?-kérdezte zavartan.
-Persze!-válaszoltam, mire magához szorított. Könnyek kezdték égetni a szemeimet, de visszatartottam őket.-Viszont most mennem kell, mert a szüleim várnak!-szabadkoztam gyorsan és nyitottam volna már az ajtót.
-Lana még gyorsan egy kérdést kérlek!
-Tessék?-fordultam vissza.
-Kérhetnék egy képet?-vette elő a telefonját. Bólintottam és gyorsan készítettünk egy képet, majd kisiettem az ajtón, mielőtt elsírom magamat a boldogságtól. Az első rajongóm.
Az utolsó konzultációnkon ültem egy hatalmas tárgyalóteremben. Velem szemben három nő és egy férfi. Mellettem anya ült másik oldalamon pedig apu. Kicsit fura volt a helyzet, hiszen az én fellépésemről beszélgettek, de engem nagyon nem is kérdeztek inkább csak biztatóan mosolyogtak, amolyan Ne aggódj, mindjárt végzünk! stílusban. Barátságos volt az arcuk. A hosszú asztallal szemben volt egy hatalmas ablak, ahonnan lelehetett látni egész Los Angeles-re. Fenomenális látvány volt.
A teremben különböző díjátadókról voltak vörös szőnyeges, backstage-es és fellépős fényképek. Az előző évek plakátjai bekeretezve lógtak a falakon. Jelenleg is ilyen ügyben tárgyalunk. Az albumot három nappal ezelőtt adtuk ki és hatalmasat robbant. Jó értelembe. Pár óra alatt több, mint ötvenezer példányban kelt el az iTunes-on, ami hatalmas sikernek számított, hiszen eddig egy slágeres előadóként ismertek. És pont emiatt a siker miatt jutottunk el odáig, hogy már biztosra véve felléphetek a Teen Choice Awards-on. Álmodni sem mertem volna róla soha. De most itt vagyok.
-Rendben Lana.-nézett rám az egyik nő. Azt hiszem Helen-nek hívták.-Ha itt most aláírod, akkor minden papíron is ellesz fogadva. Mindent biztosítunk neked. A táncosokat, a zenekart és a színpadi díszítést is.
Ránéztem a papírra. Minden rajta volt, amiről az elmúlt négy órában beszéltek. Nagyon gyors volt nekem ez a tempó, de nem nagyon volt választásom. Evvel a lehetőséggel több emberhez juthat el a zeném. Több embert ismerhetek meg. Minden felgyorsul ezentúl.
Még mielőtt még többet agyalhattam volna Mi lesz ha... alapon gyorsan aláírtam a kis vonalkát.
-Gratulálok Lana-állt fel a férfi és utána mindenki más is.-Ezennel felkerültél a 2014-es Teen Choice Awards fellépőinek listájára.
-Nagyon szépen köszönöm.-fogtam velük kezet. Még egy pár szót váltottunk illendőség céljából, aztán távoztunk.
-Na kislány-nézett rám apu a kocsi visszapillantójából.-Most kezdődik aztán az igazi kaland.
Nem értettem mire céloz, de az elkövetkező három hétben teljességgel megértettem.
Még egyszer visszafordultam és intettem Ericnek a parkolóból, majd berohantam a próbaterembe. Már
mindenki ott volt, a táncosaim Liz, Emma, David és Jon, a koreográfusom Alex és a konzultációról Rita.
-Bocsánat a késésért, dugóba keveredtünk!-mentegetőztem.
-Semmi baj szupersztár, nélküled úgy sem kezdjük el!-ölelt meg Alex.
-Köszi!-nevettem fel.-Sziasztok!-köszöntem a többieknek.
-Pakolj le és máris kezdhetjük!-mondta Alex. Ledobtam a táskámat és egyből belekezdtünk a próbába. Ez az utolsó teljes napom, hogy próbálhassak a fellépésem előtt. Nem szeretnék hibázni. Mindennek tökéletesnek kell lennie. Tíz órától egészen délután négyig a koreográfiát és a színpadi mozgást pontosítottuk, míg nem rohantam a ruhapróbámra. Mikor az első színházas előadásnál kellett ruhát választani nekem, már az a ruha mennyiség is mámorító volt. Azonban, mikor pár nappal ezelőtt először beléptem Sandra szalonjába, semminek láttam az akkori ruhákat. A stylist-om, stílustanácsadóm és mostanra barátnőmmé vált Sandra alacsony, szőke hajú szépség volt, aki szinte elveszett a Dior, Gucci, Chanel és egyéb ötcsillagos márkaruhák tengerében. Hiszen a közel huszonnégy éves lány külsőleg alig tűnt többnek tizenhatnál. De tudta mit csinál. Ha egy ruha már csak egy picikét is elállt egy helyen, ahol nem szabadott volna egyből újat próbáltatott velem. Régen sem zavart, ha egy ruha nem száz százalékosan passzolt, de mikor ezt próbáltam bizonygatni neki, meg sem hallotta.
-Engem azért fizetnek, hogy tökéletes legyél. Nem azért, hogy csak szép.-mondta egyik alkalommal. Azóta inkább csak álltam és próbáltam és alig tudtam becsukni a számat a gyönyörtől. Valósággal igaz, hogy itt Sandránál a ruha teszi az embert. De nem csak a nagy márkaruhák! Sandra maga vásárolja össze az üzlete tartalmát, melyeket többnyire vissza is kell szolgáltatni. Viszont, ha valaki megszeretne tartani egy-egy szépséges darabot, annak ki is kell fizetnie a ruha összköltségét. Beleértve az alapárat, az átalakítást és az egyéb kiegészítőket.
-Nem szeretek megválni ezektől a ruháktól.-mesélte az első válogatásom alkalmával.-Sokat foglalkozok velük. Pontosan tudom, hogy melyiket, mikor és hol vettem és mit változtattam rajta. Már ha megtehettem, hogy változtassak.
Már első alkalommal is lenyűgözött a magabiztossága, ami áradt belőle. Most mikor beléptem ugyanolyan magával ragadó volt minden, mint minden más alkalommal.
-Szia! Megjöttem!-szóltam neki, mikor megláttam, hogy egy hatalmas ruhaköteggel megy a próbafülkék felé.
-Gyere nyugodtan!-mondta és követtem. Az üzlet maga három nagy részből állt; üzlethelyiség, próbafülkék és a raktár. Nem volt nagy bolt, de tökéletesen megállta a helyét Los Angeles központjával. Összesen hárman voltak az üzlet alkalmazottjai Sandrán kívül; Emma, Sandra húga; Sophie, aki a raktárért felelt főként és Blanka, aki Európa közepéről, Magyarországról jött Kaliforniába. Nekik is köszöntem, majd Sandrával együtt megálltunk a fülkéknél. Nem kerülhette el a figyelmemet, hogy nem azok a ruhák vannak elővéve, amiket eddig megbeszéltünk, így rá is kérdeztem.
-Nem rég hívott Tom. Mármint apukád.-dörzsölte idegesen a kezeit.-Le kellett csípniük a ruhaköltségvetésből így nem jönnek ki azok a ruhák, amiket először kinéztünk.
Nem tudtam megszólalni. Az elmúlt három hétben két naponta jártam ide, hogy megtaláljam azokat a ruhákat, amikben felléphetek és amiben végigvonulhatok a vörös szőnyegen. Most ennek hirtelen semmi értelme, mivel egy nappal a díjátadó előtt lefaragnak a keretből.
-Ezt nem hiszem el!-mondtam végül.
-Szerintem kezdjünk hozzá, mert nem fogunk tudni végezni. Végül három órás próbálás után megtaláltuk a tökéletes vörös szőnyeg ruhámat, ami nem más lett, mint egy Erin Fetherston arany mini. Már nagyon elfáradtam, pedig még egy fellépő ruhám is hátravolt.
-Fáradt vagyok.-roskadtam bele az egyik fotelbe.
-Elhiszem szívem, de muszáj megtalálni a jó ruhákat.-ült le mellém Sandra. Ő is fáradt volt. A mindig tökéletes haja már kissé kócos volt és egy kissé a szempillaspirálja is elkenődött a sok szemtörölgetéstől.
-Bocsi a galibáért.
-Ezért?-nevetett fel.-Ez semmiség! Dakota Fanning egyszer az egyik premier napján jött be már felöltözve, hogy kifogyott a ruhából, mikor előző nap még tökéletes volt minden. Na az volt vicces! A sminkjét is újra kellett csinálni, mert nem passzolt a ruhához! Mindenki tiszta ideg volt már a végére.
Nevettem a történeten, mert mást nem tudtam volna úgy sem mondani.
-Na gyere!-húzott fel.-Találjuk meg a tökéletes ruhádat!
Volt egy adott szabás vonal, amit követnünk kellett a koreográfia miatt, de alig két órán belül már rá is bólintottam a tökéletes ruhára. Ezerszer köszönetet mondtam Sandrának, majd fogtam egy taxit és hazamentem.
Éjfél után pár perccel értem haza. Anyáék természetesen fent voltak. Telefonon, interneten, konferenciahíváson keresztül kérdeztek körbe, hogy minden fixen le van-e foglalva. Éppen belekezdtem volna apának a számonkérésébe, mikor megláttam a monitoron a holnapi ülésrendet. Azt hittem menten elsírom magamat.
-Ugye ez csak valami rossz vicc?!-mutattam a monitorra teljesen lesokkolva. Anyu éppen a sminkesemmel Maryvel beszélt, apu meg a limuzin foglalását ellenőrizte. Mind kettőjük kezében megállt a telefon, mikor meglátták az arcomat.
-Sajnálom kincsem.-mondta anyu és látszott rajta, hogy tényleg nem tud mit kezdeni a dologgal. Felrohantam a los angelesi házunk emeletére és becsaptam magam mögött az ajtót. Menten kitört belőlem a zokogás. Lassan negyed éve kizártam az életemből. Erre megjelenik életem egyik legfontosabb napján! Mintha minden ellenem játszana. Először a ruhák, majd pedig a tudat, hogy életem legfontosabb eseményén, aki legközelebb lesz hozzám az nem Eric Saade lesz, hanem Justin Bieber.
-Hát persze!-nevettem fel. Ez annyira tipikus volt. Kidolgozott testalkata láttán az ember el sem hinné, hogy ha tehetné folyamatosan enne. Pedig ez így igaz. Mondjuk lehet, hogy csak a pasi gének dolgoznak benne, ebből kifolyólag a gyomor az étel az alap boldogságforrás.
-Rendben. Hol foglaljak asztalt?-kérdezte anyu és már vette elő a telefonját.
-Sehol.-vontam vállat, mire elég érdekesen nézett rám.
-Nem akarok puccos étterembe menni, mennyünk Mekibe!-válaszoltam, mire Eric nevetve átfogta a vállamat és helyeselte az elképzelésemet.
-Nekem mindegy végül is.-mosolygott anyu.
-Akkor mehetünk?-vette elő apu a kocsikulcsot. Bólintottam és felvettem a táskámat, a pulcsimat meg a derekamra kötöttem. Benny-től elköszöntünk, majd távoztunk a stúdióból.
Az ajtón kilépve a szemembe sütött a nap, így megigazítottam magamon a napszemüvegemet. Valahogy még nem igazán szoktam hozzá, hogy itt mindig meleg van. De ilyen Kalifornia, bár ezt nem is nagyon bánom. Londonban folytonos esőzések voltak. De annak is megvolt a varázsa. Az autóba beülve anyuék Ericcel folyamatosan az albumról beszéltek és, hogy nemsokára valami díjátadón kell részt vennem, ha minden a terv szerit alakul.
-Mit gondolsz Lana?-kérdezte anyu.
-Hogy mi?-tértem vissza a gondolataimból.
-A díjátadó. Már vagy öt perccel erről beszélünk.-tájékoztatott.
-Igen, félig figyeltem csak.-vallottam be, mikor beálltunk az étteremlánc parkolójába.
-Jó akkor ezt bent megbeszéljük még.-mondta és kiszálltunk. Szokás szerint sokan voltak. Apu és Eric elmentek az ételért, anyu lefoglalt egy körboxot, én pedig bementem a mosdóba. Amint beléptem mosolyra állt a szám, hiszen a plafonon lévő hangszórókból a Who Says szólt. Mosolyogva mentem be a fülkébe. Hallottam, hogy bejön valaki, de különösebb figyelmet nem fordítottam neki.
-Who says, who says you're not perfect
Who says you're not worth it
Who says you're the only one that's hurting-énekelte a lány. Óvatosan kinyitottam az ajtót és nem tudom miért, de én is énekelni kezdtem.
-Trust me that's the price of beauty
Who says you're not pretty
Who says you're not beautiful, who says?-folytattam, mire a lány rám nézett.
-Úram Isten!-állt el a szava. Nem értettem mi történt, így abbahagytam, de közben mosolyogtam, mint egy idióta.
-Ne haragudj, hogy megijesztettelek.-mondtam és megmostam a kezem. Csak állt, de nem mondott semmit.
-Bocsi, hogy megijesztettelek.-folytattam és kezdtem kellemetlenül érezni magamat.
-Te...Te...Lana Brooks vagy??-kérdezte végül, mire bólintottam.-Ezt nem hiszem el!-támaszkodott meg a csap szélében mosolyogva és folyni kezdtek a könnyei.
-Jól vagy?-kérdeztem gyorsan.
-Nem hiszem el, hogy te vagy az! Álmodni sem mertem volna, hogy valaha találkozok veled! Hallottam a Who Sayst és imádom! Tényleg nagyon nagyon szeretem! Mikor megláttam, hogy lesz albumod nagyon boldog lettem, ezt nem hiszem el!-hadarta boldogan.
-Azért vegyél egy kis levegőt is.-mosolyogtam.
-Megölelhetlek?-kérdezte zavartan.
-Persze!-válaszoltam, mire magához szorított. Könnyek kezdték égetni a szemeimet, de visszatartottam őket.-Viszont most mennem kell, mert a szüleim várnak!-szabadkoztam gyorsan és nyitottam volna már az ajtót.
-Lana még gyorsan egy kérdést kérlek!
-Tessék?-fordultam vissza.
-Kérhetnék egy képet?-vette elő a telefonját. Bólintottam és gyorsan készítettünk egy képet, majd kisiettem az ajtón, mielőtt elsírom magamat a boldogságtól. Az első rajongóm.
Az utolsó konzultációnkon ültem egy hatalmas tárgyalóteremben. Velem szemben három nő és egy férfi. Mellettem anya ült másik oldalamon pedig apu. Kicsit fura volt a helyzet, hiszen az én fellépésemről beszélgettek, de engem nagyon nem is kérdeztek inkább csak biztatóan mosolyogtak, amolyan Ne aggódj, mindjárt végzünk! stílusban. Barátságos volt az arcuk. A hosszú asztallal szemben volt egy hatalmas ablak, ahonnan lelehetett látni egész Los Angeles-re. Fenomenális látvány volt.
A teremben különböző díjátadókról voltak vörös szőnyeges, backstage-es és fellépős fényképek. Az előző évek plakátjai bekeretezve lógtak a falakon. Jelenleg is ilyen ügyben tárgyalunk. Az albumot három nappal ezelőtt adtuk ki és hatalmasat robbant. Jó értelembe. Pár óra alatt több, mint ötvenezer példányban kelt el az iTunes-on, ami hatalmas sikernek számított, hiszen eddig egy slágeres előadóként ismertek. És pont emiatt a siker miatt jutottunk el odáig, hogy már biztosra véve felléphetek a Teen Choice Awards-on. Álmodni sem mertem volna róla soha. De most itt vagyok.
-Rendben Lana.-nézett rám az egyik nő. Azt hiszem Helen-nek hívták.-Ha itt most aláírod, akkor minden papíron is ellesz fogadva. Mindent biztosítunk neked. A táncosokat, a zenekart és a színpadi díszítést is.
Ránéztem a papírra. Minden rajta volt, amiről az elmúlt négy órában beszéltek. Nagyon gyors volt nekem ez a tempó, de nem nagyon volt választásom. Evvel a lehetőséggel több emberhez juthat el a zeném. Több embert ismerhetek meg. Minden felgyorsul ezentúl.
Még mielőtt még többet agyalhattam volna Mi lesz ha... alapon gyorsan aláírtam a kis vonalkát.
-Gratulálok Lana-állt fel a férfi és utána mindenki más is.-Ezennel felkerültél a 2014-es Teen Choice Awards fellépőinek listájára.
-Nagyon szépen köszönöm.-fogtam velük kezet. Még egy pár szót váltottunk illendőség céljából, aztán távoztunk.
-Na kislány-nézett rám apu a kocsi visszapillantójából.-Most kezdődik aztán az igazi kaland.
Nem értettem mire céloz, de az elkövetkező három hétben teljességgel megértettem.
 |
| Sandra Green |
mindenki ott volt, a táncosaim Liz, Emma, David és Jon, a koreográfusom Alex és a konzultációról Rita.
-Bocsánat a késésért, dugóba keveredtünk!-mentegetőztem.
-Semmi baj szupersztár, nélküled úgy sem kezdjük el!-ölelt meg Alex.
-Köszi!-nevettem fel.-Sziasztok!-köszöntem a többieknek.
-Pakolj le és máris kezdhetjük!-mondta Alex. Ledobtam a táskámat és egyből belekezdtünk a próbába. Ez az utolsó teljes napom, hogy próbálhassak a fellépésem előtt. Nem szeretnék hibázni. Mindennek tökéletesnek kell lennie. Tíz órától egészen délután négyig a koreográfiát és a színpadi mozgást pontosítottuk, míg nem rohantam a ruhapróbámra. Mikor az első színházas előadásnál kellett ruhát választani nekem, már az a ruha mennyiség is mámorító volt. Azonban, mikor pár nappal ezelőtt először beléptem Sandra szalonjába, semminek láttam az akkori ruhákat. A stylist-om, stílustanácsadóm és mostanra barátnőmmé vált Sandra alacsony, szőke hajú szépség volt, aki szinte elveszett a Dior, Gucci, Chanel és egyéb ötcsillagos márkaruhák tengerében. Hiszen a közel huszonnégy éves lány külsőleg alig tűnt többnek tizenhatnál. De tudta mit csinál. Ha egy ruha már csak egy picikét is elállt egy helyen, ahol nem szabadott volna egyből újat próbáltatott velem. Régen sem zavart, ha egy ruha nem száz százalékosan passzolt, de mikor ezt próbáltam bizonygatni neki, meg sem hallotta.
-Engem azért fizetnek, hogy tökéletes legyél. Nem azért, hogy csak szép.-mondta egyik alkalommal. Azóta inkább csak álltam és próbáltam és alig tudtam becsukni a számat a gyönyörtől. Valósággal igaz, hogy itt Sandránál a ruha teszi az embert. De nem csak a nagy márkaruhák! Sandra maga vásárolja össze az üzlete tartalmát, melyeket többnyire vissza is kell szolgáltatni. Viszont, ha valaki megszeretne tartani egy-egy szépséges darabot, annak ki is kell fizetnie a ruha összköltségét. Beleértve az alapárat, az átalakítást és az egyéb kiegészítőket.
-Nem szeretek megválni ezektől a ruháktól.-mesélte az első válogatásom alkalmával.-Sokat foglalkozok velük. Pontosan tudom, hogy melyiket, mikor és hol vettem és mit változtattam rajta. Már ha megtehettem, hogy változtassak.
Már első alkalommal is lenyűgözött a magabiztossága, ami áradt belőle. Most mikor beléptem ugyanolyan magával ragadó volt minden, mint minden más alkalommal.
-Szia! Megjöttem!-szóltam neki, mikor megláttam, hogy egy hatalmas ruhaköteggel megy a próbafülkék felé.
-Gyere nyugodtan!-mondta és követtem. Az üzlet maga három nagy részből állt; üzlethelyiség, próbafülkék és a raktár. Nem volt nagy bolt, de tökéletesen megállta a helyét Los Angeles központjával. Összesen hárman voltak az üzlet alkalmazottjai Sandrán kívül; Emma, Sandra húga; Sophie, aki a raktárért felelt főként és Blanka, aki Európa közepéről, Magyarországról jött Kaliforniába. Nekik is köszöntem, majd Sandrával együtt megálltunk a fülkéknél. Nem kerülhette el a figyelmemet, hogy nem azok a ruhák vannak elővéve, amiket eddig megbeszéltünk, így rá is kérdeztem.
-Nem rég hívott Tom. Mármint apukád.-dörzsölte idegesen a kezeit.-Le kellett csípniük a ruhaköltségvetésből így nem jönnek ki azok a ruhák, amiket először kinéztünk.
Nem tudtam megszólalni. Az elmúlt három hétben két naponta jártam ide, hogy megtaláljam azokat a ruhákat, amikben felléphetek és amiben végigvonulhatok a vörös szőnyegen. Most ennek hirtelen semmi értelme, mivel egy nappal a díjátadó előtt lefaragnak a keretből.
-Ezt nem hiszem el!-mondtam végül.
-Szerintem kezdjünk hozzá, mert nem fogunk tudni végezni. Végül három órás próbálás után megtaláltuk a tökéletes vörös szőnyeg ruhámat, ami nem más lett, mint egy Erin Fetherston arany mini. Már nagyon elfáradtam, pedig még egy fellépő ruhám is hátravolt.
-Fáradt vagyok.-roskadtam bele az egyik fotelbe.
-Elhiszem szívem, de muszáj megtalálni a jó ruhákat.-ült le mellém Sandra. Ő is fáradt volt. A mindig tökéletes haja már kissé kócos volt és egy kissé a szempillaspirálja is elkenődött a sok szemtörölgetéstől.
-Bocsi a galibáért.
-Ezért?-nevetett fel.-Ez semmiség! Dakota Fanning egyszer az egyik premier napján jött be már felöltözve, hogy kifogyott a ruhából, mikor előző nap még tökéletes volt minden. Na az volt vicces! A sminkjét is újra kellett csinálni, mert nem passzolt a ruhához! Mindenki tiszta ideg volt már a végére.
Nevettem a történeten, mert mást nem tudtam volna úgy sem mondani.
-Na gyere!-húzott fel.-Találjuk meg a tökéletes ruhádat!
Volt egy adott szabás vonal, amit követnünk kellett a koreográfia miatt, de alig két órán belül már rá is bólintottam a tökéletes ruhára. Ezerszer köszönetet mondtam Sandrának, majd fogtam egy taxit és hazamentem.
Éjfél után pár perccel értem haza. Anyáék természetesen fent voltak. Telefonon, interneten, konferenciahíváson keresztül kérdeztek körbe, hogy minden fixen le van-e foglalva. Éppen belekezdtem volna apának a számonkérésébe, mikor megláttam a monitoron a holnapi ülésrendet. Azt hittem menten elsírom magamat.
-Ugye ez csak valami rossz vicc?!-mutattam a monitorra teljesen lesokkolva. Anyu éppen a sminkesemmel Maryvel beszélt, apu meg a limuzin foglalását ellenőrizte. Mind kettőjük kezében megállt a telefon, mikor meglátták az arcomat.
-Sajnálom kincsem.-mondta anyu és látszott rajta, hogy tényleg nem tud mit kezdeni a dologgal. Felrohantam a los angelesi házunk emeletére és becsaptam magam mögött az ajtót. Menten kitört belőlem a zokogás. Lassan negyed éve kizártam az életemből. Erre megjelenik életem egyik legfontosabb napján! Mintha minden ellenem játszana. Először a ruhák, majd pedig a tudat, hogy életem legfontosabb eseményén, aki legközelebb lesz hozzám az nem Eric Saade lesz, hanem Justin Bieber.
